Ez még Magyarországról is látszani fog, akkora hűtőtornyot terveznek a krskói atomerőműhöz
Az építmény a környék látképének meghatározó eleme lesz.
Az építmény a környék látképének meghatározó eleme lesz.
Újabb jogi frontot nyitott Oroszország az Európai Unióval szemben a befagyasztott jegybanki vagyon miatt.
Az Európai Bizottságnak hamarosan be kell jelentenie a novembertől hatályos díj mértékét.
Egyre tudatosabban választanak szakembert a magyarok, miközben tízből közel kilenc embernek legalább közepes anyagi terhet jelentene egy komolyabb felújítás.
A nagy cégek beruházásaikkal és humán stratégiájukkal is alakítják az ingatlanpiacot.
Kármán András létrehozta a Közpénzügyi Munkacsoportot.
Megvalósulhat a közös rakétavédelmi rendszer.
Európában jelentős emelkedéssel zárták a napot a tőzsdék, a hazai parketten viszont a nap végén tömegével jelentek meg az eladók.
A gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz.
Szentendrén bővíti kapacitását, jövőre pedig már Amerikában gyártana az ABZ Innovation.
A kancellár magától nem távozik, a kérdés, az ő választása lesz-e – közel az igazság pillanata.
A Hell hat hónap alatt közel 800 millió doboz italt adott el.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Fordulat jöhet az árrésstop ügyében: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint a piaci és inflációs környezet már lehetővé teszi az intézkedés fokozatos megszüntetését.
A tavalyi túltermelést követő területcsökkenés után az idei rendkívüli hőség és aszály komoly kihívást jelent az európai burgonyatermés számára
Immár negyedik alkalommal indítja el közösen az MBH Bank és a DUE Médiahálózat a Nagy Diák Banktudós Tesztet.
Akár 100 százalékos amerikai vám is sújthatja az orosz energiát vásárló országokat, ami Magyarország számára is komoly gazdasági kérdéseket vet fel.
Pályakorrekciót hajtott végre a magyar fapados légitársaság.
A Fafner Capital 20,48 százalékos tulajdonrészt szerzett a pénzintézetben. Tovább bővül a Gránit Bank hazai szakmai befektetői köre.
Döntő pillanathoz érkezett a magyar-amerikai viszony.
Újabb személyi változások jönnek két meghatározó állami egészségügyi intézményben.
Napi három fordulót és alkalmanként 15 eur-raklapnyi árut is teljesíthet a Lidl Németországban tesztelt önvezető elektromos kamionja.
A döntés egy hónapra szól, egyelőre nem jogerős, a két érintett védője fellebbezett ellene.
A törvényjavaslat haladéktalanul az Országgyűlés elé kerül.
Kanadának olyan tagságot ajánlott, amely nem is létezik
Új csúcstartója van az észak-amerikai mozipiacnak.
A Fed kamatemelése meg sem kottyant a hazai piacnak.
Többmint harmadával ugrott meg a közép-európai online kiskereskedő nyeresége három hónap alatt.
Dublinban egyeztetnek az uniós pénzügyminiszterek, Kármán András az EBRD vezetőjével is tárgyal.
Jelentősen bővül a szerbiai logisztikai kapacitás a cég leányvállalatánál.
Van, ahol alig lehet lépést tartani a lakásárakkal.
A kínai elektromos autókat szabályozta az EU, a hibridek özönlenek.
Új ciklus jöhet a magyar ingatlanpiacon, de a lakhatás továbbra is drága.
Rövid időn belül már a második banki csúcsvezetővel találkozott.
A két város polgármestere testvérvárosi megállapodást írt alá.
A költségvetési pálya lesz a következő évek kulcskérdése.