Elhúzódó háborúra és belső elégedetlenségre készülhet az iráni vezetés a Modzstaba Hamenei legfelsőbb vezető által elrendelt új kinevezések és a vezetésben tapasztalt személycserék tükrében - derül ki az AFP francia hírügynökség által idézett Együtt a Nukleáris Irán Ellen (United Against Nuclear Iran, UNA) nevű amerikai agytröszt augusztusi elemzéséből.
Hetvennyolc körözött embert vett őrizetbe egyetlen nap alatt a varsói rendőrség a főváros és környéke több mint nyolcszáz helyszínén végrehajtott razziák során - közölték szombaton hivatalosan.
A Kárpát-medence időjárását a hidegfront mögött érkező hűvösebb, egyre szárazabb léghullámok alakítják: ismét naposabb, szárazabb időszak következik, ugyanakkor megszűnik a kánikula - jelentette a HungaroMet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 24 és 30 fok között várható.
Tizennégy ember életét vesztette egy buddhista kolostor elleni légitámadásban, amelyet a hadsereg hajtott végre Mianmar középső részén - jelentette helyi szemtanúkat idézve szombaton az AFP hírügynökség.
Gyújtogatás gyanújával elrendelték három kanadai állampolgár őrizetbe vételét Horvátországban, közülük kettő szökésben van - jelentette be pénteken a főügyészség.
A dubaji ingatlanpiac a február végén kirobbant iráni konfliktus hatására jelentősen visszaesett, és az ingatlanárak is elérhették a mélypontot. Április óta fokozatosan élénkül a forgalom és az árak növekedése várható, ami a forint erősödésével kedvező lehetőséget teremt a befektetési céllal vásárlók számára - mondta Bencsik Tamás, a dubaji székhelyű Livin Experts társalapító-ügyvezetője az MTI megkeresésére.
A világ számos részén megjelenhetnek a Magyarországon nemesített Turbo Obelisk akácfajták; az Amerikai Egyesült Államokban már megkötött értékesítési megállapodással rendelkezik a Silvanus Forestry Kft. - közölte a cég az MTI kérdésére.
Valami megváltozott a világ kötvénypiacain. Miközben a jegybankok több helyen már kamatot csökkentettek, vagy a piac további lazítást áraz, a hosszú lejáratú állampapírok hozamai makacsul magasan maradtak. Az Egyesült Államoktól Európán át Japánig egyre nagyobb hozamot kérnek a befektetők azért, hogy évtizedekre finanszírozzák az államokat. Ez a lejárati prémium emelkedése. És ami a kötvénypiacon történik, az ritkán…
Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) 400 millió dolláros egyezséget kötött a TikTokkal és anyavállalatával, a ByteDance-szel a gyermekek online adatvédelmét érintő jogsértések rendezésére. Ez az egyik legnagyobb összegű jogsértési megállapodás, amelyet a gyermekek online adatvédelméről szóló szövetségi törvény (COPPA) alapján valaha kiszabtak - írta az Axios.
Törökország Izraelre veszélyes katonai aktivitást készített elő azon a szíriai reptéren, melyet az izraeli haderő pár napja lebombázott – állítja Izrael Katz védelmi miniszter.
Még ha az AI miatt bekövetkező elbocsátások kevésbé súlyos mértékűek is, mint amennyire sokan tartottak tőle, a társadalmi szolidaritás érdekében a vállalatokat is be kell vonni a negatív hatások mérséklésébe. Ennek érdekében a kormányoknak érdemes megvizsgálniuk, milyen szakpolitikai ösztönzők állnak rendelkezésre, a nagyvállalatoknak pedig saját hosszú távú érdekeiket kell figyelembe venniük.
A közel-keleti országok sorra kopogtatnak Iránnál, hogy új biztonsági és gazdasági rendszereket hozzanak létre – állítja ezt Mohamed Galibáf, Irán főtárgyalója.
A paksi építkezésnek és a dunai vízszint emelkedésének köszönhetően a tervezettnél korábban megkezdődhet a termelés a Paksi Atomerőmű 3-as blokkjában – jelentette be Facebookon Magyar Péter miniszterelnök.
Magyarország a kínai elektromosjármű- és akkumulátoripari beruházások egyik legfontosabb európai célpontjává vált. Ez önmagában sikertörténetnek tűnik. A valódi kérdés azonban nem az, hogy hány új gyár épül, hanem az, hogy ezek a beruházások képesek-e tartósan növelni a magyar vállalatok tudását, versenyképességét és hozzáadott értékét – vagy csupán egy új, technológiailag fejlettebb, de ugyanúgy függőségeket termel…
Mintegy ezer embert kellett kitelepíteni Spanyolország keleti részén erdőtűz miatt - közölte a sajtóval szombaton Valencia autonóm közösség polgári védelemért felelős minisztere.
