Trump megegyezett Putyinnal: feloldották a szankciókat, nagy mennyiségű orosz gázolaj érkezik az Egyesült Államokba
Az amerikai döntést hevesen bírálta Zelenszkij.
Az amerikai döntést hevesen bírálta Zelenszkij.
A kiszivárgott levelezés nem bizonyítja, hogy előre lejátszották a tendert.
Nemcsak döntések elégtelenek, a kormány kommunikációja is aggályos az érdekvédelmi szervezet szerint.
A Tisza Párt valóban az adóemelések kormánya lett, és úgy tűnik, ezeket az emeléseket nemcsak a vagyonos magyarok sínylik majd meg.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes új produkciója, a Land of the Free az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából állít emléket Kováts Mihálynak.
A portugál válogatott játékosa péneteken este megszerezte pályafutása 980. gólját, miközben a szaúdi szurkolók a portugál szövetségi kapitánynak üzentek.
A Kecskeméten készülő elektromos C-osztály mindent tud, amit az elektromos GLC, csak még jobb vezetni.
Két nappal ezelőtt jelent meg a Manchester United legendás menedzserének új könyve.
A felcsúti 0-8 után a két mesterhármast szerző holland játékos is hazavitt egy-egy labdát.
Milliószor odakozmált szakértők győzködik arról a nagyérdeműt, hogy ő jár majd jól azzal, ha eltörlik a rezsicsökkentést és mindenki sokkal többet fizethet a gázért, a villanyért meg a vízért annál, mint amennyit most fizet.
A luxemburgi program az életmű bemutatása mellett az 1956-os magyar történelemhez is kapcsolódik.
Közel 900 millió forint közpénzt kap a Tisza alapítványa, de a működéséről alig tudni valamit.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az IMF javaslatai szinte megegyeznek a választási kampányban kiszivárgott dokumentum tartalmával.
Pótolhatatlan lelki mankó volt az a zizegő, lapozható nyomtatott lap. Az Újság, így, nagybetűvel. Kapaszkodó a világban. Reggeli imádság, rituálé volt kézbe venni, belelapozni.
Ukrajna a hétéves uniós keretköltségvetés fókuszában áll. Brüsszel már adóztatna is
A külföldi cégek helyzetbe hozásától és magyar munkahelyek megszűnésétől tartanak a Déli körvasúttal kapcsolatos döntés bírálói.
Egyre több világhírű futballista és edző kerül konfliktusba a média képviselőivel.
Egy új kutatás szerint az Északi- és Déli-sark körüli vizek fontos részei lehetnek a klímavédelemnek is.
Hollandia más szintet képvisel, ez egyértelműen kiderült a pályán.
A következő években nem várható változás.
Súlyos szakmai kritikák is érkeztek a Tisza elképzelésére, amely messze nem nyerte el minden jelenlegi katás tetszését sem.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a miniszterelnök nincs tisztában az alkotmányos intézmények hatáskörével, és alaptalanul támadja a számvevőszéket a Déli Körvasút ügyében.
Brüsszel nem vethetne ki adót, ezért inkább másként nevezi.
Ülésezett a kegyelmi ügyet vizsgáló parlamenti bizottság.
Benjamin Landa budapesti amerikai nagykövetjelölt jóváhagyása szokatlanul hosszan akadt el Washingtonban.
A malajziai bohózat után néhány nappal az FIA Szingapúrban is magyarázkodásra kényszerült.
Újabb kampányígéretét kérik számon Magyar Péteréken: a kereszténydemokraták most törvényjavaslattal emlékeztetik a kormányt a zöldségek és gyümölcsök áfájának csökkentésére.
Nyolc kerületi vezető rendkívüli közgyűlés összehívását követeli, miután szerintük a főpolgármester a hátuk mögött állapodott meg a kormánnyal a parkolási bevételekről.
Hubert Hurkacz olyan körbe került, ahol rajta kívül csak Grand Slam-győztesek vannak.
A két előkerült alkotás a Madame Colonna Romano portréja és a Fiatal nő a kútnál című festmény.
Czibere Károly felidézte, hogy 2016-ban felajánlotta a lemondását, amit Balog Zoltán miniszter nem fogadott el.
A két csapat vasárnap Premier League-rangadót vív egymás ellen.
A levegővizsgálatok hiánya miatt a feltárt területek jelentős részére nem kérhet támogatást a város.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó társaságot arról kérdezte meg a Magyar Nemzet, hogy egy pénteki bejelentés szerint kizárták a céget egyes vasúti beruházásokból.
Számos iskola kapott fenyegetéseket a Vajdaságban.