NB II: Újabb idegenbeli pofonba szaladt bele a Vidi, Feczkóval nyert újra a Diósgyőr - eredmények
Szombati eredmények a Merkantil Bank Liga NB II 8. fordulójából.
Szombati eredmények a Merkantil Bank Liga NB II 8. fordulójából.
Szokatlan bejegyzést tett közzé a Mezőkövesd a Kazincbarcika elleni meccs kezdetén.
Urblík József hosszú és korántsem zökkenőmentes út után tért vissza 30 évesen az NB I-be a Vasas csapatkapitányaként, ahol az első fordulókban rögtön góllal és gólpasszal tette le a névjegyét. A középpályás őszintén beszélt a két keresztszalag-sérüléséről, a Vasassal töltött három NB II-es szezonról, valamint a Puskás Akadémiától való távozásáról.
Cristiano Ronaldo korábban azt követelte, hogy a skandáló szurkolókat életük végéig tiltsák ki.
Egyre nagyobb klubikonná válik.
Anyagi szempontból is nagyon sokat jelentett a zöld-fehérek skóciai győzelme.
Abszolút az ő döntése volt, hogy a Liverpoolnál folytassa.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában.
A teljes 17 éves profi pályafutását a milánói csapatban töltötte.
A Honvéd alapembere szerint ilyen nehéz helyzetben nem játszhatnak ennyire dekoncentráltan.
Terjedelmes interjút adott a ZTE klubhonlapjának Andrés Jornet, a klub sportért felelős elnöke, aki többek között a nyári keretátalakításról és a magyarszabály elengedéséről is beszélt. A szakember szerint az ösztönző rendszer felhajtotta a magyar játékosok értékét, miközben a Zalaegerszeg jelenlegi keretstruktúrája mellett nem tartják reálisnak, hogy 11-12 magyar játékost szerepeltessenek.
A szombati élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az élről várja a folytatást a Bolla Bendegúzt is soraiban tudó Rapid Wien.
A Puskás Akadémia nyáron kinevezett vezetőedzőjével továbbra is az élen áll a csapat.
Magabiztos hazai sikerrel indult az idei szezon 8. fordulója az OTP Bank Ligában.
A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából.
Urblík Norbert először kapott meghívót a magyar U21-es válogatottba.
Cristiano Ronaldót is nevezte a portugál labdarúgó-válogatott keretébe a Nemzetek Ligájára az új szövetségi kapitány, Jorge Jesus.
A Csakfoci információi szerint Nyíregyházán rendezhetik a szezon második telt házas élvonalbeli bajnokiját.
Itt van a három ellenfelünk névsora a szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-meccsek előtt.
A magyar válogatott támadójának a combhajlító izma sérülhetett meg az AEK Athén legutóbbi mérkőzésén.
Fontos fordulat jöhet az Újpest FC új stadionjának ügyében: Ratatics Péter klubelnök arról beszélt, hogy nem ragaszkodnak ahhoz mindenáron, hogy a Fóti úti volt Tungsram-területen épüljön fel az új aréna.
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően a Nyíregyházánál folytatja pályafutását Sandro Ingolitsch.
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán reagált a kormány új összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozó bejelentésére, amely a politikai és sportvezetői tisztségeket választaná el egymástól.
A Liverpool bejelentette, hogy első profi szerződését írta alá a klub akadémiáján nevelkedő Farkas Erik.
A Ferencváros a Celtic elleni 3-1-es győzelmével nemcsak remekül kezdte az Európa Liga ligaszakaszát, hanem megőrizte vezető helyét egy különleges európai statisztikában is.
Magyar Péter a kormányzati tájékoztatón új, szigorú összeférhetetlenségi jogszabályok bevezetését jelentette be a magyar sportban. A tervezett szabályozás elválasztaná egymástól a politikai és a sportvezetői tisztségeket, így bizonyos politikai tisztségek betöltői nem vezethetnének országos sportszövetségeket, illetve 500-nál több igazolt sportolóval rendelkező sportszervezeteket.
Ezt írták a skót, illetve brit lapok és portálok a csütörtöki Celtic-Ferencváros Európa Liga-mérkőzésről (1-3). Lapszemle.
A Ferencváros után Angliában is kipróbálhatja magát Robbie Keane: állítólag ő a másodosztályú Preston North End egyik edzőjelöltje
Ismét felmerült Bernd Storck neve a belga KV Kortrijk vezetőedzői posztja kapcsán. A német szakember harmadszor ülhetne le a csapat kispadjára.
Martin O’Neill szerint a Celtic „európai leckét” kapott a Ferencvárostól, miközben a 3-1-es vereség lélektanilag is kifejezetten súlyos csapás lehet a csapat számára. Az északír vezetőedző szerint most az önbizalmukat kell helyreállítaniuk.
A Ferencváros három játékosa is elégedetten értékelt a Celtic otthonában aratott 3-1-es siker után. Varga Ádám a taktikai felkészültséget és a szurkolók támogatását emelte ki, míg Daniel Arzani és Bamidele Yusuf a csapat teljesítményét, illetve egymás szerepét méltatta.
A pénteki élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A Juventus 5-0-ra kiütötte a NEC Nijmegent az Európa-liga első fordulójában, míg a magyar válogatott Tóth Alexet is soraiban tudó Bournemouth 2-1-re nyert a Real Sociedad otthonában.
Így értékelte Borbély Balázs a Celtic-Ferencváros (1-3) Európa Liga-mérkőzést.