A befektetők tegnap még a múlt heti visszaesést emésztették, és ma is az Nvidia e heti gyorsjelentésére készülnek a piacok - a chipóriás szerdán, az amerikai tőzsdezárás után teszi közzé negyedéves számait. A befektetők figyelmének középpontjában az infláció is áll: szerdán érkezik a júliusi PCE árindex a tengerentúlon, amely a Federal Reserve által kiemelten figyelt inflációs mutató. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti…
Az Egyesült Királyság kormánya kampányt indít, amelyben arra szólítja fel a lakosságot, hogy halmozzon fel tartós élelmiszert és palackozott vizet, valamint tegyen lépéseket a vészhelyzeti önellátás érdekében. A kezdeményezés célja, hogy a hatósági erőforrásokat a legkiszolgáltatottabb csoportokra lehessen összpontosítani - írja a brit The Guardian.
Egyetlen résztvevője volt annak a pályázatnak, amelyen Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Gallicoop Zrt. összesen 33 milliárd forint uniós támogatást nyert még a Fidesz-kormány alatt – közölte Bóna Szabolcs agrárminiszter kedden a Facebookon. A tárca júliusban visszavonta a támogatást és kizárta a céget, amely most bírósághoz fordul.
Jogellenesen titkolja gazdálkodási adatait a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, miután a jegybank megtagadta az információk kiadását a Transparency Internationalnek. Az ügyben azonban Varga Mihály is megszólalt: mint kedden kiderült, ő szintén támogatja az érintett szerződések nyilvánosságra hozatalát - számolt be a RTL.
Magyarország 12 hivatásos tűzoltóból és négy speciális járműből álló mentőcsapatot indít Szerbiába, hogy segítséget nyújtson a szomszédos országban tomboló erdőtüzek megfékezésében. A felajánlást a szerb kormány köszönettel elfogadta, így a magyar kontingens kedd este útnak is indult Kecskemétről a katasztrófasújtotta térségbe – számolt be a részletekről Pósfai Gábor belügyminiszter a Facebook-bejegyzésében.
Kedden, 80 éves korában elhunyt Dolly Parton, a countryzene egyik legnagyobb alakja. Hat évtizedes pályafutása alatt több mint 100 millió eladott lemez, 11 Grammy-díj és számtalan emlékezetes sláger – köztük a "Jolene" és az "I Will Always Love You" – tette őt minden idők egyik legsikeresebb előadóművészévé. Halálhírét a családja tudatta közleményben.
Önálló céggé alakítja Transformation of Industry nevű üzletágát a Siemens Energy – jelentette be a német energetikai óriás kedden, a felügyelőbizottság ülése után. A mintegy 5,7 milliárd eurós árbevételű divízióért a Bloomberg értesülései szerint már több nagy magántőkealap is versenybe szállt, és az ajánlatok akár a 10 milliárd eurót is meghaladhatják.
Finnország az ukrajnai háború végével „az új helyzetből kiindulóan" fogja újraértelmezni a kapcsolatait Oroszországgal – jelentette ki Alexander Stubb finn elnök kedden a diplomáciai képviseletek vezetőinek éves helsinki találkozóján. Az elnök szerint a két ország közös határa nem szükségszerűen jelent vasfüggönyt, jóllehet az 1340 kilométeres szárazföldi határ mind a kilenc átkelője 2023 decembere óta zárva van.
