Rendkívüli: Varga Mihály feljelentése után kihallgatta a rendőrség Matolcsy György volt jegybankelnököt
Hivatali visszaéléssel gyanúsítotották meg Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit sajtóinformációk szerint kedden kihallgatott a rendőrség.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítotották meg Matolcsy György volt jegybankelnököt, akit sajtóinformációk szerint kedden kihallgatott a rendőrség.
Nem akar véget érni a nyár Európában: a kontinens jelentős részén ismét hőkupola alakulhat ki, amely október elejéig is kitolhatja a szokatlan meleget.
Az ügy a Tisza-frakción belül is feszültséget generált.
Akik időben kezdik használni az AI-t, komoly piaci előnyre tehetnek szert.
A részletek még hiányoznak.
A cafeteria eredetileg elsősorban a munkáltatók béren kívüli ösztönzőjeként terjedt el
Nagyot esett a BUX kedden.
Berlin szerint ideje szembenézni a valósággal, és nem új uniós bevételekkel betömni a költségvetési lyukakat.
A világ vezetői New Yorkra figyelnek, ahol Donald Trump amerikai elnök megkezdte felszólalását az ENSZ Közgyűlésén.
A kínai autóipar gigantikus konszolidáció előtt áll.
Ha minden jól megy, óriási pluszban fog zárni a büdzsé.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Délelőtt még inkább a kivárás volt jellemző.
Magyar Péter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését is kezdeményezte a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes. A három ügy súlya azonban jelentősen eltér: Magyarország miniszterelnökénél a 2024-es telefonügy, a két korábbi fideszes miniszternél viszont milliárdos gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt indulhat tovább az eljárás.
Az iPhone Duo közel egymillió forintért érkezik, miközben a Samsung olcsóbban kínál több olyan funkciót, mely a vásárlásnál döntő lehet.
Jövőre a korábban jelzett 3 százalék helyett 2,9 százalékos gazdasági növekedéssel számol a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az új inflációs cél jobban tükrözi az ország gazdasági fejlettségét.
Fordulat az akkugyártó részvényárfolyamában.
Az elszálló energiaárak miatt halasztást kér.
A Trump által belengetett belarusz kálisóüzlet jól mutatja, hogy a műtrágya mára geopolitikai alkueszközzé is vált.
A miniszter szerint nem az adófizetőket kell terhelni, hanem célzottan kell segíteni.
Egy hónap után ismét kamatdöntő ülést tartott a monetáris tanács.
Egészen hihetetlen összefüggés állhat a háttérben.
A törvény indokolása szerint a korábban tervezett, de még meg nem valósult nagy lakásépítéseket a kormány új Lakásépítési Programjával akarják összehangolni.
Miközben Kecskemét a konszern legnagyobb európai gyártóhelyévé lépett elő, Németországban a termelés további csökkentése és akár gyárbezárás is napirendre kerülhet. A Mercedes-dolgozók tiltakoznak a tervezett megszorítások ellen.
A lépés nem egyedülálló Európában.
A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának tesztjei kedvező eredményeket hoztak.
A forint ledolgozta az euróval és a dollárral szembeni hátrányát, egy óra múlva nagy kilengés jöhet az MNB bejelentéseire.
Óriási lehetőséget hagynak az asztalon a magyar termelők: tíz év alatt majdnem megduplázódott az import.
Friss elemzést adott ki a HSBC a magyar távközlési társaság részvényeire, amit tartásról vételre minősített fel.
Lettország az utolsó pillanatban blokkolta a kompromisszumot.
Két év alatt több mint 14 millió italcsomagolást váltottak vissza Magyarországon úgy, hogy a vásárlóknak ehhez el sem kellett menniük egy automatához.
Ha megy Merz, az a baj, ha marad, az is baj.
A számok arra utalnak, hogy a magyar tejpiac elérhette a mélypontját, viszont kérdéses, hogy meddig tudnak kitartani az állattenyésztők.