Nehéz hete volt a hazai értéktőzsdének, az OTP már túladottnak tűnik
Közel 7 százalékkal csökkent a múlt héten a BUX-index.
Közel 7 százalékkal csökkent a múlt héten a BUX-index.
A G7-országok 100 millió hordó nyersolajat és dízelt készülnek felszabadítani stratégiai tartalékaikból.
Hamarosan lejár a JANAF és a magyar MOL között érvényben lévő szerződés.
2022 novembere óta nem látott szinten az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének élelmiszerár-indexe.
Gajdos miniszter hosszú Facebook-posztban reagált Kaprinyák Tibor országgyűlési képviselő oroszlánvadászaton készült fotóira. A tárcavezető azt írta, az elmúlt napokban több ezer megkeresést kapott az ügyben, ezért szükségét érezte annak, hogy egyértelműen elmondja az álláspontját. Gajdos nemcsak személyes ellenérzéséről beszélt, szerinte az állatjólét és a vadászat intézményi szinten sem fér össze.
Egyes kísérletek során a modellek megpróbálták kikerülni a kikapcsolásukat.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az új visszatérési rendeletet.
Nyáron már lazítottak a vadászati szabályokon, de teljes vadászati törvénymódosítás is jöhet.
Végül Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője válaszolt a skandinávok kérdéseire.
A megállapodások értéke 6,5 milliárd euró.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A döntést komoly amerikai nyomás előzte meg.
Nem várható változás az év vége előtt.
Nemcsak az átlagembertől távolodtak el a szupergazdagok, hanem a tehetősebbek felső csoportjaitól is.
Van olyan csomag, melynek része egy budapesti városnézés és egy dunai hajókirándulás is.
Az UBS Bank egyik jelentős befektetője úgy véli, a pénzintézetnek el kellene hagynia Svájcot.
A hibás rendszert javítani kell, a személyszállítás még egy ideig nem indul meg.
A dél-koreai FoodNeverComes nevű oldal például az ételrendelés menetét másolja le.
Az ország etnikai összetétele miatt jellemzően nagy a belpolitikai feszültség.
Orbán Viktor szerint Hankó Balázs esete nem marad egyedi: erre számít a volt kormányfő.
Magyarország akár még győztesen is kikerülhet a nagy európai, németországi autóipari válságból.
Több mint húsz ember megsérült, egyikük kritikus állapotban van, miután tűz ütött ki a Garda-tó egyik nagy kempingjében. A lángok oltását a felrobbanó gázpalackok is nehezítették.
Fél év alatt változott meg a jellegzetes városnegyed.
Nem mernek tovább lazítani az olajcsapon: az OPEC+ változatlan kvótákkal megy neki a novembernek.
Miközben a kormány már kivezette a benzin és a gázolaj védett árát, egyre fontosabb kérdéssé válhat az élelmiszer-árrésstop sorsa – csúcspontához közeledhet a vita, sor kerülhet a döntésre.
Új pénzcsap nyílhat Budapestnek: a dunai hajózásból származó bevételekből fejlesztenék a rakpartokat és a Duna környezetét.
A korrupció és a dróngyártás is téma lehet a Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott tárgyalásokon.
Egyre inkább politikai ügynek tűnik a szerb NIS sorsa: egy bécsi közgazdász szerint Oroszországnak kifejezetten érdeke lehet, hogy ne szülessen gyors megállapodás a Mollal.
Érthetetlen eltérések vannak a fizetésekben.
Nem egy-két új önkiszolgáló kasszáról van szó: a Lidl Budaörsön egy komplett, 28 terminálból álló kasszazónát alakított ki. A fejlesztés a kiskereskedelmi automatizáció újabb állomása lehet.
A háztartási szemétben lévő élelmiszer-maradékok gyorsan bomlásnak indulhatnak, különösen meleg és párás időben.
Újabb csapások jöhetnek az orosz olajipar ellen: Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnának reagálnia kell Moszkva új háborús stratégiájára, de civileket nem akar célba venni.
Svédország egyik legnagyobb erdőtulajdonos cége köze 15 ezer hektáros területet adott el egy alig néhány hónapja alapított társaságnak.