Szójátékból derült ki, hogy miként csökkentené a kórházi várólistákat a kormány
Hegedűs Zsolt angol mintára szervezné az egészségügyet, azonban ehhez jelentős anyagi és emberi erőforrás kellene, ami nincs és egyhamar nem is lesz.
Hegedűs Zsolt angol mintára szervezné az egészségügyet, azonban ehhez jelentős anyagi és emberi erőforrás kellene, ami nincs és egyhamar nem is lesz.
Európa önként ad fel 100 millió tonna olajterméket, Washington továbbra is exportkorlátozással fenyeget.
George Friedman, világhírű elemző a Magyar Nemzetnek arról is beszélt, hogy mi lenne egy akár budapesti békecsúcs előfeltétele.
Hogy Rezgő eredetileg fehér volt, ez csak akkor derült ki, amikor odahaza lefürdettem, és a vastag vörösiszaprétegtől végleg magszabadult.
Két zöld-fehér csapatunk közül az egyik rózsaszínbe öltözik.
Ukrajna cserébe az EU-csatlakozási tárgyalásaikkal kapcsolatos magyar fenntartások elhárulását várja.
A volt miniszter felesége elárulta, hogyan készültek fel Hankó Balázs letartóztatására.
Hidvéghi Balázs Orbán Anitán kéri számon, mit (nem) tesznek Kerkez Milos védelmében.
Feljött csoportjában a harmadik helyre a magyar válogatott.
Európa a kispadról nézi, miképpen tárgyal Donald Trump és Hszi Csin-ping a világról.
A miniszterelnök szerint az intézkedés tönkreteszi az agráriumot és a kisboltokat.
A fideszes politikus a miniszterelnök kisvárdai beszéde után az egyre növekvő önkényre figyelmeztetett.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy horgászcsónak vonzotta magához a tengerek villámsebes gepárdját.
Komolyan veszik a tiszások a természetvédelmet, szó szerint célkeresztben a nagyvadak.
A jazz nagyjai, testközelből.
A jogszabály szerint olyanoknak is jár dízeltámogatás, akik idén eladták dízelautójukat, de nem vettek másikat.
A magyar sportoló szeptemberben Eb-ezüstérmes lett.
A Miniszterelnökség nem találja a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megrendelt tanulmányt, Lánczi Tamás szerint ott van náluk, csak letagadják.
Jawohl-kormány után itt a jawohl-egyház.
Szerényi Gábor szerint Zórád Ernő hagyatéka erőt adó, tanulságokkal teli szellemi örökség.
Rétvári Bence egy, a magán- és egyházi iskoláknak küldött bizarr körlevélről beszél.
Az Otthon Start, az önkormányzati vezetők juttatásai és az Országgyűlés önállósága miatt is normakontrollt kér az ellenzéki frakciószövetség.
Kárpátaljai katonai objektumokat figyelt meg az ítélet szerint legalább ezer euróért.
Kínos díszletként éktelenkedik a bezárásra kényszerült benzinkút Erdőbényén, ahol a kabinet a gazdaságról és az energetikáról tárgyal.
Elbocsátások és bizonytalanság: nehéz hetek várnak a közmédia dolgozóira.
A nyomozás az ügy minden szálára kiterjed, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint – írta a KNYF.
Úgy fest, a hírhedten különc forma nem tér vissza az egyterűn, de az új modell aligha lesz a sztrádák királya.
Vizsgálják, szerepe lehet-e Iránnak a brit légibázisnál történtekben.
Alkotmányos aggályok merültek fel a Tisza-kormány terve körül.
A francia miniszterelnök válságtanácskozást hívott össze. A háttérben a szélsőbaloldalt azonosították.
A kommentelés továbbra is nagyon megy a miniszterelnöknek, a választási ígéretek beváltására még várni kell.
Arra kérik a hivatalt, ne sértsék meg a volt államtitkár emlékét.
A Nemzetek Ligája-mérkőzés után történtek hatalmas felháborodást váltottak ki Ukrajnában.
Markáns SUV-formával és különleges műszerfallal jön az új Tucson, de marad a benzines vagy hibrid hajtás.
A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés nemet mondott a változtatásra.