Selena Gomez ügyvédje szerint a színésznő nem csalt a startupjára adott 1,2 millió dollárral
A színésznő jogi csapata szerint teljesen alaptalanok a befektetői csoport vádjai.
Személyre szabható hírfolyam
A színésznő jogi csapata szerint teljesen alaptalanok a befektetői csoport vádjai.
Volt olyan rajongó, aki Ausztriából utazott Wales-be.
Egy francia nő szerint háromtagú családjuk azért érkezett Izlandra 2025-ben, hogy a látszólagos nyaralásuk során együtt vessenek véget az életüknek. Sérülései ellenére a nő életben maradt, és bíróság elé állították gyilkosság vádjával. A tárgyaláson skandináv krimit idéző részletek derültek ki az ügyről.
Az autóban négyen ültek, a helyszínre mentő érkezett.
A miniszter szerint a magyar adófizetőknek 100 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy újra pályáztatják az M6-os autópálya egyik szakaszának üzemeltetését.
Az éjszakát is a vízben töltötték, mire a vízimentők másnap rájuk találtak.
Kínából indult és lassan Amerikát is meghódítja a figyelemzavaros korunkra tervezett műfaj, a mikrodráma. A formátum már ma óriási üzlet, és még csak mostanában jön be a képbe az MI, ami még bizarrabbá és jövedelmezőbbé teszi az egészet.
Gerendai Károly szerint számos körülmény nem kedvezett nekik, ezért a számok nem alakultak úgy, ahogy szerették volna.
Sárkány országos csúcsot úszott 1500 méter gyorson. A döntő után azt mondta, olyan szezonja volt, amit a legrosszabb ellenfelének sem kívánna.
Volt, aki tankolás után szembesült a problémával, más külföldi nyaralásán nézett nagyot a vacsora kifizetésekor.
Magyarországon elsőként állt munkába egy robotasszisztált katéteres rendszer, amivel olyan esetek is kezelhetővé válnak, amelyek eddig nagyon nehéznek számítottak.
A volt Fidesz-alelnök szívesen szolgálná tovább a klubot. de a politika mindenbe beleszólhat.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Pórul járhat, aki azt gondolja, hogy a Déli pályaudvarnál szabályosan leteheti a Bubit, mert ott már hivatalosan nincs is állomás. Más hiányosságai is vannak a rendszernek.
Márton egyéni csúccsal lett második. Kós Hubert hatodik helyen végzett a döntőben, az aranyat Léon Marchand nyerte.
A magyar külügyminiszter szerint Nagybajcsnál biztosított az a vízhozam, amelyre szükségünk van.
Romániában kilencszer emelték a légvédelmi készültséget, hétszer szálltak fel NATO-gépek, két tengerparti strandot zártak le, robbanás is volt és tüzet is kellett oltani.
A hamarosan induló Közhang egyfajta permanens nemzeti konzultációt sejtet.
Átalakítja a befektetések világát a mesterséges intelligencia, az igazi értéket az jelenti, ami nem gépesíthető: az egyediség, a határhelyzetek helyes megítélése és a türelem.
Delfinek, virágok, flitterek, derékláncok, Puma Speedcatek, Havaianas papucsok és retró Adidas shortok: 2023 és 2024 után ismét feltérképeztük, milyen trendek uralták a Szigetet, és mi az, amit végre sikerült magunk mögött hagyni.
A fiú viselkedése miatt az apja szerint korábban eldugták a lakásukban a késeket.
A 3,9-es rengés akkor következett be, amikor az Etna egy rövidke szünet után ismét erős vulkáni tevékenységet mutatott. A cataniai reptér lezárását feloldották.
Mások munkájából lett a világ egyik legtöbb pénzt érő művésze. Richard Prince ellen jogilag is próbáltak fellépni, hiába. Bécsben az életművéből nyílt kiállítás.
Mindent elvesztett, amit szeretett, szóval most olyasmiket mond Thornak, miután félrepöccinti, hogy a pokol is neki engedelmeskedik.
A legnagyobb eltéréseket a Földközi-tenger nyugati részén mérték.
A Csutaji-gödörből indultunk az Üvöltő-hegy ormára, ahol olyan természeti jelenségben volt részünk, amire nem számítottunk.
Toroczkai László szerint Magyar Péterrel előre egyeztetett arról, hogy a héten szabadságon lesz, ezért nem utazott Paksra. A miniszterelnök Orbán Viktort is meghívta.
„Porosodik, porosodik, / a konyhában, a kamrában, / szaporodnak, szaporodnak / a telefonszámok, amiknek / már nincsen gazdája.” Háy János szövegének középpontjában az öregedés áll.
Megmutatta a Marvel, hogyan zárja le a WandaVízióval megkezdett trilógiát. Spoiler: többek közt az emberi formát öltött Ultronnal.
Már 12 éve hozzá kellett volna látni, most a Duna alacsony vízállása miatt látványosabb és sürgetőbb lett a probléma. A héten elkezdték a felszínre jutott, súlyosan mérgező és rákkeltő anyagok elhatárolását, de a valódi munka a legjobb esetben is csak egy év múlva kezdődhet el.
A fennakadás a nyári szünet egyik legsűrűbb időszakában érinti a világ egyik legforgalmasabb repülőterét.
Deathcore a nagyszínpadon? Ezt is megértük! A Bring Me The Horizon az idei legfurcsább headliner volt, de biztonsági játék helyett még a saját rajongóira is rárúgta az ajtót, és megmutatta, miért jó ötlet ma is metált hívni erre a fesztiválra.
És végre Thrawn főadmirális is megkaphatja azt a törődést, ami jár neki.
Az MKFI Zrt. azt írta, a sajtóból értesült arról, hogy újra megversenyeztetnék az érintett szakasz üzemeltetését, és állítja, a szerződés és a hatályos jogszabályok szerint járt el.
Skepta 43 évesen is úgy rappel, mintha az élete múlna rajta. Első magyarországi koncertjét némi késéssel kezdte, ami miatt rohanós lett a vége, de megmutatta, miért tiszteli több rapgeneráció. Pogány Induló is ott pogózott a tömegben.
A befőzéshez nem kell egy kamrányi felszerelés, de ezekkel az alapvető eszközökkel sokkal könnyebb és kényelmesebb lesz a munka.