Amit várni lehetett: a pénzügyminiszter szerint nem mindenki fog részesülni ugyanolyan mértékben a 13-14. havi nyugdíjból
A változtatás több millió embert érinthet.
Személyre szabható hírfolyam
A változtatás több millió embert érinthet.
A kaotikus helyzet és a megszakadt kommunikációs vonalak miatt nem zárható ki, hogy további magyarok is érintettek lehetnek.
Oroszország hivatalosan is fenyegetés Magyarországra és Kárpátaljára nézve.
Az adókedvezményeknek továbbra is fontos szerepe van.
Passat-méretű, plug-in hibrid hajtású és átszámítva ötmillió forint alatt elérhető az ID.Era 5S, már akinek.
Jöhetnek a leépítések a cégeknél.
A két színész egy sorozatban dolgozza fel a régi pletykát, amely szerint akár féltestvérek is lehetnek.
Magyar Péter szokása szerint napirend előtt szólal fel.
Szeptember 4-éig gyűjtik az aláírásokat abban a kérdésben, amelyről Magyar Péter a kampány alatt egyértelmű ígéretet tett.
A fertőzöttek nem jártak külföldön, a diagnózis késlekedése pedig végzetesnek bizonyult.
Boros Gergelyt felesége és két gyermeke gyászolja. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját halottjának tekinti.
A magyar teniszező háromszettes győzelemmel bejutott a selejtező harmadik fordulójába New Yorkban.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Két másik autót, és visszatolatva egy fénysorompót is letarolt az idős vezető. Mindenki az okokat találgatja.
Az amerikai kémszolgálat vezetője egy olyan hírszerzési jelentéssel a zsebében érkezett az orosz fővárosba, amely szerint Vlagyimir Putyin egy NATO-tagállam elleni korlátozott katonai akciót fontolgat.
Varga Barnabás történelmi duplájával magyar szempontból is példátlan Bajnokok Ligája-idény kezdődhet.
Varga Barnabás a két góljával a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó AEK Athén hőse volt a Levszki Szófia ellen.
450 éve halt meg a velencei festő, akinek képeiért uralkodók versengtek, művei pedig évszázadokon át meghatározták az európai festészetet.
A Ferencváros 1-0-s előnyről várja a Trabzonspor elleni visszavágót az Európa-ligában – nem lehetnek török szurkolók Budapesten.
Az északi-tengeri hajózási útvonal számos lehetőséget rejt.
A Tisza-kormány kezdi elveszíteni az irányítást az emberek felett.
Isten éltesse Boross Pétert!
Megtört a fél éve tartó optimizmus.
Fenyegető üzenetben ment neki a kormánypárti politikus egy atyának, miután állítólag kritikát fogalmazott meg a Tiszáról.
Salim Omar Gergely és edzője az egyetlen világbajnok apa-fiú páros tekvondóban.
Legendás dalok, felejthetetlen slágerek és egy különleges életút – most kiderül, mennyire ismeri Demjén Ferenc pályafutását.
Az irodalom „szimpla” piaci áruvá vagy szűk szubkultúrává vált, amit sokan intellektuális katasztrófaként éltek meg. Jogosan.
Minden idők legerősebb El Niño jelensége van kibontakozóban, enyhe, de csapadékos tél elé nézhetünk.
Egy amerikai tisztviselő szerint az iráni megbízásból működő sejt hónapokon át figyelte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fiát.
A Fidesz elnöke ismét ellenzékből hirdet programot a jobboldali szellemi és gazdasági holdudvar meghívottjai előtt.
Világslágerek, elegancia és hamisítatlan diszkóenergia.
Az ágazatnak éppen stabilitásra és új megrendelésekre volna szüksége.
A brit Matthew Brennan nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát.
A techóriást azzal vádolták, hogy veszélyes termékekkel károsítja a kiskorúakat.
A Tisza-tavi Ökocentrum szerződései kapcsán indult eljárás.
Van ott egy szó a címben, a „forradalmi” magyar ifjúságnak valószínűleg fogalma sincs, mit jelent, hát kezdjük ezzel.