Orbán Viktor jelenleg nem tud olyat mondani, ami visszaszerezné a Fidesz népszerűségét, de ha ő nincs, a pártot sem tartja egyben senki. De milyen hibákat követett el a Tisza a köztársasági elnök castingja során? Videós elemzés Róna Dániellel.
A párt szerint ők minden áldozat előtt fejet hajtanak, de a Tisza sértett házszabályt, ezért nem álltak fel. A házbizottság összehívását kezdeményezik.
Amíg a pártok választják a köztársasági elnököt Magyarországon, addig a pártok szempontjai érvényesülnek majd elsősorban az elnök személyének kiválasztásakor, a Fidesz biztosan nem fog örülni Bakának, Forsthoffer Ágnes pedig népszerűbb elnök lehetett volna.
A bejegyzésben arról írtak, hogy rangsorolták az egyetemi alapítvány kuratóriumi tagságára benyújtott pályázatokat, valamint megválasztották a felügyelőbizottság SZFE által delegált tagjait.
Eddig az erőmű folyamatos termelése miatt nem igazán látszott, hogy ténylegesen mennyivel melegíti a hűtővíz visszaengedése a Dunát, de a szinte teljes leállás most ezt megmutatta.
A Lili és a bátorság című előadás célja a szülő-gyerek párbeszéd segítése és a fehérneműszabály népszerűsítése volt. Hankó 2024-ben megvonta tőle az állami támogatást.
Letette a képviselői esküjét a Szijjártó Péter és Budai Gyula helyére beülő Hortay Olivér és Palóc André. Megszavazták, hogy kedden a legkorábban délután kettőkor választják meg az államfőt. Parlament percről percre.
Véget ért a köztársasági elnökök castingja, kedden megválasztják Baka Andrást, de előtte még a Tisza és a Fidesz összecsapott, hogy ki is a felelős az elmúlt hét aszályáért, és hogyan teljesített Magyar Péter az energiakrízisben. Kéthetes szünet után újra parlament, Róna Dániel elemzésével indítottuk az élő közvetítést.
Regisztrálj különleges olvasóklubunkra, ahol Bodor Ádám Sinistra körzetéről beszélgetünk Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel augusztus 29-én a Dürer Kertben.
Kempingszékekkel érkeztek családok és idős párok, hogy megünnepeljék Bródy János életművét a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján. Vasárnap este bebizonyosodott, hogy a zeneszerző munkássága generációkat köt össze.
Kéthetes kihagyás után tér vissza a parlament. Hétfőn egyből Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az ülés, kedden pedig várhatóan megválasztják államfőnek Baka Andrást, a Tisza jelöltjét. Az egészet bojkottáló Fidesz közben kisebb vérfrissítésen esik át.
Independent news outlets were not invited, so the former Hungarian MFA wouldn't receive any uncomfortable questions, but the empty seats had to be filled up.