Firenze az 1966-os nagy árvíz óta nem élt át ekkora felfordulást. Egy villamosvonal-hosszabbítás építési területté változtatta a városközpontot körülölelő körutat. Az 500 millió eurós (576 millió dolláros) beruházás a város legnagyobb projektje, amelyet a NextGenerationEU, az Európai Unió járvány utáni helyreállítási programja finanszíroz. A program a toszkán fővárosban további 55 projektet finanszíroz, bölcsődéktől…
Kedden még az ország nagy területén 35 Celsius-fok vagy afölötti hőmérséklet várható, de egy napközben érkező hidegfront érzékelhető lehűlést hoz. Hideg így sem lesz: a hét második felében 30 fok körüli hőmérsékletekre készülhetünk, majd a hét legvégén ismét kánikula lehet.
Hétfőn három százalékkal ugrottak meg az olajárak, miután Irán közölte, hogy a Hormuzi-szoros megnyitásának előfeltétele az amerikai szankciók feloldása, a kártérítés megfizetése, valamint számos további feltétel teljesítése, ami teljesen szerteoszlatta a múlt heti megállapodással kapcsolatos reményeket.
Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés igazgatóhelyettese szerint Oroszország a tervezettnél jóval gyorsabban építi ki a Starlink orosz megfelelőjének szánt Rasszvet műholdrendszert – írja a The Kyiv Independent.
A Wisconsinban holnap esedékes demokrata előválasztás az idei ciklus egyik, ha nem legkaotikusabb megmérettetésévé vált - írja az amerikai Time magazin. Miután a középnyugati állam népszerű demokrata kormányzója, Tony Evers elállt a harmadik ciklustól, a jelenlegi és korábbi helyettese is versenybe szállt – de egymás után sorra ki is hullottak állítólagos zaklatási vádak, illetve kampánykiadások félrekönyvelése miat…
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felett tulajdonosi jogokat gyakorló gazdasági és energetikai miniszter 645 milliárd forintos pénzbeni vagyoni hozzájárulással felemelte az MFB tőkéjét - jelentette be a bank a tőzsde honlapján hétfőn.
Közel 35 millió eurós hitelkeret-szerződést kötött az Erste Bank a Recorde Alapkezelővel és a Forestay Grouppal egy új budapesti szálloda-beruházás finanszírozására. A megállapodás révén a belvárosi Váci Utca Center épületét alakítják át, ahol a Marriott szállodalánc két márkája kap helyet, összesen 289 szobával.
Már hallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy júliusban immár sorozatban harmadik alkalommal lett többletes a magyar költségvetés. Az elmúlt 22 évben soha nem volt még ekkora egyszeri havi plusz az államháztartásban. Csiki Gergellyel, a Portfolio lapigazgatójával a jelenleg ismerhető részleteket tekintettük át. A műsor második részében a múlt héten tárgyalt OTP után m…
Egy újfajta „FOMO” jelent meg a piacokon, ezzel pedig az egyik legszilárdabbnak hitt elemzői alapfeltevés is megdőlt. Mostani elemzésünkben egy olyan részvényt mutatunk előfizetőinknek, amely ennek a jelenségnek az egyik legnagyobb nyertese lehet, ráadásul épp most indult meg benne egy kitörés.
Az UniCredit és a Commerzbank vezérigazgatója pénteken tartotta meg első hivatalos egyeztetését arról, miként kezeljék a frankfurti pénzintézet feletti irányításváltást. Ezzel a Commerzbank vezetése a korábbi védekező álláspontról az átmenet menedzselésére helyezte át a hangsúlyt - értesült a Bloomberg.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium a mai napon feljelentést tett a Gondosóra-program működtetésével kapcsolatban feltárt súlyos szabálytalanságok miatt - közölte a minisztérium. A feljelentés költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, a számvitel rendjének megsértése, valamint további, a közpénzek felhasználásával összefüggő bűncselekmények gyanújára is kiterjed.
