Miközben a szokásos rage-bait szélhámosok az új arcmodell miatt nyekeregnek, az internet másik felén egészen a Resident Evil sztárjáig vezették el a Tides of Annihilation szálait.
Obbe Vermeij, a Rockstar Games rengeteg kulisszatitkot eláruló egykori technikai vezetője szerint Leslie Benzies napi rutinnal akarta felruházni az NPC-ket, de ennek nem lett volna túl sok értelme.
Destin Daniel Cretton MCU-filmje elkerülte a 2 milliárd dolláros mérföldkövet, ami azt jelenti, hogy sikerült leköröznie a korábbi Pókikat is felvonultató harmadik részt.
Elég komoly visszhangot váltott ki, hogy egy Battlefield 6 játékot közel 500 óra után refundolta az FPS-t, a Steam, pontosabban a Valve pedig visszaadta a pénzét.
Sean Murray és a Hello Games nem túlzottan sietnek a következő nagy dobásukkal, és ezúttal inkább a csendes fejlesztést választják a korai ígérgetés helyett.
A New Worldöt leállítják, a Gyűrűk Ura-MMO bukta, de a kiadói szerepkörtől is visszalép az Amazon Games. A nyugati piacon gondozott két nagy koreai MMO-juktól is megválnak.
A D23-on végre konkrétumokat is kaptunk a Kingdom Hearts 4 irányából. Az új trailerben a Coco világa is feltűnik, miközben a Disney+ saját sorozatot is gyárt a franchise-ból.
A Stop Killing Games is beállt a Sony 400 millió eurós pere mögé, mondván: a fizikai lemezek kivezetésével a Sony teljes és törvénytelen monopóliumot épít ki a játékárak felett.
A szigorú ausztrál korhatár-besorolási rendszer nem kímélte a Dead by Daylight stílusú túlélőhorrort. Az illegális drogok ábrázolása miatt csapott le a cenzúra.