Megerősítve: Az Újpest magyarja az NB II másodikjához szerződött
A 23 éves jobbhátvéd új helyen folytatja pályafutását.
A 23 éves jobbhátvéd új helyen folytatja pályafutását.
Az új elnökségi modell célja, hogy a DVTK még szorosabban kapcsolódjon Miskolc és Észak-Magyarország társadalmi, gazdasági és sportszakmai közegéhez.
Itt a 7. forduló válogatottja az NB I 2026/27-es szezonjából. Összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Érdekes összeállítást közölt a cseh iSport a magyar élvonalban jelenleg szereplő cseh labdarúgókról. A lap szerint az OTP Bank Liga az elmúlt évek jelentős infrastrukturális fejlesztéseinek, az új stadionoknak és az akadémiai központok modernizációjának köszönhetően egyre több külföldi játékos számára jelent vonzó célállomást.
Az Újpest 0-2-ről mentett pontot a Ferencváros ellen a vasárnapi derbin, a lilák második találata azonban komoly vitákat váltott ki. A VAR végül érvényben hagyta Matko gólját – utólag egy kép is megmutatta, hogy valóban centiken múlhatott a döntés.
Így látták Zalaegerszegen és Győrben a vasárnapi NB I-es mérkőzéseket a vezetőedzők.
"Örülök, hogy nem úgy halok meg, hogy nem játszottam derbit" - mondta az újpesti kapus.
A hétfői élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek és topligás eredmények a külföldi foci világából.
Az ETO FC egy elképesztően fordulatos, ötgólos meccsen, egy, a 98. percben értékesített tizenegyesnek köszönhetően 3-2-re legyőzte a Kispest-Honvédot, pedig a vendégek a hajrában kétszer is egyenlíteni tudtak.
Borbély Balázs szerint a Ferencváros megérdemelte volna a győzelmet, Szélesi Zoltán pedig fontos építőkockának tartja az Újpest 2-2-es döntetlenjét a vasárnapi derbin. Értékelések.
A 2-0-s hazai vezetés után 2-2-re végződött Ferencváros-Újpest derbi hajrájában még a győzelmet is megszerezhették volna a zöld-fehérek, a 92. percben azonban Kristoffer Zachariassen ajtó-ablak helyzetben nem találta el a kaput. A norvég középpályás elmondta: aligha alszik majd nyugodtan az elszalasztott győzelem miatt.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Ferencváros már 2-0-ra is vezetett az Újpest elleni vasárnapi derbin, az OTP Bank Liga 7. fordulójában, de a lila-fehérek vissza tudtak jönni a meccsbe, és ha a nyeretlenségüket nem is szakították meg az ősi rivális ellen, értékes pontot szereztek a rangadón.
Gianni Infantino indul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő évi elnökválasztásán.
2-1-re vezet a Ferencváros a félidőben az Újpest elleni vasárnapi derbin.
Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol Premier League 3. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A 248. derbi előtt olvasóink többsége egyértelműen ferencvárosi győzelmet vár. A szavazók 84 százaléka szerint az FTC megőrzi veretlenségét a lila-fehérek ellen, miközben mindössze 15 százalék bízik újpesti sikerben.
Előzött a tabellán a ZTE a győzelem után.
Megadták a módját a derbinek az Újpest drukkerei.
Mindkét magyar játékos főszereplő volt a román másodosztályú mérkőzésen, Huszti Vidával ellentétben negatív szereplőként.
Magabiztosan, veretlenül vezeti a szlovák bajnokságot a dunaszerdahelyi DAC.
Ijesztő jelenetek tarkították a BVSC-Zugló-Nagykanizsa mérkőzést, miután a hazaiak játékosát egy összefejelést követően hordágyon kellett levinni a pályáról.
A Ferencváros korábbi vezetőedzője, Robbie Keane is jelölt lehet a Trabzonspor megüresedett kispadjára – török sajtóhír szerint. Az ír szakember május óta nem dolgozik vezetőedzőként.
Borbély Balázs és Dibusz Dénes hazai oldalról, míg Patrizio Stronati vendég részről nyilatkozott a derbi előtt.
Nagy vágya teljesült a 85. születésnapját ünneplő Terézke néninek.
Nem először vezet Fradi-Újpest mérkőzést.
Gazdag Dániel vesztes mérkőzésen mutatkozott be új csapatában, a New England Revolutinonben.
A vasárnapi élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Az NB I 7. fordulójának szombati játéknapján két mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
A Debrecen négy gólt vágott Pakson, így győzelemmel távozott a tolnaiak otthonából.
Varga Barnabás duplázott, Vitális Milán gólpasszt adott, az AEK öt góllal nyert. Skribek Alen szintén kétszer köszönt be.
A legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek, és topligás eredmények a külföldi foci világából.
A Kisvárda 2-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként az NB I 7. fordulójában.
Szombati eredmények a Merkantil Bank Ligából.
A futballálmáért költözött Belgiumba, 18 évesen pedig már egyedül éli mindennapjait Gamauf Zsombor. A Jong Lommel magyar légiósa a futball mellett távoktatásban végezte el a középiskolát, egyetemre azonban egyelőre nem tud járni, miközben hosszú távon a Premier League-ben futballozna – nem titkoltan a Sunderland játékosaként.