Iszonyatosan kiakadt Kína, mert nem engedik, hogy felvásárolja a magyarok egyik kedvenc boltját: vérfagyasztó fenyegetést küldtött az EU-nak – "Ellencsapást mérhetünk"
Az elmúlt évek egyik legnagyobb üzlete a tét.
Személyre szabható hírfolyam
Az elmúlt évek egyik legnagyobb üzlete a tét.
Ha tényleg megvalósul a terv, Kína visszavághat.
Úgy tűnik, a már negyedszázados vállalatnak komoly tervei vannak a magyar piacon.
A meglévő kapacitás közel kétszerese létesülhetne.
Már az első nap fontos határozatot adott ki az új államfő.
A szeptemberi iskolakezdésre újraindítanák a Göd és Szigetmonostor közötti révet, ehhez azonban át kell törni a folyómederben kialakult akadályt.
A teljes flotta megfelelő elhelyezéséhez és üzemszerű alkalmazásához szükséges infrastruktúra még évekre van a befejezéstől.
Több tízmilliárd köbméternyi amerikai földgáz előtt nyílhat meg az út Közép-Európa felé.
Óriási nyereséget termeltek a brókerek.
A Mohu igazgatósági elnöke emellett olyan tulajdonosi kapcsolatokat is említett a kétpói lerakónál, amelyek szerinte összeférhetetlenségi kérdéseket vethetnek fel.
Több ezer milliárd forintnyi közpénz és állami vagyon mozgását világítja át a kormány a 4iG-vel kapcsolatos ügyletekben.
Újabb fordulat a 12 halálos áldozatot követelő magyarországi buszbaleset ügyében: Lengyelország átvenné a nyomozást a magyar hatóságoktól.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hirtelen megváltozott a helyzet, új forgatókönyv lép életbe.
A magyar gazdaságban megtermelt jövedelem egyre nagyobb része jutott hazai szereplőkhöz 2010 és 2024 között.
Magyar Péter videóban vont mérleget arról, mit végzett el eddig a kabinet, és milyen irányt szán Magyarországnak.
Baka András első hivatalos napján Kína is jelezte, hogy kiemelt figyelemmel követi az új magyar államfő munkáját.
Az Ibar folyó elterelésével fenyegetőzik a szerb elnök, ami közvetlenül érintené a koszovói vízellátást biztosító rendszert.
Duplázódó támogatások, béremelés, olcsóbb élelmiszerek és kedvezőbb benzinár is szerepelt a kampányígéretek között, a Fidesz szerint azonban ezekből száz nap alatt sem lett semmi.
Az iváncsai akkugyár augusztus 13-án 100 millió forintos bírságot kapott.
Napok óta akadozik a hulladékszállítás Szolnokon.
A Fidesz kommunikációs igazgatója Ruff Bálintot, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint államtitkárát, Ducsay Zsuzsannát is bírálta.
Az orosz gazdaság növekedését az elnök „szerény, de pozitív” jelzővel írta le.
A kialakult helyzet újabb gazdaságbezárási hullámot indíthat el.
Javadalmazását a 2011. évi CX. törvény szabályozza.
Csúcsra ugrottak számos európai országban a kötvényhozamok, és ezt az óment komolyan kell venni.
Egyre több beruházás és egyre nagyobb állami finanszírozási igény találkozik változatlan vagy csökkenő megtakarításokkal.
Eközben az AstraZeneca fontos tüdőrákos programját éppen most állították le.
Az EKB elnöke úgy véli, az egységes piac kiteljesítése és a tőkepiacok összekapcsolása jelentheti a kiutat. Christine Lagarde szerint Európa háború utáni növekedési modellje megrendült.
Már csak órák, legfeljebb egy nap választ el a Duna várható legalacsonyabb vízállásától – figyelmeztetett a gazdasági és energetikai miniszter.
Az olajrészvény továbbra is 5000 forint felett jár, a forint is lendüetet vett a nap második felében.
Energiatárolóval kisebb az esti, drága áram iránti igény.
Az Országgyűlés augusztus 11-én választotta meg.
Az első fizetésnél a bankszámlaválasztás is számít.
. Most egy Baranya vármegyei állományban ütötte fel a fejét a sertéspestis.
A bankjegyek és arany eredete, illetve szállítása kapcsán megállapították, hogy azok a Raiffeisen Bank és az Oscsadbank közötti bankközi ügyletből származnak.