Kaprinyák és Forsthoffer botrányai: csak papol az alkotmányosságról Magyar Péter
A házelnök kormányülésen való részvétele és a tiszás képviselő luxusvadászata körüli magyarázkodás súlyos következetlenségekre világít rá.
A házelnök kormányülésen való részvétele és a tiszás képviselő luxusvadászata körüli magyarázkodás súlyos következetlenségekre világít rá.
Két percig állt a játék. Sepsiszentgyörgy polgármestere a román szövetséget kritizálta.
Szombaton tizenhárom ember vesztette életét és több mint háromszázan megsérültek a húszik támadásában.
A Fidesz elnöke hétfő este fontos kérdésekről beszél a Bayer Show-ban a HírTV-ben.
Sokáig úgy tűnt, a Szingapúri Nagydíjon kettős dobogót ünnepelhet az olasz istálló.
Ugyanaz a szám szerepel a Fidesz-kormány ideje alatt elfogadott költségvetésben, mint amit Kármán Andrásék nyújtottak be augusztus legvégén.
A címvédő győriek már másodszor kaptak ki hazai pályán.
A szakemberek leszögezték, hogy ez csupán lehetséges fenyegetés, nem maga a jövő.
„A tömeg sosem emelkedik a legjobb tagjának színvonalára, épp ellenkezőleg: a leghitványabb színvonalára süllyed” – mondá Henry David Thoreau, és bizony, így lesz mindig a leghitványabb maga a „színvonal”, nézz csak körül a mai világban…
Abból nem lehet megélni, ha egy kormány kizárólag azzal foglalkozik, hogy mit csinált az elődje. Az újabb adatok rémisztőek.
A sarkköri rövidítés egyelőre túl kalandos a szállítóhajók számára.
A miniszterelnök hónapok óta támadja az Állami Számvevőszék elnökét, aki egyébként Varga Judit párja.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Miközben a Terror Háza Múzeum „tartalmi és szemléleti” felülvizsgálatának ígérete már hetek óta kering az Andrássy út 60. számú ház fölött, az intézmény csúcslátogatottságot mondhat magáénak.
Iraola szerint Szoboszlai túlterhelten tért vissza a válogatottból, a City ellen így nélküle kaptak ki.
Teljesen életszerű, hogy amikor eljött az egyeztetett időpont, Magyar Péternek nem volt kedve akadékoskodó kérdésekre válaszolni, utasította hát sajtósait, hogy rázzák le a norvég stábot.
A Puskás Akadémia a címvédő otthonában aratott győzelmével megőrizte első helyét az NB I-ben.
Először kapott ki a Liverpool ebben az idényben és az új edző irányításával, aminek csúnya lett a vége.
Orbán Viktor osztotta meg a részleteket.
Hetek óta cikkek és nyilatkozatok sokaságában magyarázzák különféle szakmai és médiaszereplők, hogy a rezsicsökkentést ki kell vezetni.
Az internetes mémkultúra állandó céltáblája június 29-én a Budapest Arénában bizonyíthatja, hogy zenéje több kiszámítható kliséknél.
A szakértő szerint a feketegazdaságot is erősítheti az adóemelés.
Hatvannapos fegyvernyugvásért cserébe járulhatnak urnához az ukránok.
A Karmelita kolostorban adott interjút a miniszterelnök, több bejelentést is tett.
Újabb fenyegetésről számolt be a Financial Times.
A Mercedes olasz versenyzője akár már a következő, austini versenyhétvégén világbajnok lehet.
A magyar válogatott középpályása váratlanul hagyja ki a várva várt Premier League-meccset.
Januárban jöhet a végső csapás az uniós gázpiacra?
Húsz éve nem vonultak urnákhoz a palesztin területeken
15 éve halt meg Mészöly Dezső – ma is az ő fordításait játsszák a leggyakrabban a magyar színházakban.
Az aláírók között a magyar sportélet legnagyobb nevei szerepelnek.
Az egyházfő szerint időben észrevették az elváltozást a tüdején.
Huszonöt év alatt több mint 83 százalékkal csökkent a burgonya termőterülete hazánkban.
A vállalat öt nagy oroszországi létesítményéből már három megbénult.
Két helyen is családirtás történt az Egyesült Államokban.
Térjünk vissza egy pillanatra a hét eleje egyik aprócska, már-már jelentéktelen hírére.