Miért gyakoribb a Parkinson-kór a férfiaknál?
Új nyomra bukkantak a kutatók.
Új nyomra bukkantak a kutatók.
A NER-vállalatok sorsa összetett dilemma, a megmaradó értékek – munkahelyek, szaktudás, géppark – megmentése sok esetben ugyanis társadalmi érdek.
Magyarország vérkészlete normál körülmények között mindössze öt napra elegendő. Egyetlen súlyosan vérző beteg ellátása akár harminc egység vért is igényelhet, a ritkább vércsoportokból összegyűjtött készlet pedig órák alatt elfogyhat. Az Országos Vérellátó Szolgálatnál megnéztük, milyen út vezet a véradó karjától a kórházi betegig, és miért mondja a rendszer egyik vezetője, hogy „nagyon vékony jégen járunk”. The pos…
A közgazdász szerint gyökeres fordulat nélkül a német gazdaság végképp parkolópályára kerül.
A globális Lancet-jelentés mellett az európai adatok is azt mutatják, hogy a hőség egyszerre egészségügyi és gazdasági kockázat. A sorozat második részében azt nézzük meg, hogyan jelenik meg ez Európában a munkaerőpiacon, a növekedésben és a költségvetési ösztönzőkben. A jelentés szerint az európai fosszilis támogatások 2023-ban 444 milliárd eurót értek el, miközben a karbonárazási bevételek csak 79,1 milliárd eurót…
A vita állítólag tettlegességig fajult az öltözőfolyosón.
Menő extrákat tartogat a GTA 6 Ultimate Edition, csakhogy ezeket nem fogjátok azonnal megkapni, amint elkezditek a kalandot.
Elnémult a miniszter.
A cégek súlyos kockázatot vállalnak.
A Napoli nagyot küzdött a második félidőben.
A volt kormányfő sajtófőnöke a családügyi miniszter szombati feljelentésére reagált.
A merevedési zavar azonban már egészen más lapra tartozik.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Különös fordulatot vesz a történet.
Az első félidőben a londoniak könnyedén vezethettek volna, de a gólokat a „vörösök” szerezték, majd Kerkez összehozott egy tizenegyest a hazaiaknak a hajrában.
A vérengzés során többen meghaltak és megsérültek.
Rákosi Mátyás autója mellé kerülhet Ricsi?
A balesetben 33 ember megsérült, köztük hatan súlyosan.
Arra érdemes odafigyelni, amit mond, nem arra, ahogy.
Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos előnnyel vezetett a Csengtu Zsungcseng, de ez sem volt elég. The post Ilyen szürreális módon talán még sohasem buktak el bajnoki aranyérmet first appeared on 24.hu.
Kommentháborút indított el Ricsi történelmi ereklyévé nyilvánítása.
Bár a tudományos világban sokáig az volt az uralkodó nézet, hogy a Mars geológiailag halott égitest, az újabb kutatások egyre inkább cáfolják ezt az elméletet. Egy nemzetközi kutatócsoport friss eredményei szerint a felszín alatt zajló folyamatok arra utalnak, hogy a vörös bolygó a közelmúltig aktív volt, sőt akár jelenleg is az lehet - írta meg a Futurism.
„Nem én jelentettem, rólam jelentettek” – közölte Nógrádi László.
A Kneszetbe jutó arab pártok külső támogatásukról biztosították Ejzenkotot. The post A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét, Gadi Ejzenkotot bízták meg kormányalakítással Izraelben first appeared on 24.hu.
Az első tíz percben senki sem gondolta volna, hogy a karcagiak lógó orral utaznak haza.
A francia külügyminiszter bejelentette, hogy Európa is képviselteti magát az eredetileg háromoldalúra szánt béketárgyalásokon Adu-Dzabiban.
Nagyon oda kell figyelni, mert évente több mint 10 milliárd euróval károsítanak meg bennünket.
Veszélyeztetné a Kis-Balatont, lesz helyette biciklis fejlesztés.
Ilyen mennyiségű eső már a talaj mélyebb rétegeit is átnedvesíti, vége lehet az aszálynak.
Szabad az út Nagy-Britannia újbóli csatlakozása előtt az Európai Unióba, de a brit kormány nem „csemegézhet” a feltételek között: a teljes feltételrendszert el kell fogadniuk. A visszalépés nem is venne igénybe túl sok időt.
A rómaiak ezúttal Nápolyból hoztak el egy pontot, a hazaiak öngóllal egyenlítettek.
Egyre változékonyabbra fordul időjárásunk: hétfőn még inkább csak kis mennyiségű, gyenge csapadék fordulhat elő (nem sok helyen), ezt követően viszont több alkalommal érkezhet nagyobb mennyiség, ezzel együtt nagy hullámzás mehet végbe a hőmérsékletben is.
Példátlan kihívásokkal néznek szembe a magyar pályakezdők a munkaerőpiacon és már most látszik, hogy a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát.
Hatással van az izmokra, inakra, ízületekre, idegekre.
A már űrben keringő európai műholdraj kicsi, katonai célokra lassú, az EU e mellé érkező szuverén műholdprogramja pedig több éves csúszásban van, és legkorábban 2030-ban kezdi meg a jelszórást. És Európának persze sokkal korlátozottabbak az űrrakéta-fellövő képességei is, mint az USA-nak. Ígéretes kezdeményezések így is vannak, és az európai döntéshozók fejében is egyre hangosabban szól a vészcsengő: gyorsítani kell…
Számos magánszemély és szervezet ajánlott fel pénzt a madár kiváltására.