A mesterséges intelligencia egyre fontosabb szerepet kap a biztonságtechnikában és a kiberbiztonságban, de az automatizálás nem válthatja ki az emberi mérlegelést és felelősséget. Mahir Hodžić biztonsági szakértővel az AI gyakorlati lehetőségeiről és kockázatairól, a szakemberképzés átalakulásáról, valamint a délkelet-európai biztonsági iparág fejlődéséről és együttműködéséről beszélgettünk.
Bár a vállalatok több mint fele már alapvető fontosságú üzleti folyamataiba is beágyazta a mesterséges intelligenciát vagy azt szervezeti szinten bevezette, kevesebb mint harmaduk mondhatja el, hogy AI beruházásának két legfontosabb célja közül legalább az egyiket elérte, derült ki a Kyndryl felméréséből. A cég a feljövő services-as-software modellben új modernizációs szolgáltatásokat jelentett be, amelyek szoftverm…
Az automatizálás körüli vitát gyakran a munkahelyféltés uralja, de a robotika foglalkoztatásra gyakorolt hatása ennél jóval összetettebb, az elbocsátások, a termelékenységnövelés és a munkahelyteremtés összefüggésében érdemes tanulmányozni, mutatott rá friss jelentésében a Nemzetközi Robotikai Szövetség. A fizikai AI, a mesterséges intelligenciával felokosított ipari és szolgáltató robotok színre lépése nemcsak a di…
A mesterséges intelligencia néhány év alatt izgalmas technológiai kísérletből az üzlet, a társadalom és a mindennapi élet egyik meghatározó szereplőjévé vált - szeptemberben Budapesten azok találkoznak, akik nemcsak követni, hanem érteni és alakítani is akarják ezt a változást.
A vállalati mesterséges intelligencia bevezetését gyorsíthatják, teljesítményét és költséghatékonyságát optimalizálhatják, irányítását pedig fokozhatják friss Hybrid AI Advantage megoldásaival a szervezetek hibrid környezetekben, mondta a Lenovo. A szállító új menedzselt és végpontvédelmi szolgáltatásokat is bejelentett, amelyek egypontos rálátással és távoli eléréssel erősítik a felhasználók kiberbiztonsági állókép…
AI a mobilodon, a munkádban, szórakozásodban, magánéletedben - a Millásreggeli adásában beszélgettünk arról, milyen közeljövőt hoz az óriáscégek és államok által annyira vágyott szuperintelligencia.
2027 februárjától jóval magasabbra kerül a léc az új tartalomgyártók előtt, ha részesedni akarnak a reklám- és Premium-bevételekből. A már partnerprogramban lévő csatornákat a változás nem érinti.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vizsgálata szerint nincs bizonyíték arra, hogy orosz kötődésű támadó állna a Magyar Államkincstár rendszerének feltörése mögött. Közben az is kiderült, hogyan jutott be a hekker a hálózatba.

Olcsóbb időszakban feltölti magát, a drágább órákban pedig visszaadja az energiát a lakásnak - mindezt komolyabb villanyszerelési munka nélkül. Németország már megnyitotta előtte az utat, de az uniós áttöréshez még várni kell.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vizsgálata szerint nincs bizonyíték arra, hogy orosz kötődésű támadó állna a Magyar Államkincstár rendszerének feltörése mögött. Közben az is kiderült, hogyan jutott be a hekker a hálózatba.
Az elmúlt évek gazdasági környezete a rugalmasabb működési formáknak kedvezett, ami számos szolgáltató ágazatban az egyéni vállalkozások térnyerésében is tükröződik.
2027 februárjától jóval magasabbra kerül a léc az új tartalomgyártók előtt, ha részesedni akarnak a reklám- és Premium-bevételekből. A már partnerprogramban lévő csatornákat a változás nem érinti.
Ez nem jelenti azt, hogy könnyű IT szakembert találni, de a korábban általános licitháborúk ma már jóval ritkábbak, miközben bizonyos hiányszakmákban továbbra is intenzív a verseny.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint nem a felvízi országok, sem az osztrák vízlépcsők nem tartják vissza Magyarország elől a Duna vizét. A rendkívüli helyzet elsődleges oka a csapadékhiány.