Elárulta a Magyar Államkincstár, hozzáfértek-e állampolgári adatokhoz a hekkerek
A MÁK informatikai hálózatát augusztus elején érte kibertámadás.
Személyre szabható hírfolyam
A MÁK informatikai hálózatát augusztus elején érte kibertámadás.
A miniszter reagált a fideszes képviselő szavaira, aki Tusványos fontosságáról beszélt.
Az új köztársasági elnök szerint egy generációnyi időt vesztegetett el az ország. Azt is mondta, hogy nem tud úgy közös jövőt építeni az ország, hogy a polgárok egymásban ellenséget látnak. Szeretne hangot adni azoknak, akiknek nincs hangjuk.
A Fidesz és a KDNP már korábban közölte, hogy nem vesz részt az új államfő megválasztásában.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt volt politikusa, Hankó Viktória ügyvédje szerint a képviselő a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panasszal élt.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke a rendszerváltás utáni Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A történelmi napot a Parlamentben követtük és a Telex stúdiójából elemeztük élő adásban.
The prime minister's office paid out nearly 11 million euros to a company owned by Fanny Kaminski in the past few years, documents show.
Havasi Bertalan szerint Ruff Bálinték csúsztatnak.
Magyar Péter azt írta, olyan beruházásról döntenek majd, amely hosszú távon kezeli az alacsony dunai vízszint okozta fennakadásokat.
A 22 éves magyar férfit átadhatják a dán hatóságoknak.
Mindezt úgy, hogy a saját termékeit mostantól megvásárolható termék helyett befektetési eszközként kezelik, ezzel teljesen újragondolva a mesterséges intelligencia finanszírozását. Vagy tovább fújva az MI-lufit.
A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda olyan céggel kötött szerződést 4 milliárd forint értékben, aminek Orbán Viktor sajtósa a tulajdonosa.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Bár Magyarországról nem lesz teljes a napfogyatkozás, így is nagyon látványosnak ígérkezik az éppen naplementekor érkező csillagászati jelenség. Fotózáshoz is egyedülálló alkalom, de az sem jó ötlet védőfelszerelés nélkül.
Kiss László azt írta, „nincs rendben az, hogy a kerület egy giga buliján bedrogoznak embereket”, az érintettek pedig „csak pingvineznek”.
The name of one of Hungary's most renowned noble families has been used to name several major state-funded economic development programs in recent years, without first obtaining permission from the owners of the trademark.
Fontos változás még, hogy a tanárok ezentúl jobban beleszólhatnak az iskola működésébe és az igazgató kinevezésébe.
Nem várható számottevő csapadék a Duna vízgyűjtőjén. Paksnál közel 30 centit is csökkenhet a vízszint a következő napokban.
Aszad uralma 2024-ben kevesebb mint két hét alatt omlott össze Szíriában.
Az MFB igazgatósága szerint az Opus Titász nem teljesítette az átláthatósági követelményeket.
A tó vízszintje az elmúlt hetekben 2-4 centiméterrel csökkent az extrém hőség és a gyakori szél miatt.
Ukrajna a frontvonaltól 1500 kilométerre található orszki finomítót támadta.
A legtöbb fiatalnak fogalma sincs, milyen pályát válasszon, miközben már olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek évekre meghatározzák a későbbi lehetőségeit.
Az egykori amerikai elnök mások mellett Toni Morrison, John le Carré és Cormac McCarthy műveiről beszél majd a műsor epizódjaiban.
Az MVM közölte, hogy elhatárolták a szennyeződést a Dunától, a partszakaszt pedig Óbuda és a Duna irányából is kordonokkal zárták le.
Magyarországon az egyik legalacsonyabb az energiatárolós kapacitások aránya a napelemes kapacitásokhoz képest az európai uniós tagállamok közül.
A Mi Hazánk frakcióvezetője politikai színháznak nevezte azt, amit a Tisza művelt a roma holokauszt áldozataira emlékezve.
A Második Reformkor vezetője saját jobbikos múltjáról azt írta, hogy nem akart rosszat.
Donald Trump reagált Irán követeléseire, szerinte Teheránnak kell kártérítést fizetnie azoknak, akik meghaltak a harcokban és az iráni tüntetések során.
A Duna vízszintje már elérte azt a határt, amelynél le kell állítani a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorát. A kieső áramot importtal és tartalék erőművek beindításával pótolnák.
Sok szülőnek nemcsak a felhőtlen nyári napokról szól az augusztus, hanem az iskolakezdésről is. Ilyenkor már javában elkezdődik a tanszerek, felszerelések beszerzése, ami egy elsős gyerek esetében százezres kiadás is lehet. A kormány segítsége megemelheti a keresletet, és nem mindenkinek nyújt támogatást.
Fontos állami gazdaságfejlesztési programok is úgy használták a Széchenyi nevet, hogy nem kérdezték meg erről a védjegy tulajdonosát.
Egy integrált kríziskezelő munkacsoport felállításáról is döntött a Belügyminisztérium és a főváros, amely a szociális kérdésekre fog fókuszálni.
Megérkeztek a Telex új technikai pólói és bringásmezei: prémium olasz gyártótól, női és férfi szabásban, limitált darabszámban. Futáshoz, edzéshez vagy a következő nagy tekeréshez.
Egyperces néma megemlékezéssel kezdődött a parlament keddi ülése, Magyar Péter felolvasta a roma holokauszt túlélőinek visszaemlékezéseit. A Mi Hazánk képviselői is felálltak, majd felszólalt Toroczkai László.
A cég közölte, hogy az új feldolgozóközpontjuk és csomagszortírozó rendszerük üzembe helyezése után műszaki problémák jelentkeztek.