Vidi: Ádám Martin újabb biztos NB II-es átigazolása hiúsulhat meg
A Csakfoci szerint megtorpantak a tárgyalások Ádám Martin és a Videoton között.
A Csakfoci szerint megtorpantak a tárgyalások Ádám Martin és a Videoton között.
Oláh Bálint ellen is eljárás indult, miután a Nyíregyháza ellen lekönyökölte a vendégek támadóját.
Olaszországból mennie kell, Törökországban - egyelőre - nem kell a magyar válogatott Balogh Botond.
Műtét vár a Paks ikonjára: Böde Dániel először fekszik kés alá, 3-4 hónapot hagyhat ki.
A nyári átigazolási időszak utolsó két hetébe léptünk, és már eddig is régen látott mennyiségű nagy transzfert kötöttek a klubok. Honlapunk összegyűjtötte, hogy augusztus közepéig melyek voltak a legnagyobb üzletek.
Magyar utánpótlás-válogatott tehetséget igazolt a Cagliari.
Meg kellett szenvednie az első sikerért Lengyelországban.
A pályázaton második, brit Racing City Group cégcsoporttal folytatódnak a Fehérvár FC Kft. értékesítési tárgyalásai, ha ez eredményesen zárul, új tulajdonosa lesz a futballklubnak, ha nem, akkor új pályázatot kell kiírni a városnak - közölte Székesfehérvár polgármestere szerdán Facebook-oldalán.
Itt a 4. forduló válogatottja az NB II 26/27-es szezonjából. Összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
A jelek szerint a következő szezonban is vezére lehet a Vörösöknek.
A ciprusi Arisz Limasszol csapatában folytatja a DVTK korosztályos válogatott védője.
A Celtic hamarosan megoldhatja a kapuskérdést, ugyanis a skót bajnokcsapat közel került a hétszeres magyar válogatott Tóth Balázs leigazolásához.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Annyian vettek bérletet Mohamed Salah leigazolása után, hogy könnyen lehet: le kell állítani az értékesítésüket.
A szerdai élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A Premier League a következő idényben először engedélyezi, hogy a televíziós közvetítésekben hallható legyen a játékosok és a játékvezetők pályán zajló kommunikációja – számolt be róla exkluzív cikkében a The Guardian. A változás a tavaly bevezetett, fejkamerával működő RefCam rendszer kibővítésének része.
Svájci befektetői csoport veheti meg a CFR Clujt: Ioan Varga bejelentette, hogy eladja a kolozsvári klubot, amelynek irányítását első körben a befektetők vennék át.
A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.
A török sajtó szerint komoly európai klubok érdeklődnek a Galatasaray három meghatározó játékosa, köztük Sallai Roland iránt, és a következő napokban akár hivatalos ajánlat is érkezhet érte.
Még 2017-ben, a Groupama Arénában a Midtjylland-Ferencváros párharcot fordította meg remeklésével.
A Ferencvárosra komoly feladat vár az Európa Liga-selejtezők rájátszásában, a Football Meets Data friss kimutatása szerint viszont közel teljesen kiegyenlített párharcra lehet számítani a Trabzonspor ellen. A számítások alapján a török együttes 55, míg a magyar bajnok 45 százalék eséllyel juthat tovább. a főtáblára.
Balogh Botond távozhat Parmából, nem számolnak vele.
Elvált első feleségétől a luxushotelben kirobbant botrány után az egyiptomi szövetségi kapitány.
A török Konyaspor bejelentette Tóth Rajmund szerződtetését.
Az elmúlt évek legjobb nemzetközi csapatai közé kerültek a zöld-fehérek.
A Trabzonspor legfontosabb e heti feladata, hogy beépítse az egyiptomi klasszist a csapatba.
Az UEFA-küldések mellett törökországi meghívásnak is eleget tesz a magyar játékvezetői kar.
A FIFA egyik magyar tisztségviselője sem kapott előzetes tájékoztatást Gianni Infantinótól.
Tiszta vizet öntött a pohárba Gavriel Kanichowsky menedzsmentje az izraeli sajtóban megjelent pletykák kapcsán.
Szoboszlai Dominik ezúttal nem stadionban vagy edzőpályán mutatta meg futballtudását, hanem Budapest szívében, a Duna közepén vett részt egy különleges kihívásban.
Itt a 4. forduló válogatottja az NB I 26/27-es szezonjából. Összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Tarcsi Róbertet a Kisvárda elleni hétvégi bajnoki 33. percében kellett lecserélni.
Ezekkel a keretekkel vágnak neki a csapatok a Trabzonspor-Fradi párharcnak, amelynek tétje az Európa Liga főtáblára jutás.
A keddi élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.
Már Törökországban tartózkodik Tóth Rajmund, aki hamarosan a Konyaspor játékosa lehet.