Csillagos ég: különleges égi jelenségek a következő napok éjszakai égboltján
Három egymást követő napon szabad szemmel is jól megfigyelhető látványosságokban gyönyörködhetünk.
Három egymást követő napon szabad szemmel is jól megfigyelhető látványosságokban gyönyörködhetünk.
Az első félidőt gyorsan felejtsük el, a másodikban viszont tényleg jól játszott a magyar csapat, s ami ennél is fontosabb, nyert is.
A szerb klasszis minden idők legidősebb versenyzője, aki ATP 500-as versenyen finálét játszhat.
A hatóság biztonsági kockázatra és az egyenruhások személyazonosságának védelmére hivatkozott.
Most Hidvéghi Balázs került fel a Mirotvorecre.
Toroczkai László szerint a testület politikai irányítás alatt áll.
A tiltakozás kezdete óta már 190 diák sérült meg.
A befagyasztott beruházásokat, a megszorításokat, az államadósság növekedését és az elmaradt ígéreteket kérték számon.
A dán szakember 2027 tavaszán búcsúzik a népligeti klubtól.
A kormányfő rendszeresen kommentel a neki nem tetsző cikkeknél.
A norvég kolléga ragaszkodik a saját történetéhez, Magyar Péter azonban mást állít.
Az eddigi elnök nem indul el a szervezet által kiírt választáson.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Úgy látszik, lefulladt a kormány motorja.
Ezek a számítások azonban nem vettek figyelembe egy kritikus fejleményt.
Műkincsrablások és biztonsági dilemmák: a kényszerűség, ami miatt a tárlatokon már nem mindig a valóságot látjuk.
Ennyit a tiszás sajtószabadságról.
Személyes lejárató akció zajlik a volt külügyminiszterrel szemben.
Enyhítené a kényszerintézkedést a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseket jutalmazzák.
A honvédelmi miniszter szerint már senkit nem lehet felelősségre vonni az ügyben.
A Bournemouth mezében az aktuális idényben eddig kevés lehetőséget kapott.
Megállás nélkül fotózott a német sebességmérő, majd kiderült, hogy valaki direkt állított előtte csapdát.
A készítők szerint csak a fényhatás miatt tűnt sötétebbnek Tutanhamon és Nofertiti arca.
Magyarország várhatóan ezen a héten visszavonja vétóját Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak technikai szakaszában.
Rossz emlékeket idézett fel Tőkés Lászlóban Magyar Péter kirohanása.
Fülöp Botond az alkotmány szellemével ellentétesnek tartja a történteket, de Navracsics Tibor is odaszúrt a Tiszának.
A technológiai apokalipszisnek hosszú az előélete. Az emberiség szinte minden nagyobb technológiai ugrás mellé megtermelte a maga végítélet-forgatókönyvét.
Három hét sem volt elég ahhoz, hogy kinevezzék azt az államtitkárt, akit a szociális tárca közlése szerint már szeptember közepére kiválasztottak.
Évtizedek óta fekszik a mederben Érsekcsanádnál a titokzatos roncs, melynek rendszámát felhozták a búvárok.
A volt külügyminisztert meghallgatja a nemzetbiztonsági bizottság.
Az állatvédelemért is felelős miniszter hosszasan bizonygatta, hogy a vadászat távol áll tőle.
Pedro Sanchez miniszterelnök november 29-re írta ki a következő voksolást.
Jászai Mari halálának századik évfordulóján egy nemrég restaurált tárgy hozza közelebb a múltat.
A lépések a pénzügyi szuverenitás feladását és recessziós kockázatot vonnának maguk után.