Mélypontra zuhant a lakossági állampapírok kereslete a múlt héten – derül ki az ÁKK friss adataiból. A régóta nem látott pangást a nyaralási szezonon túl az is okozhatja, hogy a háztartások még a legutóbbi kamatvágás előtt igyekeztek jól bevásárolni a kedvezőbb kamatozású papírokból.
Mintegy 25 lengyelországi városban tartottak demonstrációt amiatt, hogy az elmúlt időben jelentősen megnövekedett az ukrán menekültek elleni gyűlölet-bűncselekmények száma – írja a Notes From Poland.
A Tisza Párt államfőjelöltje, Baka András szakmailag felkészült, és értékrendje jól illeszkedik a kormánypárt politikai irányvonalához, bár kiválasztása elsősorban pártpolitikai szempontokat tükröz – véli Róna Dániel. A 21 Kutatóközpont igazgatója szerint miközben az új kormányzat élén Magyar Péter sikeresebb válságkommunikációt folytat, a választási vereséget szenvedett, ellenzékbe szorult Fidesz mélyponton van, és…
Ammenyiben a Demokrata Párt megnyeri a novemberi félidős választásokat, nem készül arra, hogy azonnal alkotmányos felelősségre vonást (impeachment) kezdeményezzen Donald Trump ellen. Ehelyett átfogó kongresszusi vizsgálatokkal világítanák át a republikánus elnökhöz és a környezetéhez köthető cégeket és pénzügyi válallatokat – árulták el a Reutersnek a tervet ismerő források.
Az Európába irányuló ellenőrizetlen migráció megállítását és az Európai Unió határain kívül eső regisztrációs központok (hotspot) létrehozását sürgette hétfőn kiadott közös nyilatkozatában Mette Frederiksen dán és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.
Az OECD 2026 júliusában publikált legújabb Magyarország-jelentése ismét foglalkozik a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával, ám a 2024-es, részletes nyugdíjtanulmányhoz képest több szempontból felületes munkát végzett, és nem szólt nyíltan az új kormány nyugdíjpolitikai feladatairól. Rövid szakértői értékelés az OECD friss javaslatcsomagjáról és az új magyar kormány előtt álló feladatokról.
Környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a BYD a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE), amely alapján a felsőoktatási intézmény független monitoringtevékenységet végez - tájékoztatta a multinacionális vállalat hétfőn az MTI-t.
Az Ontario Teachers’ Pension Plan 9,5 százalékos hozamot ért el 2026 első félévében, amihez jelentősen hozzájárult a SpaceX júniusi tőzsdei bevezetése. A kanadai nyugdíjalap még 2019-ben fektetett Elon Musk űripari vállalatába, aminek a piaci értéke azóta 1,8 ezermilliárd dollárra emelkedett.
Bár a naperőművek kihasználtsága a nyári hónapokban a legmagasabb, az extrém forróság már a napelemek termelését is csökkenti. Nagyjából 30 fokig a hatékonyság viszonylag stabil, 45 fok felett azonban felgyorsul a hatásfok romlása, 60 fok felett pedig már jelentős termelési veszteség léphet fel. Márpedig egy napsütéses nyári napon a panelek 60 fok fölé is melegedhetnek, ami akár 10%-ot jócskán meghaladó arányú terme…
A Strategy egy hét alatt 108,6 millió dollár értékű bitcoint és 653 millió dollárnyi törzsrészvényt adott el. Michael Saylor vállalata a bevételből növelte készpénztartalékát, és visszavásárolta elsőbbségi részvényeinek egy részét. A lépések arra utalnak, hogy a korábban szinte kizárólag bitcoinvásárlásra összpontosító társaság óvatosabb pénzügyi irányításra tért át.
