Ismét beleszállt az Állami Számvevőszékbe Magyar Péter: nem kellett sokat várni a válaszra, Windisch Lászlóék nem kerteltek – „a leghatározottabban visszautasítjuk a hamis állításokat!"
A kormányfő szerint nem haladnak megfelelően a vizsgálatok.
A kormányfő szerint nem haladnak megfelelően a vizsgálatok.
A köztársasági elnök visszaküldte a parlamentnek az egészségügyi törvénymódosítást. Baka András döntése után Hegedűs Zsolt a korrekt párbeszéd szükségességét hangsúlyozta.
A tulajdonosi szerkezet átalakítása azért vált sürgetővé, mert az Egyesült Államok az orosz energetikai szektor ellen bevezetett szankciók részeként a NIS-t is korlátozások alá vonta.
Az EKB várható szigora erősen korlátozza az MNB esetleges kamatcsökkentési szándékait.
Az uniós források folyósítását gazdasági megszorításokhoz is kötik, ezért közérdek, hogy a tárgyalások részleteit az emberek megismerhessék – véli az EP-képviselő.
Az amerikai dízel ugyanis az elmúlt hónapokban részben éppen az orosz és közel-keleti kínálat csökkenését pótolta.
Magyar Péter is reagált.
Közel félmilliárd eurós mínusszal zárt az augusztusi külkereskedelem, miközben a behozatal volumene 13 százalékkal nőtt. Export oldalon az érték emelkedett, a volumen azonban enyhén elmaradt az egy évvel korábbitól.
Garancsi István 2012 óta volt az MTSZ elnöke.
A lengyel kísérlet sem tudta megakasztani az EU–Mercosur-megállapodás alkalmazását, miközben lassan mindenki összeveszik mindenkivel.
A gép végül Szaúd-Arábiában hajtott végre kényszerleszállást.
A szükséges kritériumokat Kármán András a parlamenti ciklus végéig teljesítené.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Mindenki a tisztítótűzre figyelt, pedig másról is kellene beszélni.
Pályázaton keresnek vezérigazgatót a közösségi közlekedés átalakítására létrehozott központ élére. Vitézy Dávid szerint az új szervezet az utasok érdekeit képviseli majd.
A mesterséges intelligencia önmagában se nem jó, se nem rossz – az ember felelőssége, mire használja.
Az Ursula von der Leyen pónija elleni farkastámadás indította el az uniós szabályozás radikális átalakítását.
Az új rangsor alapján az is látszik, kik lehetnek az új adónem legnagyobb érintettjei.
A Magyar Államkincstár elutalta az első havi összeget.
Az egyik döntő csata ott zajlik majd ahol a napelemek, hőszivattyúk és e-autó töltők csatlakoznak a rendszerhez, azaz a lakóházakat is elérő kisfeszültségű hálózaton.
A belföldi árak összességében 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Erőre kapott a BUX szerda reggel.
Az Opus Global építőipari üzletágának nettó profitja a töredékére csökkent.
Az igazi kérdés, hogy meddig tart ki a láthatatlan védett ár.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a csádi misszió kapcsán megismert körülmények alapján nincs olyan jogi lehetősége, amelyre hivatkozva feljelentést tehetne.
Szeptember közepén egymást követő több napon is felfüggesztették a forgalmat Rzeszówban és Lublinban az Ukrajna elleni orosz támadások idején.
Nyilvánosságra hozza az Orbán-kormányok üléseinek összefoglalóit a Tisza.
Fordulat a brazil csirke ügyében: az EU szerint rendben van az ellenőrzési rendszer, újra megnyílhat az uniós piac Brazília előtt.
A francia elnök hamarosan találkozik Pedro Sánchez miniszterelnökkel.
A Wizz Air reméli, hogy a halasztás olyan végleges megoldáshoz vezet, amely támogatja a tisztességes versenyt és a további beruházásokat.
Az országos képet jelentősen árnyalják az ágazati különbségek.
Még a héten jogi úton megtámadja a döntést.
Mégsem épül meg a Szolnok határába tervezett gyár.
A Micron árbevétele a 2024-es üzleti évben 25,1, a 2025-ösben pedig 37,4 milliárd dollár volt, az igazi gyorsulás azonban az elmúlt négy negyedévben jött.
Négy órán tartott a volt tárcavezető kihallgatása Kecskeméten, ezt követően szállították át egy másik város fogdájába.