Az idén nyáron kialakult El Nino minden eddiginél erősebbnek ígérkezik. A Csendes-óceán középső részén a felszíni vízhőmérséklet már több mint két hónapja rekordszinten áll, és az előrejelzések szerint az év végére példátlan csúcsot érhet el, ami világszerte átrendezi az időjárási mintázatokat - jelentette a Washington Post.
Az elmúlt hetek hőhulláma és aszálya miatt kialakult vízügyi és energiaválságról adott számot Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalásában, amelyért jelentős részben az előző kormányok mulasztásait tette felelőssé. A miniszterelnök szerint a kritikus időszakban sikerült elkerülni a Paksi Atomerőmű teljes leállását és az energiahálózat összeomlását, miközben az önkéntes vállalásoknak köszönhetően a tervezetthez kép…
Az adatközpont-építési hullám finanszírozásában érdekelt bankok és vagyonkezelők egyre komolyabban veszik a helyi közösségek ellenállását és a belőle fakadó kockázatokat – derült ki a legnagyobb Wall Street-i pénzintézetek vezetőinek a nyilatkozataiból.
Egy családon belüli erőszakkal vádolt amerikai politikus versenyben maradása szolgálhat váratlan győzelmi eséllyel a demokraták számára egy republikánusok felé hajló kongresszusi körzetben - írja az Axios hírportál. Ohióban kifutott ugyanis a szombati határidőből Max Miller republikánus képviselő, ameddig még visszaléphetett volna a novemberi választástól, így a párt gyakorlatilag elveszítette a lehetőségét arra, ho…
Hamarosan kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi-gazdasági vezetője Magyarországon. A CFO of the year 2026 díjra szeptember 15-éig lehet pályázni, és a Portfolio szeptember 23-ai Future of Finance 2026 konferenciáján adjuk át az elismerést.
Az elmúlt hónapokban jellemzően céláremelések érkeztek a hazai blue chipekre. A folyamat azonban most minthogyha megtörni látszana, hiszen az OTP-re és a Richterre is korábbinál alacsonyabb célár érkezett.
Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között: a panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult - közölte a Duna Hous…
Sorozatban a harmadik hónapban termelt többletet a magyar költségvetés, ami meglehetősen nagy kontrasztot jelent a választásokat megelőző állapotokhoz képest. Az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi egyenlege júliusban 524,3 milliárd szufficittel zárt. Nemcsak a hetedik havi egyenlegadatokhoz képest kimagasló a friss szám, hanem az elmúlt 22 év adataihoz képest is: soha sem volt még ekkora egyszer havi…
Alexandria Ocasio-Cortez amerikai kongresszusi képviselő egy vasárnapi interjúban nem zárta ki, hogy elinduljon a 2028-as elnökválasztáson, de a demokraták szenátusi frakcióvezetőjével szembeni előválasztási kihívás lehetőségét sem utasította el. A Demokrata Párt balszárnyának egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja mindeközben a közösségi médiában tudatta, hogy lefagyasztja a petesejtjeit - számolt be a BBC.
Teljes körű banki engedélyt kapott Franciaországban a Revolut. A vállalat az európai felügyeleti szervek jóváhagyásával elsőként a francia piacon, majd fokozatosan további nyugat-európai országokban is ezen az új entitáson keresztül nyújtja szolgáltatásait, miközben litván leányvállalata továbbra is kiszolgálja az Európai Gazdasági Térség többi tagállamát.
Egyelten köztársaságielnök-jelölt kapott megfelelő mennyiségű aláírást a jelöltséghez: Baka András. A Mi Hazánk a saját pártján kívülről egyetlen szignót sem nyert meg Tóth Máté energiajogász számára.
Bár a Duna vízszintjének átmeneti emelkedése úgy néz ki, lehetővé teszi a Paksi Atomerőmű egyik leállított turbinájának újraindítását, ám napokon belül ismét kritikusan alacsony vízállás várható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) előrejelzése szerint. A létesítmény emiatt hetekig csak csökkentett kapacitással üzemelhet, miközben a szakemberek már dolgoznak a hűtési rendszer vízszintfüggőségének mérséklésén
Magyarország hat másik tagállammal együtt azt szeretné, hogy az uniós válságalap gyorsabban és könnyebben hozzáférhető támogatást nyújtson az aszálykárok enyhítésére. A változtatást az egyre gyakoribb szárazságok indokolják, amelyek már a mezőgazdasági válságkezelésre szánt forrásokat is kimerítik, Brüsszel azonban a veszteségek utólagos megtérítése helyett inkább a megelőzésre és a biztosításokra helyezné a hangsúl…
Dél-Korea idei gazdasági növekedése a korábbi várakozásokat is felülmúlhatja a félvezetők iránti globális kereslet fellendülésének köszönhetően. Az előrejelzések emelkedése a dél-koreai jegybank (BOK) augusztus végi kamatdöntő ülése előtt különösen figyelemre méltó a Bloomberg elemzői felmérése szerint.
A magas infláció és kamatok aláássák az orosz gazdaság alapjait, és gátolják annak növekedését. Azáltal, hogy az ország legfontosabb ágazatait és külföldideviza-bevételek legfőbb forrását sújtja, egy új amerikai törvényjavaslat éppen akkor gyakorolna hatalmas nyomást a Kremlre, amikor az orosz gazdaság egyre nagyobb nehézségekkel küzd.
A Világbank becslése szerint a Venezuelát júliusban sújtó két földrengés 19,6 milliárd dollár értékű fizikai kárt okozhatott az épületekben és az infrastruktúrában, ami az ország GDP-jének mintegy 18 százalékát teszi ki - írta meg a theactuary.com.
