Mintegy 35 ezer köbméter kő felhasználásával, várhatóan nagyjából 30 nap alatt építik meg azt az ideiglenes, haváriahelyzetre méretezett fenékküszöböt a Dunán, amelynek feladata, hogy rendkívül alacsony vízállás esetén is biztosítható legyen a Paksi Atomerőmű üzembiztonságához szükséges vízszint. Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztató…
A Robinhood csütörtökön mutatta be második kockázati tőkealapját, amellyel a lakossági befektetők számára is elérhetővé teszi a korai fázisú startupokba való befektetést. Ez a terület hagyományosan a kockázatitőke-társaságok és a tehetős magánbefektetők privilégiuma volt.
xAz extrém alacsony folyóvízszintek ma már mindenki számára látható jelei a változó körülményeknek. Miközben a szakértők évtizedek óta figyelmeztettek a közelgő kihívásokra, sokan csak az idei nyáron szembesültek igazán azzal, mit jelenthet a vízhiány a gyakorlatban. De hogy jutottuk idáig? Valóban kellenek a Dunára vízlépcsők? És lehetséges itthon termálvízzel vagy tisztított szennyvízzel öntözni? Ezekről a kérdése…
Van egy részvény, amely több szempontból is egyre érdekesebb lehet a befektetők számára. Az árazása kedvező, a technikai kép alapján fordulat körvonalazódik, az elemzők pedig jelentős felértékelődési potenciált látnak benne. Ráadásul nemrég váratlan helyről is komoly tétet tettek a vállalatra, ami újabb erős jelzés lehet a befektetők számára.
A Masterplast tájékoztatása szerint az Európai Bizottság R866 ügyszámon vizsgálatot indított a Kínából származó open mesh fabrics, vagyis üvegszövet háló behozatalára alkalmazandó antidömping-intézkedések esetleges megkerülése miatt.
Az Invest friss adásában a nyári uborkaszezon helyett nagyon is éles tőkepiaci témák kerültek elő: AI-adatközpontok, túlfeszített növekedési sztorik és egyre drágább finanszírozási körök. Nagy Viktor és Vidovszky Áron abból indultak ki, hogy a magyarországi aszály és a folyók vízhozama nemcsak az atomerőművek vagy akkumulátorgyárak, hanem a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok szempontjából is kulcské…
Az ukrán légierő felhagyott az Ukrajnát támadó orosz rakéták pontos számának és típusának publikálásával. A döntés máris kritikákkal találkozott – írja a The Kyiv Independent.
A német szövetségi kormány jóváhagyta az úgynevezett "korai kezdés" nyugdíjprogram (Frühstart-Rente) bevezetését, amelynek keretében tőkepiaci alapú megtakarítási számlákat nyitnak a gyermekek számára a nyugdíjas éveikre való felkészülés érdekében – írja a European Pensions.
Tűz ütött ki egy turistahajón a délnyugat-törökországi Fethiye városánál csütörtökön, a lángok nyomán 115, mentőmellénnyel ellátott ember, köztük gyerekek és a legénység tagjai az Égei-tengerbe ugrottak - közölte a török sajtó.
Forgalomkorlátozásokra és járatmódosításokra kell számítani az augusztus 20-i ünnepi rendezvények miatt a fővárosban - közölte az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-startup hivatalosan is kiadta a V4 Pro modelljét, miközben folyamatosan bővíti csapatát, számítási kapacitását és tőkebevonási erőfeszítéseit, hogy visszaszerezze korábbi előnyét a hazai riválisaival szemben.
