A Fidesz jogi lépéseket tesz Tanács Zoltán Gondosóráról szóló nyilatkozata miatt
Egyébként pedig állnak a vizsgálatok elébe – mondta Havasi Bertalan, az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója.
Személyre szabható hírfolyam
Egyébként pedig állnak a vizsgálatok elébe – mondta Havasi Bertalan, az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója.
Radnai Márk a Tisza Szigetek után a tűzijáték miatt is magyarázkodni kényszerült, kissé zavaros kiválasztás után lett jelölt Unger Anna. Hogyan reagáltak a mozgalmas hétre a parlamentben?
Pedig az ügyben felállított vizsgálóbizottság még be sem fejezte a munkáját.
A Saját erdő egyszerre természetfilm és irodalmi portré, most két hétig látható a Telexen.
A kis girokopter pilótája és utasa nem élték túl a balesetet.
Megkerestük a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökségéért induló Ligeti Miklóst és Sárvári Nicholast, hogy reagáljanak a bizottság döntésére.
Kicsit más lesz a menet, mint az elmúlt években, de készülhetünk a hajtogatós iPhone-ra és a magasabb árakra.
Az Orbán-kormányok egyik kedvenc pénzosztója mellett erre a sorsra jut az MCC és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is.
20 évet kell várni, hogy hallhassuk a legendás énekesnő utolsó felvételét.
Több pénzt szánnak innovációra, jöhet az Alkalmazott Kutatási Hálózat, újra lesz Vituki, nagyobb figyelmet kapnak a bölcsész- és társadalomtudományok, és eldőlt az Élvonal Alapítvány sorsa. Horváth Péter államtitkár bemutatta Magyarország új innovációs stratégiáját.
A Külügyminisztérium a pekingi nagykövetségtől kapott tájékoztatást a harmadik magyar állampolgárról.
Miközben a tanszerek és a tanévkezdési feladatok listáját pipálgatják a szülők, olyan forrásból is szerezhetnek pénzt, amiről sokan nem is tudnak.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Felismerhető forma, elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk. Egy olyan SUV, ami a klasszikus off-road modellek karakterét modern technológiákkal ötvözi.
A szeptemberi tanévkezdéssel egyelőre csak az első osztályt indítják el a Wesley Kincsei Iskolában.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére jelölt Unger Anna csütörtökön délelőtt a Facebookon kommentálta az eredményt.
Ez volt az egyetlen nem szavazat. A két másik, nem támogatott jelölt, Ligeti Miklós és Sárvári Nicholas csak tartózkodó szavazatokat kapott.
Az ELTE társadalomkutatója szerint ha nincs igazságtétel az autoriter rendszer áldozatainak, akkor a demokrácia nem lesz tartósan konszolidálható. Szkeptikusan nyilatkozott viszont a közvélemény által várt gyors eredményekről: szerinte botorság azt gondolni, hogy hatéves hivatali ciklusa alatt jogerős ítéletek lesznek. Az Országgyűlés pénteken szavaz róla.
A 4iG koncepciója szerint minden fontos kritikus ágazatban (védelem, űr, távközlés, informatika és most az energia) vezető hazai és regionális cég szeretne lenni.
A miniszterelnök szerint így sokaknak a duplájára nő a nyugdíja.
A daganat az agyalapi mirigyben, a nyaki verőér és látóideg közelében helyezkedett el, kockázatos volt az operáció.
A csipgyártó vállalat az idei második negyedévben 96,2 milliárd dolláros bevételt ért el, ami több mint duplája az előző év azonos időszakában elért bevételnek.
Az igazságügyi és az alkotmányügyi bizottság őt javasolja. Unger meghallgatásán azt mondta, badarság azt gondolni, hogy hat év alatt jogerős ítéletek lesznek, de arra elegendő lesz ez az idő, hogy feltárják a visszaéléseket, és eljussanak a vádemelésekig.
The NPP narrowly avoided a complete shutdown earlier this month, due to the record-low levels of the Danube.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója is volt.
A bruttó átlagkereset egy év alatt 7,1 százalékkal nőtt, amire – a fegyverpénz torzító hatásait kiszűrve – utoljára 2020–21-ben volt példa.
Több másik pályatársa és politikusok után a Nobel-díjas író is reagált arra, hogy a 83 éves Nádas szerdán meghalt.
A japán művész 97 éves volt, egy tokiói kórházban halt meg.
Trump szerint lehet hozadéka a moszkvai találkozónak, a Kreml szerint viszont nem is volt megbeszélés.
Az AI-láz elszívja a memóriamodulokat, felhajtja az okostelefonok és laptopok árát, így a szülőknek új vásárlási stratégiát kell választaniuk.
Mark Carney kanadai kormányfő megtorló vámokkal válaszolt Trump vámjaira. A kanadaiak nagy többsége támogatja, hogy felvették a kesztyűt.
Legalább egy ember meghalt, nem terrorcselekményként kezelik az esetet.
A villámárvízben két magyar állampolgár is eltűnt. A halálos áldozatok száma meghaladja a 160-at.
A GKI elemzése szerint a legnagyobb zuhanás abban tapasztalható, hogyan ítélik meg a fogyasztók a következő egy év gazdasági helyzetét.
Két megyét érint a zivatarok miatti riasztás.
A magyar útdíjrendszer fejlesztésének legfontosabb cége az i-Cell Mobilsoft volt, amit 2025-ben jókora összegért megvett az állam. Vitézy Dávid minisztériuma most ezt a vásárlást és más útdíjas szerződéseket is vizsgálni kezdte. Emőri szerint munkái ezermilliárdokat hoztak az államnak, és bár vizsgálni mindent lehet, elvárja a korábban megkötött szerződések betartását.