Az elmúlt 45 év négy legdurvább hőhullámából kettő az idén volt
Minden jel szerint az augusztus eleji volt 1981 óta a legintenzívebb és a harmadik leghosszabb hőhullám hazánkban.
Személyre szabható hírfolyam
Minden jel szerint az augusztus eleji volt 1981 óta a legintenzívebb és a harmadik leghosszabb hőhullám hazánkban.
A Fidesz sehol nem indított jelöltet.
Mihajlo Fedorov nem beszélt a leváltásáról, de azt mondta, továbbra is azért dolgozik, hogy minél előbb véget érjen a háború.
Az óbudai főplébánia-templom előtti téren az ítélet nélkül fogva tartottakért álltak ki civilek.
A lengyelek ellenőrzést rendelnek el a buszt birtokló cégnél. Az utolsó rutinellenőrzésnél nem találtak problémát, de korábban volt, hogy a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok betartásában találtak hiányosságokat.
A volt miniszterelnököt és miniszterét Schmidt Mária lányának abbáziai villájánál is lefotózták.
Schmidt Mária közérdekű vagyonkezelő alapítványa tartotta el a Terror Házát és egy sor intézetet, amelyek költségvetési milliárdokból értelmezték újra a történelmet a Fidesz szájíze szerint. Azt egyelőre senki sem tudja, hogy mi lesz a sorsuk.
Kongóban soha nem volt ennyi fertőzött és halott, a halálozási ráta ráadásul emelkedett is az elmúlt időszakban.
A Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék, amúgy pedig marad a 30 fok körüli hőmérséklet.
Az amerikai elnök azt is nehezményezi, hogy Dél-Korea nem segít neki Irán atomfegyver-mentesítésében.
A Hősök színésznője 36 éves volt.
A Seaspray hadműveletben egy ártalmatlannak hitt baktériumot engedtek szabadjára San Franciscóban, kisebb járványt és egy ember halálát okozva. Több mint 25 évig sikerült teljes titokban tartani a kísérletet.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A helyi vállalkozók közül is sokan hallottak vagy mesélnek történeteket csak a szezonban dolgozó vendéglátósokról, de ezek a sztorik ritkán zárulnak happy enddel.
A csapat harcban volt az éremért, s végül három percen belüli eredménnyel ért be az ötödik pozícióban.
A sztárfocista sejtelmesen beszélt egy interjúban a jövőbeli karrierterveiről.
A pápa nem említett konkrét eseteket, de azon a héten szólalt fel, amikor a ciszjordániai Kuszra településen telepesek lényegében ostrom alá vontak házakat.
Kevesebben voltak, mint várták, de így volt élhetőbb az idei Sziget. A legnagyobb újdonság, hogy a magyarok voltak többségben, a hazai közönségnek szánt gesztusok működtek, de az új tulajdonosi vízió még csak nyomokban jelent meg.
Az autó a nyitott ajtóval magával sodorta a mellette álló nőt, majd egy hulladékgyűjtőnek és egy kerítésoszlopnak ütközött.
Nem enyhülnek a Görögországban tomboló tüzek, de Európa többi pontján is nagy a baj.
A választási bizottság engedélyezte, de aztán a legfelsőbb bíróság mégis kizárta az orosz parlamenti választás indulói közül a liberális Jablokót. A Kremlnek érdeke lett volna látványosan legyőzni a háborút végig ellenző pártot, de tarthattak attól, milyen üzenete lesz, ha mégis bejut a parlamentbe. A fellebbezésről hétfőn döntenek.
A hibát észlelő légi forgalmi irányító 25 éves karrierje alatt sosem látott hasonlót. Az esetet vizsgálják.
A férfival szemben zaklatás minősített esete merült fel.
Egyre többen szólalnak meg a vasárnap hajnali buszbaleset túlélői közül. Magyarországon utoljára 2003-ban történt hasonlóan súlyos buszbaleset.
A fiatal úszó 300 méternél még csak hatodik volt a 400 gyors Eb-döntőjében, az utolsó százon azonban sorra előzte riválisait a második helyig.
Megvédte Európa-bajnoki címét, és új csúcsot állított fel.
Az országban eredetileg országos visszavásárlási kampányt akartak bevezetni, de ez finanszírozási problémák miatt késik. Új-Dél-Wales most magától kezdett bele a projektbe.
A tolvajok kijátszották a riasztórendszert, majd hat festményt vittek el, de kettőt végül hátrahagytak. Pedig Antonello da Messina képei több évszázadot és egy pusztító földrengést is túléltek.
A Sziget apropóján a szerkesztőség két tagja bevállalta a macskajajt, hogy kiderüljön, valóban hat-e a detoxikáló koktél. Meglepődtünk, amikor kiderült, hogy nem is a fesztiválozók a célközönség.
Az előrejelzések szerint 2050 és 2100 között termelésre alkalmatlanná válik a hazai mezőgazdálkodás javát adó terület. Balázs Zsolt gyönyörű és szívszorító fotóalbuma az ember és a víz kapcsolatán keresztül mutatja be, hogyan lesz az álomból disztópia.
Két helikopter szórta a rózsaszirmokat a riói Megváltó Krisztusnál is magasabb szoborra, amit egy milliomos házaspár építtetett. Az avatáson Lech Wałęsa is tiszteletét tette.
A miniszterelnök szerint a keddi és szerdai nap lesz a kritikus, csak akkor nem kell leállítani a működő két turbina egyikét, ha a bárkák süllyesztése meghozza a várt eredményt.
Hétfőn Sulyok Tamás leváltásáról, az alkotmánybírák korhatárának bevezetéséről és az országgyűlési képviselők mandátumkorlátozásáról is dönthetnek.
A horvát hatóságok őrizetbe vették őket. Horvátországban az elmúlt napokban több nagy erdő- és bozóttűz is pusztított.
Nem bírta tovább a hőséget.
A Giulia sok szempontból visszatért a márka hagyományaihoz, hátsó- és összkerékhajtással is gyártották, és manapság már 5 millió forint körül is találunk eladó használt példányokat a magyar piacon. Szakértőt kérdeztünk a legfontosabb kockázatokról.