Záhony polgármesterét és a Kárpátaljai Sárkányok civil szervezet társalapítóját is kitüntetésben részesítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A "hajlandók koalíciója" további támogatást ígért Ukrajnának: több fegyvert, légvédelmi rakétát és pénzt kap Kijev szövetségeseitől. Donyeckben az oroszok Kramatorszk és Szlovjanszk bekerítésén dolgoznak, délen Szofijivkát, északon Limant ostromolják. Cikkünk folyamatosan fr…
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot az augusztusi ülésén, így az alapkamat 5,5 százalékra mérséklődött. Varga Mihály jegybankelnök korábbi kommunikációja és a kedvező inflációs adatok egyaránt a lazítás irányába mutattak, így a döntés nem érte váratlanul a befektetőket. A forint enyhén erősödött az euróval és a dollárral szemben is a b…
Felfüggesztette a hatóság a munkavégzést a debreceni CATL-akkumulátorgyár három üzemében, miután kilenc dolgozónál fokozott nikkelterhelést azonosítottak – közölte a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium kedden. Ugyanezen a napon a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal megadta a cellagyártó épület első ütemére vonatkozó használatbavételi engedélyt, a második ütemre vonatkozó kérelmet viszont augusztus 19-én elu…
A SpaceX egy 100 milliárd dolláros beruházással új, hatalmas űrközpontot épít Louisiana államban, amely a vállalat fő indítóbázisává válhat a Starship szuperrakéta számára – derült ki a cég és a louisianai gazdaságfejlesztési hivatal közös bejelentéséből a CNBC beszámolója szerint.
A Wall Street Journal értesülései szerint a Claude chatbotot fejlesztő Anthropic arról tájékoztathatja befektetőit, hogy a cég előtt álló teljes megcélozható piac (TAM) nagyságát több mint 30 ezer milliárd dollárra becsüli. Ezzel megelőzné az űriparban utazó SpaceX-et, amely a májusi tőzsdei bevezetési dokumentációjában 28,5 ezer milliárd dolláros becslést szerepeltetett - írja a Reuters.
Úgy tűnik, Ukrajna lassan elveszíti a háborút Oroszország ellen – jelentette ki Mihajlo Fedorov, a júliusban menesztett ukrán védelmi miniszter a Reutersnek adott interjújában kedden. A volt tárcavezető szerint Kijevnek mindössze pár hónapja van arra, hogy kulcsfontosságú döntésekkel a maga javára fordítsa az események menetét.
Meghallgatta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) közpénzügyi elnökhelyettes-jelöltjeit az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága kedd délután, zárt ülésen.
Közös munkacsoportot hoz létre a Közlekedési és Beruházási Minisztérium és a Wizz Air annak vizsgálatára, hogyan csökkenthető tovább a főváros környéki légtér terhelése a mélyalvási időszakban – erről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-oldalán, miután egyeztetett Váradi Józseffel, a légitársaság vezérigazgatójával.
Rekordméretű szalmonellajárvány tört ki Belgiumban, miután egy flandriai csirkefarmról fertőzött tojások kerültek a forgalomba. A fertőzés miatt legalább 306-an betegedtek meg – közölte kedden a belga élelmiszer-biztonsági hatóság (AFSCA).
Kanada kedden válaszvámokat jelentett be 27,6 milliárd kanadai dollár értékű amerikai árucikkre, amelyek pontosan megegyeznek Washington új tarifáinak összegével. Az ottawai kormány emellett egy több milliárd dolláros támogatási csomagot is bemutatott a kereskedelmi háborúban érintett vállalkozások és munkavállalók megsegítésére.
Négyszeresére nőhet a kínai adatközpontok áramfogyasztása 2030-ra, és elérheti a 774 terawattórát a mesterséges intelligencia miatt megugró terhelés nyomán – írta meg az energynews.
Norvégia folytatni fogja az olaj- és földgázkészletek feltárását és kitermelését a Barents-tengeren függetlenül attól, hogy az Európai Unió támogatja-e a sarkvidéki szénhidrogén-kitermelés moratóriumát - jelentette ki Terje Aasland norvég energiaügyi miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Az Alibaba részvényei hétfőn közel 10 százalékot zuhantak Hongkongban, miután a kínai technológiai óriás bejelentette, hogy 80 milliárd hongkongi dollár, mintegy 10,2 milliárd dollár értékben bocsát ki új részvényeket nem amerikai befektetők számára.
Fokozott feszültség mellett indul a hét a világ tőzsdéin, a befektetők figyelme elsősorban az Egyesült Államok Iránnal szembeni új szankciós csomagjára szegeződik, amelynek részleteit hétfőn ismerteti Washington. Az amerikai pénzügyminiszter minden eddiginél súlyosabb pénzügyi offenzívát helyezett kilátásba, Teherán pedig azzal fenyegetőzik, hogy a gazdasági nyomás fokozása esetén leállíthatja a Perzsa-öböl olajexpo…
Hétfőn Kijevben találkoznak az Ukrajnát támogató országok, az úgynevezett „tettre készek koalíciójának” vezetői, hogy a segítségnyújtásról egyeztessenek. Vasárnap orosz dróncsapás érte az amerikai Mondelēz International trosztyaneci gyárát az ukrajnai Szumi megyében, a támadásban öten megsérültek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.
