Újabb csapás az olajra: a jemeni húszik bevették Mokkát, veszélyben a Vörös-tenger kijárata
A nemzetközi kereskedelem blokádjának kiterjedése még feljebb srófolhatja az olajárakat világszerte.
A nemzetközi kereskedelem blokádjának kiterjedése még feljebb srófolhatja az olajárakat világszerte.
Ha az elszabadult üzemanyagárak terén sem kapnak segítséget a gazdák, lényegében lehúzhatják a rolót.
Nagyszabású akció zajlott le az óbudai önkormányzati megbízásokhoz és közbeszerzésekhez kapcsolódó botrányban. A korrupciós ügyben már 47 gyanúsítottat hallgattak ki, közülük heten továbbra is letartóztatásban vannak.
A Mondelez képviselői kéthavonta találkoztak brüsszeli politikusokkal és tisztségviselőkkel, s hogy elérjék céljukat súlyos összegeket is költöttek.
A piac is Magyar Péter nagy bejelentésére vár.
A világsajtóban is kiemelt téma a tó sorsa.
Paks már hetek óta rendesen termel, a cernavodai atomerőmű továbbra is áll.
A Lupilu Mangó-alma-őszibarack ízű bio gyümölcspürét kellett visszahívni.
Donald Trump már többször figyelmeztette Iránt.
Emelkedéssel nyitott a pesti börze vezető tőzsdemutatója.
A közel-keleti harcok kiéleződése miatt a Brent hordónkénti ára 107 dollár közelébe emelkedett. Az olaj drágulását a jemeni húszik előrenyomulása és az ellátási zavaroktól való félelem hajtja.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A teljes fejlesztés ugyanakkor csúszásban marad.
Brüsszel azt szeretné, ha a jövőben nem feltétlenül az árcédula döntené el, mire költik a közbeszerzés során az adófizetők pénzét.
Akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás és ugyanekkora kamatmentes hitel is elérhető.
Moszkvában már arról folyik a vita, érdemes-e hozzányúlni a magyar szállítások árához és feltételeihez.
A tartós AI-beruházás, az erős export és a Value-Up reformok magas szinten tarthatják a KOSPI-t, miközben a won fundamentumai is erősek maradnak.
A miskolci cég ugyanakkor nem fordít teljesen hátat a DVTK-nak.
Kihívásokkal teli időszak volt 2026 első fele, ennek ellenére ígéretes számokat produkált a vállalat. Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója többek között a diverzifikált cégstruktúráról, a jövőbeli tervekről és a névváltásról is beszélt a Világgazdaságnak adott interjúban.
Magyar Péter szerint a döntés megszületett, készülnek a részletszabályok, mindjárt jöhet a nagy bejelentés.
Nem a pénz felhasználásának módját, hanem a pénz őrzésének helyét is megváltoztatná az Európai Unió egy most vizsgált elképzelés.
A miniszterelnök a V4-találkozón válaszolt újságíróknak.
Akkora a baj a német autógyártónál, hogy már prezentációkkal győzködi a dolgozókat a vezetőség.
Hatalmas számlát állított ki Lengyelországnak az ukrajnai háború: 2022 és 2025 között 490,1 milliárd zlotyra rúgtak a veszteségek.
Megérti, miért ideges a magyar miniszterelnök.
Fordulat történt a budapesti lakáspiacon: egy év alatt 4 százalékkal csökkentek az árak a belvárosban. Az ingatlanok értékesítése is egyre hosszabb időt vesz igénybe.
Litvánia a NATO-val érvelve törölné el alapvető atomdoktrínáját.
Újdelhiben sem ül tárgyalóasztalhoz külön Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping, legalábbis a hivatalos program szerint.
Kellemetlen vizsgálat indult az Európai Bizottság egyik friss kinevezése miatt.
Levonulnak a katonák a Dunaszentbenedeknél kialakított építési területről, miután több mint egy hónapon át segítették a vízügyi szakemberek munkáját.
Kiderült, mi állhat az osztrák kardcsörtetés mögött, Magyar Péter aligha véletlenül beszélt lobbiról.
A nagykereskedelmi árakban érződött a Hormuzi-hatás.