Otthon Start hatás: az új lakossági hitelek több mint fele támogatott
Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány.
Személyre szabható hírfolyam
Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány.
A mostani vádemelésnek nincs köze a régebb óta zajló nyomozáshoz.
„Szegényke a főút közepén lapított megzavarodva mikor elmentünk mellette” – írta Várkonyi.
Az izraeli telepesek támadását Benjámin Netanjahu miniszterelnök is határozottan elítélte.
Nagyot nőtt az önkéntes nyugdíjkasszák vagyona, a pénztáraknak pedig összesen 77 ezerrel több tagja van, mint tavaly ilyenkor.
REEV technológia: az elektromos vezetés kényelmét és dinamikáját nagyobb rugalmassággal ötvözi akkor is, amikor a vezetőnek nagyobb távolságot kell megtennie.
Időközben lelassult az áremelkedés üteme is.
De csak Amerikában, Kanadából nézve továbbra is Ontario a tó neve.
A törvényjavaslat szerint lesz egy közös tulajdonú, a korábbi Budapesti Fejlesztési Központhoz hasonló cég, amelyik a nagy fővárosi fejlesztésekkel foglalkozik.
A coach hátat fordít életének és leköltözik Európa legdrámaibb helyén fekvő városába. Kecsegtetően kezdődik Péterfy Gergely regénye.
Az esztergomi tóról Radnai Márk társadalmi egyeztetést indított, amit még a város fideszes polgármestere is támogat. A tóval évek óta vannak gondok, csak ez eddig senkit nem érdekelt.
Bár a most kezdődő tanévben még nem lehet teljes mértékben szabad a tankönyvválasztás, bővülhet azoknak a kiadványoknak a köre, amelyekből a pedagógusok válogathatnak.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Lannert Judit oktatási miniszter bejelentette, hogy hamarosan béremelést kapnak a nevelést-oktatást közvetlenül segítő szakemberek.
Hamarosan más témákról szóló anyagokhoz is hozzáférhet, aki elég kitartó.
A BRFK csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
A MOB a Honvédelmi Minisztériumtól összesen 935,6 millió forintos támogatást kapott. A beszerzéseknél közbeszerzési eljárást kellett volna folytatnia a MOB-nak, amit nem tett meg.
Északnyugat felől érkezik és keddre várhatóan át is robog felettünk.
A térségben további zivatarok és heves esőzések várhatóak, amelyek újabb villámárvizeket és sziklaomlásokat okozhatnak.
A Törökországba tartó hajót két nagy hullám találta el, ami után elkezdett megtelni vízzel.
Az MTÜ 2024-ben másfél milliárdot mondott, a 444.hu adatigényléséből kiderült, hogy a dupláját költötték rá.
Négy részletben utaltak pénzt a csalók a külföldi tulajdonú vállalkozás számlájáról, pedig az ügyvédjük menet közben a banknak is jelezte, hogy valami nincs rendben. A polgári perben a bankot és a cégbíróságot is felmentették, a sértett pedig elég rossz eséllyel fut a pénze után. A pénzmosás elleni törvények szigorúnak tűnnek, de nem az ügyfél védelmére szolgálnak.
A horvát főváros helyett Zadarban töltötte az éjszakát a volt nemzetgazdasági miniszter.
Szerencsére az év végéig a NAV nem bírságol.
John Ternusnak a mesterséges intelligencia korszakába kell átvezetnie a céget.
A benyújtási határidő október 30-a, az eredményeket legkésőbb december 13-áig közzéteszik.
Irán válaszul rakétatámadást intézett a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai erők ellen.
A Dying Light különleges kiadása volt ez, ami PR-fogásnak sem volt utolsó. De ezzel az árcédulával sem fért fel a legdrágább játékkiadások dobogójára.
A Fidesz-kormányok kitartóan használták az otthonteremtés szómágiáját, de eközben sok olyan intézkedés volt a lakáspolitikában, ami inkább ártott, mint használt. Most új célokra és új eszközökre van szükség.
Előzetesen az áram árának elszállása volt az egyik legrosszabb forgatókönyv a paksi leállás idejére, a legdurvább árcsúcsokat azonban a hőség idején láthattuk.
Szergej és Alisa Szadovnikov Putyin lelkes támogatói voltak, amíg nem találkoztak az ukrán front valóságával.
A brit főváros nagy része alatt található agyagos talajt az egymást követő hőhullámok annyira kiszárították, hogy sok lakos eddig nem tapasztalt süllyedést, illetve repedéseket vett észre a saját házában. A probléma nem új, de a tartós aszályok miatt sokkal látványosabb. A tízmilliós Jakarta süllyedése viszont olyan súlyos, hogy Indonézia új fővárost keresett.
A gépet a kalocsai repülőtérről lopta, végül Pakstól 15 kilométerre tette le a földre.
Tarolnak a független és a Tisza által támogatott jelöltek.
A vagyonvisszaszerzési hivatal frissen kinevezett vezetője azt mondta, ő nem egy Sherlock Holmes-ba öltött Robin Hood lesz. 150 fős létszámmal számol, amelynek a fele a nyomozati részlegen dolgozna.
A XIII. és a XIV. kerületekben csapott le a maszkos garázda