Erős bevételnövekedést, de gyengébb operatív jövedelmezőséget hozott a Waberer's második negyedéve. A csoport árbevétele közel 12 százalékkal nőtt, de az EBITDA csak stagnált, az EBIT pedig 14 százalékkal csökkent. A nettó profit látványosan megugrott, de ezt nagyrészt a nem realizált devizahatás magyarázza, enélkül az adózott eredmény több mint 40 százalékkal esett. A logisztikai üzletág teljesítménye az első negye…
Újabb dokumentumokat adott át az MNB az ügyészségnek a Matolcsy-korszak végén megkísérelt Optima–Quartz-ügylet kapcsán. A tranzakcióval a korábbi vezetés a közel 500 milliárd forintos jegybanki alapítványi vagyon jelentős részét kezelő társaságot juttatta volna egy Matolcsy Ádám baráti köréhez kötött magántőkealaphoz.
Az amerikai hadsereg páncélos alakulatai súlyos vereséget szenvedtek ukrán drónkezelőktől egy németországi NATO-hadgyakorlaton - írta meg a Wall Street Journal a gyakorlatról beszámoló tisztviselők és résztvevők nyomán. Noha az Egyesült Államok egykor úttörő szerepet játszott a drónhadviselésben, a kisméretű harctéri drónok elleni védekezésben komoly lemaradásba került.
Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos sülly…
Az amerikai termelői infláció éves alapon 5,5%-ról 4,7%-ra mérséklődött, alulmúlva a 4,9%-os várakozásokat, míg a termelői maginfláció a várt 4,2%-ra csökkent. Az új munkanélküli segélykérelmek száma továbbra is 200 ezer fő környékén maradt. A bejövő adatok az olajárak csökkenésével összhangban alakultak, érdemi átgyűrűződés egyelőre nem mutatkozik. Az inflációs és munkaerőpiaci adatok összességében arra utalnak, ho…
Két kővel megrakott bárkával és egy mederbe épített fenékküszöbbel emelik meg a Duna vízszintjét a Paksi Atomerőműnél – erősítette meg Magyar Péter helyszíni videójában. A miniszterelnök azt is közölte, hogy a szükséges kő nem Orbán Gáspár kőfejtőjéből, hanem elsőként Polgárdiból érkezik; a részletekről délután 3 órakor tartanak sajtótájékoztatót.
Magyarország igazán kivételesnek számít Európán belül, amiért a lakossági befektetők kiugróan nagy szerepet vállalnak az állampapírok megvásárlásában. Az állam viszont a választások után rögtön kapott az alkalmon, és erőteljes kamatvágási hullámot indított a népszerű befektetéseknél. Kérdés, hogy meddig tűrik ezt a háztartások: a jelek szerint már közel a fájdalomküszöb, és ilyen alacsony kamatokért sokkal kevesebbe…
Megöltek egy orosz katonatisztet csütörtökön a Krím félsziget legnagyobb városában, Szevasztopolban. A régió kormányzója merényletként értékelte a történteket - számol be a Reuters.
A brit gazdaság a mesterséges intelligencia fellendülésének egyik legnagyobb nyertese. A csütörtökön közzétett adatok szerint a GDP-növekedés csaknem felét az információs és kommunikációs szektor adta, miközben az informatikai beruházások is meredeken emelkedtek.
Széles körű hatósági és civil összefogással fékezték meg azt a hatalmas kiterjedésű tüzet, amely Öskün lakóingatlanokat is elért. A lángok miatt főutat kellett lezárni, a beavatkozó egységek pedig kiemelt feladatként kezelték a helyi lakosság védelmét - számolt be a Veszprém vármegyei rendrőség Facebook-oldalán.
Robbanás történt a rotterdami kikötőben csütörtökön, egy ember meghalt, többen megsérültek. A detonáció oka egyelőre ismeretlen - közölte a holland rendőrség az X-en.
Oroszországban egy ukrán dróncsapás következtében teljesen leállt az orszki finomító, amely helyreállítása a szankciók miatt nehezen beszerezhető alkatrészek hiányában akár fél évet is igénybe vehet - írja a Reuters.
Az idei ötödik hőhullám újabb komoly próba elé állítja Franciaország villamosenergia-rendszerét, ráadásul a hőség hatásait karbantartások és műszaki problémák is súlyosbítják. A csökkenő atomenergia-termelés már felhajtotta a francia áramárakat, a következményeit pedig az ország határain túl is megérezhetik - írja a Reuters.
