Ilyen még nem volt: Újabb európai kupasorozat döntőjét rendezik a Puskásban
Az EL és a BL után a harmadik számú kupasorozat fináléja is Budapestre jön.
Az EL és a BL után a harmadik számú kupasorozat fináléja is Budapestre jön.
Nem mindennapi jelenet játszódott le a Lébény SE–ESMTK mérkőzésen: a hazaiak egyik játékosa kézsérülést szenvedett, csapattársa pedig a pályán segített neki.
Callum Styles gólja az idei szezonban már másodszor ért pontot a West Bromwich Albionnak.
Lenny Joseph megduplázta becsült értékét, ezzel pedig a Transfermarkt szerint ő lett az NB I legértékesebb játékosa. Több ferencvárosi játékos értéke változott, miközben Jurek és Matko nagyot lépett előre.
Elengedték a lesgyanús akciót, a magyar játékos pedig öngólt "harcolt ki", ezzel sokat tett csapata győzelméért.
Első Villarreal-bajnokiján vereséget szenvedett vele a csapata.
A keddi élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Cristiano Ronaldo szerint életük végéig ki kellene tiltani a stadionokból azokat a szurkolókat, akik Diogo Jota nevének skandálásával gúnyolták Rúben Nevest.
Az első válogatott szünet alaposan megnehezítheti az Almería dolgát, a „FIFA-vírus” ugyanis több játékosát is érinti, köztük Yaakobishvili Áront.
Kisorsolták a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának párosításait. ZTE-ETO mérkőzést is rendeznek, a Ferencváros Bicskére utazik.
A legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világából.
Somorjára került kölcsönbe az ETO fiatal gambiai légiósa.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A győztes gólt szerző Tóth Rajmund kapta a megtisztelő feladatot.
Baráth Pétert a Sigma Olomouc kezdőjébe nevezték hétvégén, ám nem tudott végül pályára lépni.
A Csakfoci arra vállalkozott, hogy megtippelje: a 12 NB I-es együttes milyen eséllyel vált szakvezetőt ebben a bajnokságban.
Berke Balázs vezeti az Omonia Nicosia és a Celta Vigo EL-mérkőzését.
A Qarabag magyar védője, Várkonyi Bence szerint csapata a hétvégi döntetlen ellenére is jó úton halad, a cél pedig továbbra is egyértelmű: megnyerni az azeri bajnokságot. A 23 éves játékos a Zira elleni 1-1-ről, a riválisokról és a helyi élvonal színvonaláról is beszélt.
Nemcsak a gólhoz, de a gólpasszhoz is közel járt a magyar válogatott játékos.
Farkas Erik kirobbanó formában kezdte a szezont.
Babinszky Bence fejesénél még minden tökéletesen alakult a DVTK játékosa számára a Videoton elleni kupameccsen, a gólöröm azonban váratlan fordulatot vett.
A profi játékvezetői szervezet, a Pro Ref elismerte, hogy „ítélkezési hiba” történt, amikor megadták a Manchester City győztes gólját a Manchester United ellen, az Old Traffordon megrendezett vasárnapi Premier League-rangadón.
A keleten harmadik helyezett Revolution ezzel el is tudott kicsit lépni a tabellán a lengyel klasszis klubjától.
Centiken múlt az Újpest kiesése a MOL Magyar Kupából.
Kétszer kellett elvégeznie ugyanazt a tizenegyest Varga Kevinnek a Karcag–ETO Magyar Kupa-mérkőzésen, a rutinos támadó azonban egyik alkalommal sem hibázott.
A hétfői élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából.
Így látták az NB I-es csapatok vezetőedzői a vasárnapi MOL Magyar Kupa-mérkőzéseket.
Feszült jelenetek tarkították a Csíkszereda-Dinamo Bukarest román bajnoki mérkőzést, miután a vendégcsapat videóelemzői miatt vita alakult ki a sajtóasztalnál. A két klub utólag egymást okolta a történtekért, a hazaiak elnöke pedig „cirkusznak” nevezte az esetet.
A Manchester City több mint 70 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-0-ra nyert a Manchester United vendégeként vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában, így megőrizte százszázalékos mérlegét. Vitatott döntések is kísérték a derbit.
Súlyos pofonba szaladt bele vasárnap a Ferencváros jövő heti Európa Liga-ellenfele: a Celtic 3-0-ra kikapott a Rangerstől az Old Firmön, így kiesett a Skót Ligakupából.
Elszabadultak az indulatok a Mezőörs–Puskás Akadémia Magyar Kupa-meccsén: a szünet előtt piros lap, majd nézőtéri incidens miatt kellett megállítani a játékot.
A magyar válogatott védő a 72. percben szerezte csapata harmadik gólját, az RB Leipzig pedig 5-0-ra kiütötte a Hamburgot a Bundesligában.
Miután a ZTE, az ETO és a Puskás Akadémia is lejátszotta a saját mérkőzését, kijelenthető, hogy az összes élvonalbeli klub sikerrel vette a 3. kört.
A rendes játékidőben nem bírt egymással a harmadosztályú Dorog és az élvonalbeli Újpest.
Az RB Leipzig új vezetőedzője, Martín Demichelis két győzelemmel kezdte a németországi munkáját, az elmúlt két mérkőzésen azonban egyaránt vereséget szenvedett csapatával.