Ukrán aranykonvoj: új dokumentum került elő – Orbán Viktorra utalhatott Hajdu János a „védett" személlyel
Újabb nyomozati irat került elő az ukrán aranykonvoj ügyében.
Újabb nyomozati irat került elő az ukrán aranykonvoj ügyében.
Az OTP oroszországi ügyfelei között többek között a Gazprom gázipari óriás által ellenőrzött vállalatok szerepelnek. Az orosz jelenlét felülvizsgálata az év végéig lezárul.
Új legfőbb ügyészt keres Baka András, miután a parlament leszavazta jelöltjét.
A korábbi miniszter néhány órával korábban még önként ment be a Központi Nyomozó Főügyészségre
A tárcacezető beszélt a Trump Amerikájához fűződő kapcsolatról is.
Az Európai Bizottság külön menetrendet készít elő Montenegró, Ukrajna, Moldova és Albánia számára. EU-csatlakozásuk időpontja továbbra sem biztos.
Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást Szathmáry Zoltán, így nem választotta meg legfőbb ügyésznek az Országgyűlés. Baka András köztársasági elnök jelöltjéről hétfőn szavaztak a képviselők, miután a Tisza-frakció már korábban jelezte, hogy nem támogatja a megválasztását.
Irán nem enyhít a Hormuzi-szoros megnyitására vonatkozó feltételein.
A keményebb dió a mesterséges intelligencia és a csiptechnológia lesz.
Bóka János politikai hajtóvadászatnak nevezte a Hankó Balázs és Seszták Miklós ellen indult eljárásokat, Hankó pedig tagadta, hogy törvénytelenül döntött volna az NKA támogatásairól. Mentelmi jogukat a parlament hétfőn felfüggesztette.
Már zajlik az első MR. D.I.Y. magyarországi üzlet kialakítása , a boltlánc pedig több tízezer termékkel és széles választékkal szállhat versenybe a TEDi és a KiK mellett, de akár a Jysknek is érdemes rá figyelnie.
Az egészségpénztári tagok egyre szélesebb körben használják az egészségpénztárak olyan szolgáltatásait, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül gyógyszerekhez vagy gyógyuláshoz.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén egyhangúlag, ellenszavazat nélkül felfüggesztette a miniszterelnök, valamint Hankó Balázs fideszes és Seszták Miklós KDNP-s képviselő mentelmi jogát. Mindhárom politikus ellen megindulhatnak az ügyészségi eljárások.
A szervezet a döntéséről a Központi Nyomozó Főügyészséget és a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjét is tájékoztatta.
Gyengüléssel indította a hetet a forint, a bankközi piacon az euró jegyzése jelenleg 366,8 forint közelében mozog. A múlt hét utolsó kereskedési napján már szépen rángatták a hazai fizetőeszközt, késő délután ismét, a BÉT zárását követően az eurót 366,5 forinton jegyezték.
A Tisza-kormány 37 ügyben tett feljelentést, összesen 2221 milliárd forintnyi közpénz érintve.
Kiderült, hogy milyen árakkal indult a hét a hazai benzinkutakon. Üzemanyagárak tekintetében egyelőre stabilitás várható, de a nemzetközi olajárak csökkenése miatt később mérsékelt áresés is elképzelhető.
A palackozás körüli problémák már a Mol Bubit is elérték.
Tisztességes versenyfeltételeket követelnek.
Három miniszterrel tárgyalnak a fuvarozói érdekképviseletek az üzemanyagárak emelkedése és az ágazat versenyképessége miatt. Fuvarozók ezrei várhatnak segítséget az egyeztetéstől.
A német gyárak jövőjét bizonytalanság terheli.
A blue chipek közül az OTP és a Magyar Telekom szűkülő sávban, kitörésre várva parkol, a Mol az olajpiac hullámvasútján ül, a Richter pedig sorsdöntő támaszát teszteli.
Az uniós forrásból finanszírozott energetikai projektekben ki kell zárni a magas kockázatú inverterbeszállítókat, vagy meg kell kezdeni az átállást más gyártók eszközeire.A napelemmel, szélenergiával és energiatárolással foglalkozó beruházásokat egyaránt érint a döntés.
Az ADA Zalaegerszeg gazdaságához is szorosan kötődik.
Magyarország fejlett piaccá lép elő? Nagyon hamarosan döntő információk kerülnek nyilvánosságra.
Egyre több dolgozó tart attól, hogy a mesterséges intelligencia miatt elveszíti a munkáját, miközben a technológia már most olyan eredményeket hoz, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.
Még ne sirassuk: a terv, hogy visszatér egy másik ajtón.
A számok nem hazudnak.
Berlini üzenet a közlekedési minisztertől, nem német témáról.
Elon Musk erről egy tévéinterjúban beszélt.
Globális márkává tette saját magát.
A semlegességről szólt a voksolás, de valójában egy konkrét iránya volt a tét.
Az amerikai techóriások a Perzsa-öböl olcsó energiájára építették az MI-infrastruktúrát, ám a térség adatközpontjai háborús támadások célpontjaivá is váltak.
Több tényezős a helyzet, lassan kirajzolódik az irány – de semmiképp ne dőljünk hátra.