Újabb légtérsértéseket észleltek a román radarok csütörtökön a Duna-delta térségében az ukrán-román határ mentén, egy román tengerparti üdülőtelepen pedig vízben sodródó drón darabjai értek partot - közölte a bukaresti védelmi minisztérium.
A szerdai Checklistben (14:53-tól) Kiss Gergellyel, a vállalati digitalizációval, mesterséges intelligenciával foglalkozó Signifer Csoport igazgatósági tagjával beszélgettünk arról, hogy pontosan milyen adatot gyűjt rólunk az AI, és mire használja ezt. A kérdés azért is érdekes, mert Magyarországon a lakosság harmada már használ nagy nyelvi AI modelleket. Ezek az algoritmusok pedig nemcsak a kérdések tartalmából, ha…
Kereskedési idő felénél a BUX index mindössze minimális emelkedésben van, eseményekből azonban nincs hiány a magyar piacon. Különösen igaz ez a Rábára, melynek árfolyama már közel 25 százalékos pluszban van, miután az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG részesedésszerzését a Rábát közvetetten birtokló társaságban, valamint a Hirtenberger Defence Systemsben. A döntéssel a Rába-tranzakcióhoz szükséges valamenny…
Az idei Sziget fesztivál több százezres tömege egy Szombathely méretű város hálózati igényeit generálja az Óbudai-szigeten. A megnövekedett adatforgalom – különösen a kiugró tartalommegosztási arányok – miatt idén 20 százalékkal bővítették a teljes mobilhálózati kapacitást, a nagysebességű 5G-kapacitást pedig 40 százalékkal növelte - tájékoztatta a Yettel a Portfolio-t.
Befejeződött két dunai sarkantyú átvágása Sződliget térségében egy európai uniós kutatási program részeként, amely azt vizsgálja, hogyan lehet a hajózás érdekében erősen szabályozott Dunán természetesebb élőhelyeket visszaállítani. A beavatkozás során a kőből épített sarkantyúk part felőli végét nyitották meg, így a főmedernél nyugodtabb, de folyamatosan átöblített mellékáramlás jöhet létre, amely kedvezőbb feltétel…
Kedden világszerte leállt a Petlibro okosetetőinek felhőszolgáltatása, aminek következtében számos háziállat maradt étlen. A vállalat azóta a rendszer fokozatos helyreállításán dolgozik - írta meg a The Verge.
Sokan ismerik azt a helyzetet, amikor a könyv ott van az éjjeliszekrényen, mégis a telefon kerül kézbe. Néhány percnek indul, fél óra lesz belőle, és az olvasás megint másnapra marad. A Guardian Science Weekly 2026. augusztus 11-i adása ebből a hétköznapi tapasztalatból jut el egy sokkal nagyobb kérdéshez: mit veszít az emberi gondolkodás, ha az elmélyült olvasás kiszorul a mindennapokból? A podcastben Ian Sample, a…
A héten a BUX index már a 150 ezer pontos szintet is átlépte, több hazai részvény is kiváló formában van. A magyar piacra pedig sorra figyelnek fel a nagy elemzőházak is: egymás után jönnek a magasabbnál magasabb célárak a hazai részvényekre.
A választások után látványosan javult Magyarország külső megítélése: estek a kötvényhozamok, erősödött a befektetői érdeklődés, és több magyar részvénynél is gyors átárazódás indult. Varga-Szilágyi Péter, a WOOD & Co. magyar irodájának managing partnere szerint a politikai és intézményi fordulat indokolta a kockázati prémium csökkenését, de a piac sok bizalmat megelőlegezett a gazdaságpolitikának – most eljött a tel…
Terroristának nevezte Mike Huckabee amerikai nagykövet a ciszjordániai Kuszra faluban palesztinokat blokád alatt tartó zsidó telepeseket - jelentette a helyi média csütörtökön.