Óriási botrány van a románoknál: totálisan lebőgött a teszteken a vagyonokért kiszuperált drónelhárítójuk – az elnök a vállát vonogatja, „megesik az ilyen!"
A késés miatt Románia kötbért szab ki.
A késés miatt Románia kötbért szab ki.
A rekordmagas dízelárakra keres gyors választ az Egyesült Államok, így egyre nagyobb politikai támogatást kap a dízelexport korlátozása vagy teljes betiltása.
Közel 3 százalékkal nőtt a Nestlé Hungária árbevétele az első fél évben, miközben a büki Purina-gyár termelése 12 százalékkal emelkedett.
A jegybank friss prognózisa szerint 2026-ban átlagosan 1,8 százalékos, 2027-ben 3,1 százalékos, 2028-ban pedig 2,6 százalékos infláció várható.
Magyarországon több mint 1,5 millió hektárra jelentettek aszálykárt, miközben a fagy és a hőség is jelentős veszteségeket okozott.
A magyar alapítású MET Groupot kérdezte a Bloomberg az európai LNG-beszerzésekről.
A hozamok globális megugrása a magyar állampapírok hozamát sem hagyta érintetlenül, tegnap ráadásul a forint is gyengült a dollárral szemben.
Szabotázs gyanúja miatt vizsgálják a lengyel hatóságok azt a tüzet, amely egy Ukrajnát is internetkapcsolattal ellátó Starlink-állomáson tört ki.
A vártnál nagyobbat nőtt a H&M üzemi eredménye, miközben tovább zsugorodik az üzlethálózat
A beépülő partok és növekvő ökológiai terhelés is kihívás a Balaton számára.
Bár az infláció és a hosszú hozamok oldaláról már közeledünk az eurózónás feltételekhez, a költségvetés továbbra is komoly akadály: idén 7,5 százalékos hiány jöhet.
Az európai ESG-szabályozás 2026-ra új szakaszba lépett, az Omnibus I csomaggal jelentősen szűkítette a kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstétel körét.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
2028-tól évente mintegy ezermilliárd jent, átszámítva 5,6 milliárd eurót fordíthatnak arra, hogy felgyorsítsák az automatizálást a Toyota üzemeiben.
Jövőre 2,5 százalékos növekedés várható Magyarországon. A magyar gazdaság ezzel közelebb kerülhet a lengyelhez.
A Nébih mostani azonosítása a faj első igazolt uniós előfordulása.
A forint gyengülése csütörtök reggel is folytatódik, az eurót 366 forint felett, a dollárt 322 közelében váltják kilenc órakor.
Továbbra sincs enyhülés a hazai benzinkutakon.
Már több mint 1,5 millió hektárra jelentettek be aszálykárt Magyarországon.
A hazai parketten jelenleg is akad számos ígéretes kisebb- és közepes méretű részvény. A PannErgy 60 százalékos ralival már bizonyított, hamarosan több kisrészvény is begyújthatja a rakétát.
A decemberi találkozót Miamiban rendezik majd.
Pályakorrekciót hajtott végre a magyar fapados légitársaság.
Az AI körüli beruházási láz most váratlanul a világgazdaság egyik legfontosabb támaszává vált.
A két vezető csütörtöki tárgyalásán a vámoktól Tajvanon át a mesterséges intelligenciáig a világpolitika és a világgazdaság legfontosabb kérdései kerülnek terítékre.
Nem mindennapi szóváltás alakult ki Volodimir Zelenszkij és egy orosz újságíró között az ENSZ New York-i székházánál. Az ukrán elnököt arról kérdezték, mikor utazik Moszkvába tárgyalni, a válasz pedig aligha az volt, amire az orosz riporter számított.
Az elmúlt hónapokban több tényező is együttesen gyengítette a nukleáris energiához kapcsolódó részvények iránti piaci hangulatot.
Aleksandar Vucic kemény vádakkal érkezett az ENSZ Közgyűlésének szónoki emelvényére.
Románia, Horvátország és Görögország lehet a magyar gázellátás három fontos alternatívája a miniszter szerint, ám a rendelkezésre álló mennyiség, az ár és a kapacitások miatt egyik sem jelent egyszerű megoldást.
Donald Trump döntése elszabadíthatja a poklot.
A miniszterelnök korábban túlzónak nevezte a csődről szóló állításokat.
Az Európai Bizottság megnyitná az utat a 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás előtt, a döntést azonban még az uniós tagállamoknak kell jóváhagyniuk.
A program keretében Svájc 87,6 millió frankkal járul hozzá magyarországi fejlesztésekhez.
Évek óta készül az M2 autóút Rétságot elkerülő szakasza, most mégis kérdésessé vált, mikor indulhat meg az építkezés.