Orbán Viktorra hivatkozva igazította ki Magyar Pétert a cseh kormányfő Pozsonyban + videó
Magyar Péter más tollával ékeskedett, de a cseh miniszterelnök emlékeztetett: az előző magyar kormányfő tartóztatta fel a migrációt.
Magyar Péter más tollával ékeskedett, de a cseh miniszterelnök emlékeztetett: az előző magyar kormányfő tartóztatta fel a migrációt.
Fordulat történt az évek óta húzódó Volánbusz-ügyben, Jellinek Dániel milliárdos üzletembert is kihallgatták a nyomozók.
A miniszterelnök megnevezte a Tisza párt öt alkotmánybíró-jelöltjét, köztük van az "ÁVH" éléről lemaradt korrupciókutató jogász is.
Polt Pétert és Balog Zoltánt is meghallgatná a kegyelmi botrányt vizsgáló bizottság.
A Wallis Csoport alapító elnökét egy III. kerületi beruházást érintően hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség.
Magyar Péter szerint „teljesen mindegy, hogy milyen színű kormányok csinálták”, hogy Európa legbiztonságosabb térségében élünk.
Új hangot ütött meg az orosz nagykövetség diplomatái kiutasítása után.
A koreográfus Duda Éva egy olyan ideiglenes szakbizottságba került, amelynek munkája az Új Színház és a Madách Színház vezetői pályázatát is érintheti.
Vasárnap este megszólal a volt kormányfő.
A dallasi republikánus konvención Trump a demokratákat ostorozta.
Egyre nagyobb az összevisszaság az új ÁVH-t érintő személyügyi döntések körül.
A zenei producer tárgyalna, és azt mondja, nem akar olyan pénzt megtartani, amely mögött nincs teljesítés – ugyanakkor szerinte a koncert előkészítésének költségeiről még egyeztetni kell.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Természetesen nem Budapestről van szó. Vajon mi vezetett ahhoz, hogy újra teret nyerjen az autóforgalom?
Hangzatos ígérete volt a kampányban a Tiszának a minimálbér duplájára emelése, ahogy a családi pótlék megkétszerezésének meglebegtetése is. A jelek szerint most megkezdődött a magyarázkodás időszaka.
Egy napig teljesen elérhetetlen volt az egykori polgári lap weboldala.
Az Egyesült Államok esélyeshez méltó, lehengerlő kezdést mutatott be a vb-negyeddöntőben.
Magyar Péter kétszer is felszólal napirend előtt.
Pedig a kampányban Magyar Péterék még megígérték.
Az Essentia Artis tárlata először jár Angliában. Józsa Judit, Haid Attila és Giczy Kristóf műveit is megcsodálhatja a nemzetközi közönség.
Az euró önmagában nem oldja meg a magyar gazdaság problémáit.
A Fidesz elnöke a kormány gazdaságpolitikáját kritizálta.
Olvasónk látta az országba belépni Ruszlan Sztefancsukot.
Petrik Zsolt volt alapító szerint cserben hagyták őket, legalább ötven helyi szervezet is feloszlathatja magát.
Coco Gauffnak a bravúros fordítása után feladták a magas labdát.
Pedig a II. kerületi polgármester korábban nagy lelkesedéssel számolt be arról, hogy a börtönben szakmát tanul.
A zenész évekig szoros kapcsolatban állt az Orbán-kormány köreivel, most azonban Magyar Péter hívének maszkírozta magát, ami Schmidt Mária szerint maga a hideg árulás.
A télre való felkészültséget nem önmagában a tárolók töltöttsége határozza meg, hanem az, hogy a rendelkezésre álló készlet hogyan viszonyul a várható fogyasztáshoz és az importlehetőségekhez.
Szlovákia nem támogatja a szankció egyéves hosszabbítását, napok vannak csak a megegyezésre.
A svéd világcsúcstartó világdöntős indulása sérülés miatt kérdéses volt.
A kék-fehér, fényhidas Lamborghini Temerariót olyan helyzetekben vetik be, amikor minden másodperc számít.
Pontatlanul fogalmaztak meg egy levelet a lovakról Londonba, állítja az agrártárca.
A volt politikushoz eljutott dokumentumok alapján az NVVH most megválasztott vezetőjének már a második fordulóba sem szabadott volna bejutnia.
A magyar külpolitika jelenleg nem több, mint a NATO és az EU elvárásainak teljesítése.
Még a szerdai kormányülés előtt is azt jelezte a miniszterelnök, hogy az üzemanyagárak kérdése napirenden lesz.
A parlamenti bizottsági ülésen a Szuvák Attilát jelölő, és vele a beszámolók szerint közeli kapcsolatot ápoló Ruszin-Szendi Romulusz a felmerülő kérdések megválaszolása helyett a sajtót minősítgette.