Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!
Ukrajna ellen kezdi meg Nemzetek Ligája-szereplését a magyar válogatott.
Személyre szabható hírfolyam
Ukrajna ellen kezdi meg Nemzetek Ligája-szereplését a magyar válogatott.
Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Washingtonban tárgyal egymással, a kínai vezető több mint egy évtized után látogatott az Egyesült Államok fővárosába. A csúcstalálkozó legfontosabb témái között a kereskedelmi kapcsolatok, a technológiai verseny és a mesterséges intelligencia, valamint a biztonságpolitikai kérdések és Tajvan szerepelnek. Az előzetes várakozások alapján óriási új bejelentésekr…
Az adományozó, aki így köszönte meg az érintettek munkáját, kilétének titokban tartását kérte.
Nagy Ervin feljelentése alapján indult eljárás.
A 2-es metró mellett hétvégén több villamos helyett is pótlóbuszok lesznek.
A Lockheed Martin most először mutatta meg, milyen lesz majd az életnagyságú, lopakodó harci drón, a Vectis.
A Tisza-szavazók közül is többen élesen bírálták Magyar Péter vatikáni látogatását és Tarr Zoltán szerepvállalását.
A Google október 1-jén indítja útnak első kísérleti műholdját, amellyel a vállalat azt vizsgálná, hogy lehetséges-e a mesterséges intelligencia üzemeltetéséhez elengedhetetlen adatközpontokat telepíteni az űrbe. A Project Suncatcher elnevezésű program keretében a vállalat célja, hogy a napenergiát közvetlenül a világűrben hasznosítsák az AI-chipek energiaellátásához - közölte a New York Times.
A 16-24 évesek az ország helyzetével kapcsolatban is bizakodóbbak, mint három évvel ezelőtt.
A német dolgozók és ipari régiók számára a kapacitások áthelyezése fájdalmas lehet, vállalati szinten azonban belső alkalmazkodásról van szó – állítja a lapunknak nyilatkozó szakértő, aki szerint a magyar előnyt nem csak a bérköltségek jelentik.
Július közepe óta egy szűk sávban mozog az euró-forint árfolyam, közben viszont egyre gyűlnek azok a jelek, amelyek kimozdíthatják az árfolyamot a jelenlegi egyensúlyából. A fundamentumok mellett ráadásul most a technikai kép is érdekessé vált, így megnéztük, merre fordulhat a forint az őszi időszakban.
Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása, amelynek első részében Hszi Csin-Ping kínai elnök washingtoni látogatásával foglalkoztunk, ahol mindenekelőtt a fokozódó AI-verseny kerül terítékre, de kereskedelmi kérdésekről, Tajvanról és az iráni szankciókról is biztosan szó esik majd. Miközben több elemző inkább hűteni igyekszik a várakozásokat, valóban nagy kérdés, hogy ténylegesen mi várható a tárgyaláso…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Két ingyenes tartalmat lehet most ingyen megszerezni egy héten át az Epic Games Store-ból, ne maradj le róla semmiképp!
Az üzletembernek még a csapások után is csengett a füle.
Kellenek a banki akciók a meglévő ügyfeleknek is.
Magyarországon is egyre népszerűbb az új családmodell.
Nemény András polgármester érthetetlennek nevezte a lakók viselkedését, akik lopják a kavicsot a szombathelyi Oladi platón, ahol az azbesztes réteget zárják el éppen.
Marco Rossi a sérülések és hiányzók ellenére sem keres kifogásokat az Ukrajna elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt. A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a kieső kulcsjátékosok helyzete egyben lehetőséget is jelent azoknak, akik most bizonyíthatnak, és azt ígéri, csapata az első perctől az utolsóig mindent megtesz majd a három pontért.
„A fekete ügyeket és a felelősöket az emberek pénzével együtt futni hagyják” – tavaly nyáron írta ezt Pintér Bence győri polgármester a helyi hulladékgazdálkodás kapcsán. A dologból per lett.
Több másik papot is megtámadott, egy halott és három súlyos sebesült Jjarosławban.
A legfőbb ügyészt is megválaszthatja az Országgyűlés.
Hiába emlegetnek titokzatos "pletykákat", ordas nagy kamu az egész.
Rendhagyó módon kezdte a válaszát a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a közelgő Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt. The post Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz first appeared on 24.hu.
Magyarországnak egyelőre nem kell alkalmaznia az uniós gázpiaci kapacitás-alokációs szabályokat a magyar-szerb határon.
Orbán Viktorhoz buszoztatták a gazdákat, és napidíjat fizetett a kamara a strasbourgi magyar tüntetőknek. The post Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál first appeared on 24.hu.
A nyílt tornán Dudin megint nyert, Bánusz viszont kikapott, de az egy csapatpont ellenére még van esély a legjobb tízre. A nőknél Davaademberel remekel.
Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
Bármelyik pillanatban megszülethet a műsorvezető gyermeke.
Az ausztrál kormány zokon vette, hogy Sam Altmanék nem szóltak időben.
Eközben a szállítási mennyiség is erőteljesen megugrik.
Komoly hiányt okozhat Szombathely idei költségvetésében a 4,2 milliárd forintnyi szolidaritási adó befizetése és az azbesztszennyezés 1,6 milliárd forintra becsült költségeinek finanszírozása, még akkor is, ha sikeres pályázat esetén a kormányzat ez utóbbinak 70 százalékát kifizeti majd - hangzott el a város önkormányzatának csütörtöki közgyűlésén, ahol a 2026-os költségvetés módosítása volt napirenden.
Hszi Csin-ping szerint Kínának és az USA-nak kellene a felelősséget viselnie az emberiség fejlődésének előmozdításáért.
Szoboszlai Dominik korrektséget vár el a magyar sportsajtótól.
Tiszavirág életű forinterősödés után 365 forintnál ragadt be az euró.