Vége a cudar időknek, újra szárnyal a Blizzard
A Blizzard Entertainment megelőzte a Microsoft összes többi belsős stúdióját, amit elsősorban az Overwatch feltámadásának és a Diablo 4-nek köszönhetnek.
Személyre szabható hírfolyam
A Blizzard Entertainment megelőzte a Microsoft összes többi belsős stúdióját, amit elsősorban az Overwatch feltámadásának és a Diablo 4-nek köszönhetnek.
A fejlesztőcsapat vezető programozója nem köntörfalazott, és egyenesen kimondta, hogy a béka feneke alatt van a morál, az Xboxnak pedig fogalma sincs róla, mi kell egy játék elkészítéséhez.
Mindeddig A sötét lovag – Felemelkedés viselte a koronát, nemrég azonban megtörtént a trónfosztás.
A GrandTheftAero nevű tartalomgyártó alaposan szemügyre vette a Sleeping Dogs megjelenés előtti verzióját, ráadásul letölthetővé is tette a buildet.
Mostantól egy elveszettnek hitt DLC-vel is ünnepelhetjük a 30 éves Quake-et.
Nem ez az első eset idén, hogy Culiacánban, Mexikó egyik legveszélyesebb városában egy stream halállal végződik.
Az eseményeket követően Perez Hilton családja, valamint a TikTok is megszólalt az ügyben.
Ha AI slop gyártásából akarsz megélni a YouTube-on, gondold át még egyszer.
Egy amerikai startup remek ötlettel állt elő, már csak az a kérdés, képesek-e tényleg megcsinálni.
Az elmúlt 600 FIFA / EA Sports FC epizód együttvéve sem tud versenyre kelni azzal, amit egy lelkes Battlefield 6 játékos alkotott.
A hús-vér streamerek ideje lejárt, az ő munkájukra pályázik épp az AI.
A felmérés mindössze annyiból áll, hogy a résztvevőknek rengeteg arcképet kell értékelniük vonzerő alapján.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A tervek szerint augusztus 13-án jelenik meg a Clawed című indie játék, amelyben nemcsak a vérszomjas dinoszauruszokkal, hanem az éhséggel is meg kell majd küzde
Ha esetleg nem lenne elég a Beacon Pines és a We Were Here Together, most a Spider Fox című fura platformert is behúzhatjátok Epic Games Store-ban.
Nate Purkeypile, a Bethesda Game Studios egykori grafikusa szerint a remaster lehetőséget ad arra, hogy megvalósulhasson a stúdió eredeti víziója.
A Gothic 1 Remake készítői egy több mint háromperces videóban köszönték meg az emberek támogatását, emellett néhány új funkcióról is lerántották a leplet.
Mi lenne, ha Leon S. Kennedynek nem egy borzalmaktól hemzsegő spanyol faluban, hanem egy nyugdíjasotthonban kellene helytállnia? Egy mókás AI videónak köszönhetően most már ezt is tudjuk.
A Take-Two Interactive legfrissebb pénzügyi beszámolójából megtudhattuk, hogy még mindig kelendő a Rockstar Games vadnyugati mesterműve.
Kerek évfordulót ünnepel a Bethesda Softworks, melynek köszönhetően jelentős kedvezménnyel vásárolhatjátok meg Steamen a kiadó legismertebb alkotásait.