Nagyot emelkedett a Sunrise Energy Metals árfolyama, miután az ausztrál bányavállalat 400 millió dolláros feltételes hitelígéretet kapott az Egyesült Államoktól. A pénzből a világ elsődleges szkandiumbányáját és a hozzá kapcsolódó feldolgozási láncot építenék ki Új Dél Walesben.
Rendszeres szakmai egyeztetést indít a kormány az óvodai nevelés legfontosabb kérdéseiről, a rugalmas tankötelezettségtől a digitális adminisztráción át az extrém időjárási helyzetek kezeléséig. Az új fórum háromhavonta ülésezik majd, és a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva a szabályozás módosítására is javaslatokat tehet.
Kanadai kutatók kimutatták, hogy a hosszú COVID-ban szenvedő, tartós apátiát és depressziót tapasztaló betegek agyában jelentősen – mintegy 18 százalékkal – kevesebb dopaminerg idegvégződés található, mint az egészséges embereknél. Az agyi képalkotó vizsgálatokkal kimutatható elváltozások évekkel a fertőzés után is jelen vannak - jelentette a Sciencealert.
Németországban a második negyedévben ismét csökkenésnek indultak a kereskedelmiingatlan-árak, megakasztva az előző negyedévek törékeny kilábalását – derül ki a VDP német bankszövetség hétfőn közzétett adataiból a Reuters szerint.
Szerdán részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról. Mivel a jelenség a napnyugta előtti órákra esik, a leglátványosabb élményre az ország nyugati határvidékén, különösen Sopron környékén lehet számítani, ahol a derült időben akár 86 százalékos takarás is megfigyelhető lesz - tudósított az Időkép.
Az Egyesült Államok és Ukrajna közös programot indított a szovjet gyártmányú Sz–300-as légvédelmi rakéták felújítására, valamint egy velük kompatibilis elfogórakéta gyártására – derült ki Robert Hamilton nyugállományú amerikai ezredes augusztus 5-i nyilatkozatából. A kezdeményezés célja, hogy a meglévő Sz–300-as indítóállványokat és célrávezető radarokat ismét hadra foghatóvá tegyék, ezzel is mérsékelve a lényegesen…
Tovább mélyült Németország Kínával szembeni külkereskedelmi hiánya az idei első félévben, miközben továbbra is az ázsiai nagyhatalom maradt Berlin legfontosabb kereskedelmi partnere – derül ki a Germany Trade & Invest (GTAI) állami ügynökség vasárnap közzétett előzetes adataiból, amelyeket a Reuters foglalt össze.
A JP Morgan 7800 pontról 8000 pontra emelte az S&P 500 index 2026 végére vonatkozó célértékét. A pénzintézet szerint az amerikai nagyvállalatok vártnál jobb eredményei, valamint a felhőszolgáltatások és adatközpontok iránti növekvő kereslet további emelkedést hozhat a részvénypiacon.
Óvatos hangulatban indult a hét a nemzetközi tőzsdéken, a befektetők figyelme továbbra is a közel-keleti fejleményekre és az olajpiacra irányul. A Hormuzi-szoros újranyitásával kapcsolatos bizonytalanság ismét megdobta az olajárakat, ami az inflációs kockázatokon keresztül a részvénypiacokra is nyomást helyez. Európában vegyesen zárult a kereskedés, az Egyesült Államokban kisebb mértékben estek a vezető indexek, mik…
A hűvös reggeli órákat követően gyors felmelegedés várható, a délutáni csúcsértékek országszerte elérik a 32–37 fokot, miközben az ország döntő részén száraz, napos időre van kilátás. A napi meteorológiai előrejelzést a HungaroMet Nonprofit Zrt. osztotta meg a Facebook-oldalán.
Az augusztusi szezonális előrejelzések alapján az átlagosnál jóval csapadékosabb őszi hónapokra kell készülnie Európának, ami szoros összefüggésben állhat a Földközi-tenger rendkívüli felmelegedésével – derül ki a The Weather on Maps meteorológiai Facebook-oldal bejegyzéséből - tudósított a The Weather on Maps Facebook-oldal.
Látványos felzárkózást mutatnak a dél-koreai kiskapitalizációjú részvények, miután a tőkeáttételes ETF-eket érintő szabályozói szigorítások hatására a befektetők figyelme a kisebb papírok felé fordult. A Kosdaq index a július végi mélypontjáról mérve már több mint 30 százalékot emelkedett - írja a Bloomberg.
Ukrajna saját fejlesztésű elfogórakétán dolgozik, hogy csökkentse függőségét a nehezen beszerezhető amerikai Patriot PAC-3 rakétáktól. A Fire Point vállalat FP-7.x jelű fegyvere olcsóbb alternatívát kínálhat bizonyos fenyegetésekkel szemben, így a drága PAC-3-asokat a legveszélyesebb orosz ballisztikus rakéták elhárítására tartalékolhatják - számolt be az Army Recognition.
Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtot…
Európa-szerte, így Magyarországon is sorra zárják be kapuikat a Mere orosz diszkontlánchoz tartozó üzletek. Bár a vállalat minden érintett országban technikai okokra hivatkozik, a leállási hullám mögött az Európai Unió legújabb szankciós csomagja állhat, amely a hálózat orosz tulajdonosi körét is célba vette - tudósított a Világgazdaság.
Több mint 65 ezer ember vett részt Sebestyén Balázs telt házas DJ Oti Show-ján a Sziget Fesztiválon augusztus 8-án. Bár a jegyértékesítésből óvatos becslések szerint is legalább másfél milliárd forint folyt be, a jelentős technikai és szervezési költségek, valamint az adóteher levonása után a produkció tiszta nyeresége 300-400 millió forint körül alakulhatott - írta a Pénzcentrum.