Emléktáblák
A törvényességre fölesküdött miniszter nemes egyszerűséggel megszegte a jogszabályt.
Személyre szabható hírfolyam
A törvényességre fölesküdött miniszter nemes egyszerűséggel megszegte a jogszabályt.
Már kedden megválaszthatják Baka Andrást köztársasági elnöknek, de előtte még hétfőn is rengeteg döntés születhet.
Dárdai Márton is fontos szereplője a pályafutásának, de alighogy a Leverkusenbe igazolt, jött a baj.
Egyedi helyzetből várjuk a férfi-kalapácsvetést, Halász Bence egymás után negyedszer is érmes lehet.
Nincs itt semmi látnivaló. Legfeljebb annyi, hogy a kormányfő azt hiszi, más a helyzet. Már ha egyáltalán hisz valamit.
Rúsz Márton játékvezető ténykedése nem váltotta ki a nyíregyházi edző elismerését.
A tudományos felfedezések virágkorát éljük jelenleg, az elmúlt hetek eredményei után most új áttörések szemtanúi lehetünk.
Ezt a 4-0-s vereséget nehéz lesz a drukkereknek megmagyarázni.
A DVSC az első félidőben rettenetesen focizott, a másodikban a klub ikonikus játékosa mentette meg a csapatot az újabb blamától. A meccs végén a feldühödött vendégedzőt, Bódog Tamást úgy kellett lefogni, a bíró a lefújás után kiállította az edzőt.
Az olasz kulturális miniszter szerint ez az elmúlt évek egyik legjelentősebb víz alatti régészeti felfedezése.
Bognár György csapata ezúttal is két gólt kapott, s nem tudott nyerni a Honvéd ellen.
A lipcsei repülőtéren talált robbanóeszköz és a Bundeswehr bázisai feletti drónberepülések miatt Berlin drasztikus védelmi reformokra készül.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hiába vezetett két góllal a Liverpool, az AS Monaco nem hagyta magát és a második félidőben sokkal jobban játszva megnyerte a meccset.
A résztvevők az 1956-os forradalom és a magyar színház kapcsolatáról is beszélgetnek.
A Kontroll szerint csúsztatás számon kérni Baka Andráson a Korbely-ügyet.
Egy könyv nemcsak kollégistáknak és kezdő háziasszonyoknak.
Nosztalgiakocsikban utazott a miniszter a hamarosan elkészülő Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszán.
Baka András folyamatosan a saját korábbi szavait dobja a kukába.
A hőség miatt megnövekedett áramfogyasztás extra költséget jelent a családoknak, kompenzációról egyelőre nincs hír.
Az amerikai elnöknek fogytán az ideje, ezzel pedig Irán igyekszik kihasználni.
A New Jersey-ből származó, Budapesten élő énekes-dalszerző az indie-pop, a rock és a soul világát ötvözi.
Korábban a távozását jósolták, mert nem írta alá az új szerződését, de most újra Tóth Balázs a hős.
Vajon mit vállal még be a miniszterelnök a bosszúhadjárata sikerességéért?
Bármit csinálnak, csak kormányozni ne kelljen.
A volt miniszterelnök Szerbiában nyaral.
Yaakobishvili Áron egy este két szokatlan meccsen is a Barcelona keretében a felkészülési meccseken.
A Tisza-kormány ebben az ügyben is késlekedik, és ez nagy károkat okozhat.
A következő hónapok kritikusak lehetnek Európa és a NATO számára.
Két nappal azután, hogy aláírta a szerződését, már meg is lőtte az első gólját az AEK-ben a magyar középpályás.
Nem fért el egy legendás színész a 2000 GT kupé változatában, építettek hát a forgatásra két egyedi kabriót.
Ferrari-hasonlat is előkerült a Ferencváros–Real Madrid felkészülési mérkőzés után Spanyolországban.
Bár Abdulnak vége, a kérdések maradnak. Mi lesz a többi, több tízezer Abdullal, akik Európában fenik a kést?
A százezres követőtáborral rendelkező fiatalokat a rajongóik szeme láttára végzik ki.
Öt éve nem látott hiány az európai tárolókban · Nyakunkon az újabb drágulás, tovább gyengül az unió versenyképessége
Volt itt minden, mint a piacon.