A brit kormány engedélyezte, hogy az MBDA európai védelmi vállalat feloldja és továbbadja a brit gyártású alkatrészekre vonatkozó minősített információkat a nagy hatótávolságú francia SCALP manőverező robotrepülőgéppel kapcsolatban – közölte a brit miniszterelnöki hivatal Andy Burnham kormányfő ukrajnai látogatásának alkalmából.
Irán azzal fenyegetőzik, hogy leállítja teljes olajexportját a Perzsa-öbölből, ha az Egyesült Államok folytatja a gazdasági háborút, miközben Washington hétfőn az eddigi legsúlyosabb szankciós intézkedéseket készül bejelenteni Teherán ellen.
Kedden újra összeül a Monetáris Tanács, mely nagy valószínűséggel újabb 25 bázisponttal 5,5%-ra csökkenti majd az alapkamatot. Varga Mihály már júniusban jelezte, hogy a következő két ülésen további kamatcsökkentés várható, ebből a júliusi meg is valósult már. Hamarosan azonban újra döntési helyzetbe kerülhet a jegybank, szeptemberben a friss inflációs jelentés ismeretében határozhatnak arról, folytatódik-e a lazítá…
A héten itthon az MNB kamatdöntő ülése lesz a legfontosabb esemény, miközben az amerikai jegybank meghívására a világ vezető jegybankárai is összeülnek Jacksone Hole-ban. Emellett fény derül a hatalmas júliusi költségvetési többlet hátterére, illetve részletes GDP-adatok is érkeznek.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök Kijevben aláírta az Ellisiv-megállapodást, vagyis a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot. A dokumentum a védelmi, energetikai és ellenállóképességi együttműködésre terjed ki, emellett a felek egy külön drónegyezményt is kötöttek – írja az Ukrajinszka Pravda.
A kötvénypiaci hozamok elszállása utáni amerikai pénzügyminisztériumi beavatkozás után a dollár továbbra is többhavi mélypontjai közelében tartózkodik. A forint erősen tartja magát: hétfő reggel 362,3-on állt az euróval szemben, ami enyhe erősödést jelent a pénteki záráshoz képest. Míg a dollárhoz képest másfél havi csúcsról kezdi a hetet. A következő napokban a befektetők figyelme az Iránnal szembeni új amerikai sz…
A hosszú hétvége után sűrű politikai hét kezdődik: napirenden van a módosított költségvetés, az új, Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal (NVVH) vezetőinek kiválasztása és a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság indulása. Közben Pakson fokozatosan helyreáll a termelés, a kormány pedig több nagy fejlesztési és szakpolitikai intézkedést is bejelentett.
Augusztus 26-án megkezdi a működését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró palamenti vizsgálóbizottság – jelentette be Csőszi Attila, a Tisza Párt országgyűlési képviselője, és a felálló bizottság elnöke Facebook-oldalán.
A Tisza Párt frakciója szerint Baka András államfőtől nem várják el, hogy egyeztessen az általa jelölt legfőbb ügyész személyéről - számolt be az RTL Híradó.
Orosz dróncsapás érte az amerikai Mondelēz International trosztyaneci gyárát a Szumi területen, a támadásban öten megsérültek - írta meg a Ukrajinszka Pravda.
Amerikai kutatók laboratóriumban növesztett, borsszemnyi agysejtcsomókat – úgynevezett organoidokat – tartottak életben rekordnak számító hét éven át. Megállapításaik szerint ezek a mini agyszövetek az emberi agyhoz hasonlóan öregedtek, mintegy rögzítve az idő múlását. A Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a laborkörülmények között tenyésztett emberi szövetek nagy esélyt adhatnak a kutatóknak a k…