Hatalmasat ugrik a katások nyugdíja, de nem biztos, hogy elég lesz – forintosították a változást
A régi katával 40 év szolgálati idő után 29 ezer forintos nyugdíjra lehetett számítani.
A régi katával 40 év szolgálati idő után 29 ezer forintos nyugdíjra lehetett számítani.
A választás tétje így jóval túlmutat a pártpolitikán: a következő évek amerikai gazdaságpolitikájának mozgásteréről is dönthet.
A pénzintézet szerint ráadásul még az idén megnyílhat a lehetőség egy további kamatcsökkentés előtt.
A közlemény szerint a veszélyforrást a készülék hálózati kábelének lehetséges sérülése jelenti.
Kedvező hangulatban indult a pénteki kereskedés az európai és a hazai piacokon.
A magyar államadósság kamatterhe kétszerese az euróövezet hasonló országaiénak.
A brüsszeli találkozón Volodimir Zelenszkij is felszólalhat.
Naponta érkeznek újabb jelentések lerombolt épületekről, sebesültekről és halálos áldozatokról, mivel egyre intenzívebben lövik a városunkat. Ma már a túlélésről van szó – fogalmazott Vitalij Klicsko főpolgármester.
Muraközi már a következő levelet fogalmazza.
Ebből nehezebben állhat talpra a McDonald's.
Aki most rendel új elektromos Mercedest Európában, annak jó eséllyel már a következő évig kell várnia az átvételre.
A jövő kibertámadásai egyre nagyobb arányban működhetnek emberi beavatkozás nélkül.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kérdezi Fico: vajon Macronnal és Merz kancellárral is megcsinálnák ezt?
Ruszin szerint az intézkedés alapvetően megváltoztatná a készülő vagyonadó megítélését.
Gyors segítséget és látványos nyugdíjemelést ígért a választások előtt a Tisza.
Kútba esett a népszavazás december 24-ről.
A honvédelmi minisztert érzékenyen érinti az ügy.
Az amerikai elnök szerint november 3-ig nem lesz új amerikai támadás Irán ellen, miközben Washington tovább egyeztet Teheránnal.
Nagy visszhangja lett a kormány lépésének.
Újabb egyeztetésen van túl a kormány és az ágazat, de a béremelés ütemezésében ezúttal sem született előrelépés.
Pattanásig feszült a hangulat.
A kinevezésről Orbán Viktor döntött.
A magyar nem úgy adózik, mint a külföldi. Ez egy ajándék, ami most veszélybe került.
Újraindítja a két külügyminisztérium közötti strukturált szakmai munkát Magyarország és Törökország.
A magyar politikusok közül csak ketten támogatták a döntést.
Több millió forintot fizet vissza Kövér László korábbi házelnök ellenzéki képviselőkre kirótt büntetéséből az Országgyűlés – ezt jelentette be közösségi oldalán Forsthoffer Ágnes.
Nincs tökéletes módszer a pilóták által jelentett biztonsági kockázatok kiszűrésére.
Nem lehet megvárni 2027 őszét az orosz gáz kiváltásával, mert a most megkötött szerződések később komoly viták forrásai lehetnek.
Belváros-Lipótváros polgármestere összefogást sürget.
Piaci alapon megtérülő energetikai beruházásokról beszél az államtitkár.
Úgy tűnik, a magyarok egyre kevésbé ragaszkodnak a főszezonhoz, miközben rekordot döntött a vendégforgalom.
Amerika legfontosabb előnye egyelőre a legfejlettebb AI-chipek, amiben Kína hiányt szenved.
Már Kongó határain túl is megjelent az ebola: egy kenyai férfi úgy jutott el Nairobiba, hogy több országon és ellenőrzési ponton is áthaladt, miközben a járvány megfékezésére szánt pénzeket egyre nehezebb a helyszínen valódi védekezéssé alakítani.