Folyamatosan irtják a csótányokat, de mégsem tűnnek el a város szerkezeti adottságai és a kontraproduktív védekezés miatt. Segíthet-e nekik a klímaváltozás, nekünk a városi ragadozók, és mi a helyzet a rezisztenciával?
Anthony Faucit, a pandémia éveinek egyik legismertebb karakterét régóta támadják összeesküvéselmélet-hívők, mert szerintük eltitkolta, hogy a SARS-CoV-2 egy laborból elszabadult mesterséges vírus. Most az amerikai szenátusban is elővették a republikánusok. Fauci stratégiája az, hogy nem mond semmit, amit a kritikusai beismerésként értelmeznek.
Nem vonja vissza erőit Izrael a Gázai övezeten belül, amíg a Hamász teljes lefegyverzése nem zajlik le. „Amikor lefegyverzésről beszélünk, valódi lefegyverzésre gondolunk” – mondta Netanjahu.
Gulyás Gergelynek pedig azt kívánja, hogy lelki békét találjon. A volt kommunikációs igazgató interjút adott a Mandinernek, ahol elmondta, hogy az egyik hibája az, hogy túl fegyelmezett volt.
Az Európai Parlamentben a néppártiak nyerik a legtöbb szavazást, a jobboldaliak „venezuelai többsége” viszonylag ritka, a statisztikákat átböngészve pedig a Fidesz és a Mi Hazánk új frakciói közül utóbbi tűnik egységesebbnek.
Ryan Murphy a nyolcvanas évek vibráló Los Angelesét idézi meg új sorozatában, a Száz év magány a folytatásához érkezett, illetve egy Kate Hudson színészi tehetségét is megcsillogtató film is helyet kapott a streamingajánlónkban.
A 83 éves egykori elnök egyre rosszabb állapotáról fia számolt be, akit még apja részesített elnöki kegyelemben, többek között egy adócsalásról szóló ítélet után.
A 70-es évekre a Neptun és az Olimp számított az igazán menő üdülőnek a román tengerparton, Ceaușescu is oda járt süttetni magát. Az egykor vágyott pihenőhelyet idézzük fel régi fotókon.
A PCOS, illetve PMOS egy minden nyolcadik nőt érintő betegség, és élethosszig tartó életmódváltást követel. Mégis, a mai napig sok a tévhit körülötte – többek között ezekről beszélgettünk orvosokkal és érintettekkel.
Több mint tíz éve inaktív a Heaven Street Seven, a zenekar életművének nagy része viszont egyre jobban öregszik. Legalábbis ez érződött a Budapest Parkban adott visszatérő koncertjükön, ahol a legnagyobb slágerüket átengedték egy másik zenekarnak.
A Whistler a bátorságról, az emlékezetről és azokról a látszólag apró, mégis sorsdöntő pillanatokról mesél, amelyek kijelölik az életünk irányát. Olvasson bele!