A Galatasaraynál biztosak a sikerükben, pedig Szalahot motorral is hiába üldözték volna
Tolmácsolási hiba vagy szándékos kipécézés okozhatta a piros lapot a török bajnokság rangadóján.
Tolmácsolási hiba vagy szándékos kipécézés okozhatta a piros lapot a török bajnokság rangadóján.
Palóc André a Magyar Nemzet hetilapjának arról beszélt, hogy a kormány elhibázott döntéseinek árát a családok és a vállalkozások fizetik meg. A Fidesz gazdaságpolitikusa Kapitány Istvánról is keményen fogalmazott.
A Terror Háza bezárásával újabb határátlépést követett el a Tisza – véli Szentesi Zöldi László, a ma 15 órakor kezdődő tüntetés egyik szervezője.
Ursula von der Leyen minapi beszédében nyíltan bevallotta, elárulta, amit mindig is mondtunk: a magyarországi kormányváltásért dolgoztak.
A túlélési ösztön előbb-utóbb bekapcsol a CDU vezető politikusaiban is, főleg azért, mert a Junge Union fiataljai már rugdossák tűzfalat, mert érzik, hogy csak az AfD-vel lehet jövőjük.
Monsanto báját és építészeti különlegességét nehéz szavakba önteni, mi mégis megpróbáltuk.
A király halódik című előadással tér vissza Várnába a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az első száz nap alapján ki lehet mondani, hogy a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium létrehozása nem jelent valódi fordulatot a magyar vidékpolitikában.
A sokoldalú énekes dalain generációk nőttek fel, de vajon a pályafutásának fontosabb állomásaira is emlékszik? Tesztelje tudását 5 kérdésben!
Tóth Alex pályafutásában egyszer már fontos szerepet játszott a Vörösök elleni meccs.
A Trabzonspor egyiptomi sztárja egy félidő alatt intézte el a magyar válogatottal a soraiban felálló listavezetőt.
Az egyik voksoláson még az sem biztos, bejut a tartományi gyűlésbe Merz pártja.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Bognár György csapata Kisvárdán nyert 1-0-ra. A Debrecen hiába vezetett hazai pályán 2-0-ra a Vasas ellen, a fővárosi csapat előbb egyenlített, majd megnyerte a meccset.
Újabb kijelentései miatt követelik Lannert Judit lemondását.
Az Arsenalnak semmi esélye nem volt a Brighton ellen.
Suttyomban és napok alatt döntöttek egy több tízmilliárdos hatású adóemelésről.
A Kazincbarcika az NB I-ben a Mezőkövesd pályáján is játszotta a hazai meccseit, de úgy tűnik, valamit elfelejtettek. Aztán a pályán is kikaptak.
A zöld-fehérek a Sola otthonában győztek három góllal.
Pécsen szólt a néphez a miniszterelnök.
Az énekes legenda zenéje már jóval azelőtt hatással volt rá, hogy maga is ismert előadóvá vált volna.
Siegfried Muresan Manfred Weber alelnöke az Európai Néppártban. Az RMDSZ feltételt támaszt.
Sandro Mazzola 83 éves korában hunyt el.
A magyar Davis Kupa csapat szombat délután a párosmérkőzést is megnyerte, s ezzel már behozhatatlan előnnyel vezet.
Petter Northugnak Norvégiában már van szobra, de ez neki nem elég.
A szekszárdi állatorvossal is szívesen tárgyalna Gubík László, ha őt szavazzák kormányra a magyarok, de ilyen nem történt.
Felgyorsultak az események. A cég a hivatalos kormányzati álláspontra kíváncsi, miközben egy kormányhatározat már meg is jelent.
Magyar Péter vátesz a Nobel-díjas író szerint, a magyarok pedig méltánytalanok a Tisza-kormánnyal szemben.
A két zenész pályafutását a jazz hagyományainak újraértelmezése és a különböző zenei műfajok ötvözése jellemzi.
Köves Ferenc szerint erodálódott a Tisza 25 százaékos azonnali béremelésről szóló ígérete.
Putyin pártjának győzelme nem kérdéses, de a körülmények is számítanak.
Nem kellett sokat várni a válaszra.
A múzeum bezárása és a legendás főigazgató leváltása miatt vasárnap tüntetést tartanak a múzeum előtt.
Jelenleg hét liter üzemanyagot lehet venni az állami összegből. A részletszabályok péntek este megjelentek.
Hiába próbálta, nem tudta lecsillapítania a tüntetők indulatait.
A német tábornok előzőleg éppen Magyarországon járt.