Eltűnt egy 15 éves lány, miután az X-Faktorban szerepelt szombaton
A lány a produkciója után sok negatív hozzászólást kapott a közösségi médiában.
A lány a produkciója után sok negatív hozzászólást kapott a közösségi médiában.
Az 1615-ban alapított Marché des Enfants-Rouges fedett része teljesen megsemmisült.
Bertók László fiatalkora óta költő akart lenni, 19 éves korában egy Rákosi-ellenes verse miatt bevitte az ÁVH. Életéről, munkásságáról, hagyatékáról most film is készült, amit először a Karakter minifesztiválján lehet látni.
A támadók a hűtőket működtető szoftver felett vették át az irányítást, ötven fokos levegőt kezdtek el fújatni.
Az állat egy autópálya alatt húzódó vezetékszakaszt rongált meg.
A rocktörténelem legfontosabb remekművei új minőségben szólalnak meg.
Ezzel megnyílt a lehetőség az előtt, hogy Magyarország engedélyezze az ukrán uniós csatlakozási folyamat folytatását.
Igaz, a büntetőfeljelentést a Matolcsy-kör építőcége, a Raw Development tette, arra hivatkozva, hogy az MNB egyik vállalatának milliárdos bankgarancia-lehívása kárt okozott számára; a házkutatás pedig még májusban történt.
A miniszterelnök a Tisza első hat hónapjáról, a választás napjáról és a gazdaság helyzetéről beszélt felszólalásában, és megkérdezte a fideszeseket, szerintük ki tette tönkre a katát. A fideszesek közben Magyar Péter-bingóval töltötték az időt. A nap végén Gulyás Gergely is megjelent.
Prof. dr. Gulyás Balázs és Jakab Roland közös megegyezéssel távozik. A kormány javaslatára dr. Stipsicz Andrást választották a szervezet ideiglenes elnökévé.
Összesen több mint 1600 cég és személy ellen vezettek be büntetőintézkedéseket.
Részletesen kifejtették, mikortól lépett hatályba a mentelmi jog felfüggesztése.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Fejes Péter korábban a Vas Megyei Főügyészség büntetőjogi főügyészhelyettese volt. A köztársasági elnök azután keresett új jelöltet a Legfőbb Ügyészség élére, hogy a tiszás többségű Országgyűlés nem szavazta meg Szathmáry Zoltánt.
A támadásban két tanár sebesült meg, a 14 éves diákot őrizetbe vették.
The Hungarian FM said that they are "awaiting news from Kyiv" on the Ukrainian Parliament's approval of the bill on the educational rights of ethnic minorities.
Jelezték, hogy a megállapodás törvényellenes, és felszólították a Trump-kormányzatot, hogy vonják azt vissza.
Az indoklás szerint az idei közgazdasági díjazottak új makrogazdasági modelleket fejlesztettek ki, amik jelentősen javították a stabilizációs politika hatékony végrehajtásának képességét.
Magyar Péter a sokszor elismételt állításait egy új becézéssel dobta fel, az ellenzék is a megszokott kritikákkal próbált visszatámadni. A hétfői parlament részleges közvetítése és elemzése.
Az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöke luxusvadászutakon elejtett vadállatok tetemével pózolt. A vizsgálat lezárultáig Kaprinyák nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója egy konferencián beszélt arról, hogyan halad a szervezet átalakítása, és megnevezte az egyik új igazolásukat is.
Luxusingatlanokat, jachtokat, magánrepülőket hagyott ki az orosz oligarcha céges beszámolóiból, így segítve a milliárdos adóelkerülését.
A 46 éves sportoló júniusban állt újra edzésbe.
Három ingatlanra 8,6 milliárd forintot költött tavaly a korábban jegybanki megbízásokkal kitömött Raw Development Kft. A friss beszámoló szerint a vállalat története messze legrosszabb évét zárta.
Idén október 15-25. között rendezik meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös eseményét a budapesti Művész moziban.
A GVH szerint hivatalos megkeresést, konkrét bejelentést egyelőre nem kapott a hivatal a beruházás körülményeivel kapcsolatban.
Az egykori kormánypárt az ÁVH-hoz hasonlítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt.
Alexus Grynkewich tábornok szerint az európai országoknak a saját biztonságuk érdekében kell Ukrajnát támogatniuk.
Egy kitűző, amit a kabátunkra vagy a táskánkra tűzünk, nemcsak egy nyílt kiállás lehet egy fontos ügy mellett, hanem mostantól azonnali támogatás is.
A budapesti lakásárakat nézve könnyű elveszni a tíz- és százmilliók világában. Nézzük meg, hogy hány év teljes nettó keresetére lenne szükség egy átlagos lakás megvásárlásához.
Ismerkedni nem is olyan egyszerű: sokszor pont annál az embernél bizonytalanodunk el, aki igazán tetszik. Hogyan lehet túllépni a titkos rajongáson, és valódi kapcsolódássá alakítani a vonzalmat?
Egyelőre a miniszteri Tanács naptárában nincs nyoma kormányközi konferenciának Ukrajnával, ahol új csatlakozási fejezeteket nyithatnának meg, de az EU bővítési biztosa szerint ez kilátásban van.
A volt jegybankelnököt hivatali visszaéléssel gyanúsítják és gyanúsítottként már ki is hallgatták az Erste-ügyben. Panasszal élt ellene.
Kijev kész betartani az energetikai célpontok támadását megtiltó tűzszünetet, ha Moszkva is így tesz.
A korrupcióellenes szakértők szerint előremutató a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvényjavaslat, de túl szűkre szabták a vizsgálandó alanyok körét és a vizsgált időszakot. Nyilvános lesz azoknak a politikusoknak a neve, akik 5 millió forintnál nagyobb adótartozást halmoznak fel.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása jelentősen befolyásolta a helyzetet.