Az elmúlt években jelentősen javult a nagy európai bankok jövedelmezősége, így szűkült a különbség az amerikai és az ázsiai–csendes-óceáni versenytársakhoz képest – állapította meg a héten a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint ugyanakkor 2026–2027-ben már nem várható további érdemi elmozdulás a régiók közötti jövedelmezőségi különbségekben. A magasabb kamatkörnyezet támogatja a banki profitabilitást, de a tartós…
Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai energetikai hálózat fejlesztése, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) aláírta mind az öt támogatási szerződést a MAVIR-ral, az E.ON-nal és az MVM-mel az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének (RRF) keretében megvalósuló villamosenergia-hálózat-fejlesztési és okosmérő-telepítési programokra. Az ehhez szükséges, közel 500 milliárd forintos teljes támogatási k…
Németország csaknem 12 milliárd eurót szánna nagy hatótávolságú fegyverek beszerzésére az orosz fenyegetés elrettentése érdekében – derül ki a Politico által megismert belső védelmi minisztériumi dokumentumokból - közölte a Politico.
A török fenyegetés erősödésével már a 14. század végén megjelent a déli határvidék tartós megerősítésének igénye. Ebből nőtt ki az első magyar végvárrendszer, amely Mohács előestéjéig meghatározó szerepet játszott a Magyar Királyság védelmében. A várak feladata nem az volt, hogy minden támadást önmagukban megállítsanak. Akkor is betöltötték szerepüket, ha ostromra kényszerítették és feltartóztatták az ellenséget add…
Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója szerint az Egyesült Államok pénzügyi helyzete fordulóponthoz érkezett, és ha nem kezelik időben az adósságproblémát, az súlyos gazdasági válságba torkollhat. A milliárdos befektető aranyat és bitcoint ajánl a kockázatok kivédésére - számolt be a CNBC.
Megkezdődött a 2017 óta zárva tartó Budapesti Planetárium jövőjéről szóló kormányzati előterjesztés kidolgozása, amelyhez egy részletes nemzetközi elemzés alapján három lehetséges fejlesztési pályát vázoltak fel a döntéshozók. A tervezett koncepciók a néhány százmillió forintos átmeneti újranyitástól a több tízmilliárd forintos, világszínvonalú tudományos élményközpont kialakításáig terjednek – derült ki Tanács Zolt…
Rendkívüli intézkedéseket vezet be a román kormány a cernavodai atomerőmű hűtővíz-ellátásának biztosítására, miután a Duna vízszintje történelmi mélypontra süllyedt - jelentette a Bloomberg.
A Vatikán mintegy 100 millió eurós beruházással agrárvoltaikus naperőművet épít a Rómától északnyugatra fekvő Santa Maria di Galeria birtokon, amellyel két éven belül energetikailag teljesen önellátóvá válhat a világ legkisebb állama.
Teljesen megújul a Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác elővárosi vasútvonal. A Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként, 174 milliárd forintos európai uniós forrásból 2030-ra egy korszerű, sűrűbb járatkövetést biztosító, akadálymentesített pálya épül ki. Az agglomeráció egyik legnagyobb potenciállal rendelkező vonalának fejlesztéséről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegy…
Rendkívül feszített tempójú időszak kezdődik a kormány számára, amelynek a szokásos parlamenti és kormányzati munka mellett több, augusztus végén lejáró határidős feladatot is le kell zárnia – derült ki Kármán András pénzügyminiszter Facebook-bejegyzéséből.
Az Egyesült Államok szombaton 50 százalékos vámot vetett ki mintegy 20 milliárd dollár értékű kanadai árucikkre, miután a két ország kereskedelmi tárgyalásai kudarcba fulladtak. Mark Carney kanadai miniszterelnök felfüggesztette az egyeztetéseket, és dollárról dollárra megegyező mértékű válaszlépéseket ígért.
Irán nagyon szeretne megegyezni, de szerintem még nincs kész a megfelelő alkura - jelentette ki pénteken Donald Trump amerikai elnök, hozzátéve, hogy továbbra is amerikai területnek tekinti a Hormuzi-szoros térségét.
Legkevesebb két halálos áldozata van az orosz erők Ukrajna több részére, köztük Kijevre mért éjszakai légicsapásainak - jelentették be ukrán hivatalos források szombatra virradóra.
Oroszország azért fokozza az Ukrajna ellen elkövetett drón-és rakétatámadásait, hogy megtörje az ukránok ellenállását - jelentette ki szombaton Kijevben a német külügyminiszter. A nap folyamán orosz célpontok elleni újabb támadásokról számolt be Zelenszkij, Macron francia elnök is megszólalt a Krivij Rih elleni csapásról, Putyin orosz elnök pedig megtorlásokat ígért az orosz infrastruktúra elleni ukrán támadásokra v…