Megrángatták a forintot: újabb kamatvágás jöhet, miközben valósággal kilőtt a jen
Hullámzó pénteki kereskedés után este ismét 365 forint alá került az euró jegyzése, miközben a piac a további magyar kamatcsökkentések lehetőségét mérlegelte.
Személyre szabható hírfolyam
Hullámzó pénteki kereskedés után este ismét 365 forint alá került az euró jegyzése, miközben a piac a további magyar kamatcsökkentések lehetőségét mérlegelte.
Kína és az Egyesült Államok nyolcpontos megállapodást kötött Hszi Csin-ping washingtoni látogatása során, amelynek értelmében a felek 30 milliárd dolláros kölcsönös vámcsökkentésről, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos párbeszéd indításáról és egy kereskedelmi tanács felállításáról egyeztek meg.
Megszólalt az a férfi, akivel összetűzésbe került.
A politikai aktivista színész szerint meg kell regulázni az ügyészséget, hogy minél előbb bíróság elé állíthassák Orbán Viktort.
Az írek elhalasztották a sajtótájékoztatójukat, sőt az edzésüket is.
Vitézy Dávid Berlinben nézte meg, milyen InterCity és akkumulátoros vonatokat vehet Magyarország a felszabaduló 4,2 milliárd eurós uniós keretből.
Ötmilliárd forintot irányított máshová.
Egy apró lökés, majd pillanatokon belül összesereglettek a játékosok.
Csalódottan értékeltek a nézők az ukránoktól elszenvedett vereség után.
A Tisza-kormány a korábbi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf irodakomplexumának rekonstrukciójára szánt keretből 5 milliárd forintot csoportosított át a magyar laktanyák és katonai szállások korszerűsítésére. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-videójában elmondta, hogy már több mint 30 helyszínen indultak el a fejlesztések.
Tavaly tigriskölyköt foglaltak le nála egy drograzzián.
Harminc helyszínen kétszáz beruházást kezdtek el vagy fejeztek be.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Ismét a múzeumban a Medgyessy olvas.
A Ferencváros adja az NB I tíz legértékesebb játékosának több mint felét a CIES Football Observatory legfrissebb becslése szerint, de magyar származású futballista mindössze egy került a top 10-be.
A kijelentés előzménye, hogy a lengyel külügyminiszter előzőleg arra figyelmeztetett, hogy Oroszország valami nagy dolgot forral az idén.
Ceuta vezetője abban is bízik, hogy meg fogják tudni védeni a település spanyol identitását.
Az egyszerű fa ülőhely a Google térképre is felkerült.
Az új vezető megbízatása 2028. július 28-ig szól.
A thaiföldi fővárosban több út járhatatlanná vált, a csatornák megteltek, és mind az 50 kerületet veszélyhelyzeti övezetté nyilvánították.
Külön igénylés nélkül, automatikusan kapják meg az érintettek a 20 000 forintos dízeltámogatást, amelynek első részletét 2026. szeptember 30-án utalják ki. Íme a legfontosabb tudnivalók.
Egy vereség után azonnal menesztették Georgia szövetségi kapitányát. The post Máris edzőt cserélt Nemzetek Ligája-ellenfelünk first appeared on 24.hu.
Évek alatt tízmilliókkal nőtt az elvárt összeg.
Irán szigorú feltételek mellett ajánlatot tett a hajózási útvonal megnyitására. The post Trump-szorosnak nevezte át egy térképen az amerikai elnök a Hormuzi-szorost, amelynek lezárását az általa indított háború idézte elő first appeared on 24.hu.
Aki túl sokat akar, belefuthat a pénzügyőrségbe.
Több mint 1,2 milliárd forintért hirdették meg a Schobert család szentendrei luxusvilláját, annak ellenére, hogy Schobert Norbert cáfolta az eladási szándékot.
Neves szakember távozott riválisunk kispadjáról.
Bizonyos Audik, Seatok, Škodák, és Volkswagen típusok kormányművében elrozsdásodhat, végül el is törhet egy csavar, ami balesetveszélyt okoz.
Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben.
Két ember holttestét találták meg eddig annak az épületnek a romjai között, amely egy hatalmas robbanás után omlott össze Athén történelmi középpontjában.
Willy Sagnol helyét Ramaz Szvanadze veszi át a grúz csapatnál, amely október elején a mieink vendége lesz.
Négy góllal nyertek Reistadék a bukaresti elődöntőben, holnap a női kézilabda-válogatottunk a románokkal játszik majd.
Az őszi hangulatot megidéző közkedvelt árnyalatok mellett idén más divatszínek is felkerültek a palettára, melyek még a szimpla öltözékeket is elegánssá varázsolják.
Tizenhat év után először van római katolikus miniszterelnöke Magyarországnak, mégis óriási politikai harc folyik a hívek szimpátiájáért. The post Mit lehet kiolvasni Magyar Péter vatikáni útjából? first appeared on 24.hu.
Nagyon fontos, hogy ha valakit idén télen fenyegetne a veszély, hogy fagyoskodnia kell télen, érdemes időben felkészülnie, tájékozódnia a lehetőségeiről, igényelhető támogatásokról.