Továbbra is a hatóságoknál vannak azok az elektronikai eszközök, amelyeket még július végén foglaltak le a Fidesztől a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 milliárd forintos kampánypénzosztási botrányával összefüggésben. A hűtlen kezelés gyanújával zajló nyomozás során már több embert őrizetbe vettek, köztük Bús Balázst, az NKA volt alelnökét, valamint Hankó Balázs korábbi miniszter volt kabinetfőnökét - tudósított a 24…
Új felsőoktatási képzésekkel bővítené a választható szakok körét az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium egy most kiadott rendelettervezet szerint. A most társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet szerint többek között az ökológiai gazdálkodás, a biotechnológia, a reedukáció és a mesterségesintelligencia-informatika is bekerülhet a hivatalos felsőoktatási képesítési jegyzékbe. A tervezetet augusztus 18-ig l…
Egy közel 400 négyzetkilométeres olajfolt borítja a tengert Omán déli partjainál, miután egy szankciók alatt álló, orosz nyersolajat szállító tartályhajó megsérült és megfeneklett Jemen közelében. A hajó legénysége június 8-án jelentett először problémákat, a fedélzeten feltételezhetően robbanás történt, de a sérülés pontos oka továbbra sem tisztázott. A műholdas felvételek szerint a szennyezés tovább terjed, és a l…
A Magyar Államkincstárat és a korábbi Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal rendszereit érintő kibertámadás első hírei alapján úgy tűnhetett, hogy a támadó 229 terabájtnyi adatot szerzett meg. A Yellow Cube friss incidens-rekonstrukciója azonban árnyalja a képet: az elemzés szerint ez a szám nem a kiszivárogtatott adatmennyiséget, hanem a támadó által elért virtualizációs környezet teljes kapacitását jelölte. A…
Irán beszámolója szerint a végső szakaszukhoz értek az Ománnal folytatott egyeztetések a Hormuzi-szoros új hajózási útvonalainak kijelöléséről, a stratégiai fontosságú vízi út megnyitásáért cserébe azonban Teherán továbbra is amerikai kártérítést, a szankciók feloldását és a katonai fenyegetések megszüntetését követeli - írja a Reuters
A Balaton jelenlegi alacsony vízállása miatt a megszokottnál is nagyobb veszélyt jelent a parttól néhány száz méterre húzódó hirtelen mélyülés, az úgynevezett marásvonal. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra figyelmeztet, hogy a meder váratlan süllyedése könnyen pánikot és súlyos baleseteket okozhat, ezért fokozott óvatosságra intik a fürdőzőket - közölte a Somogy Megyei Rendőrség .
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Cernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni a romániai atomerőmű - jelentette be Alexandru Busoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alig egy héttel az Egyesült Államok és Japán 1998 óta első közös jenintervenciója után a japán fizetőeszköz már az eredeti felértékelődés csaknem felét elveszítette, és ismét ahhoz a szinthez közelít, amely korábban cselekvésre késztette a két ország kormányát - írta meg a Financial Times.
Mark Zuckerberg egy terjedelmes esszében fejtette ki a Meta szuperintelligenciával kapcsolatos jövőképét. A vállalat célja egy olyan, mindenki számára elérhető és személyre szabott mesterséges intelligencia megépítése, amelynek fejlesztését az egyéni felhatalmazás, az innováció és a hatalmi egyensúly elvei vezérlik. A cégvezető emellett konkrét szabályozási javaslatokat és egy új vállalatirányítási modellt computes…
A fellegekben jár a lakáshitelek kihelyezése: a júniusi 282 milliárd forintos volumen újabb rekordnak számít. Ugyanakkor a lakásvásárlások száma az idei évben elmarad az előző években látott értékektől. Hogyan alakulhat ki ez a kettősség a piacokon? Mit jelent ez a vevők számára?
Az erős második negyedéves vállalati eredmények és a csökkenő olajárak hatására a befektetők ismét az európai részvénypiacok felé fordulnak, amelyekre egyre inkább a volatilis globális technológiai részvényekkel szembeni fedezetként tekintenek - írja a Financial Times.
Hétfőn mutatja be Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter azt a tervét, amellyel megszüntetné az élelmiszeripari vegyi anyagok engedélyeztetésében évtizedek óta fennálló szabályozási kiskaput. A változtatás az úgynevezett GRAS-rendszert érinti, amelynek keretében a vállalatok eddig a szövetségi hatóság bevonása nélkül, saját hatáskörben minősíthették biztonságosnak az egyes adalékanyagaikat - számolt be a Washi…