Vácrátót újabb figyelmeztetés: sorra kerülnek bajba magyarországi üzemek
Hatvan állást terveztek, 24 dolgozóval függeszti fel működését az üzem.
Személyre szabható hírfolyam
Hatvan állást terveztek, 24 dolgozóval függeszti fel működését az üzem.
Sikersztoriként számoltak be egy újraélesztésről, csakhogy később kiderült: a beteg életét vesztette. A Mentőszolgálat bocsánatot kért, most pedig azt is elmondták, milyen tanulságokat vontak le az ügyből.
De Lavrov szerint Oroszország eddig is kész volt erre. The post Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra first appeared on 24.hu.
Erőteljesen gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
A Sopron a Kibirkstis-TOKS, a Diósgyőr KKZ Crvena zvezda ellen játszik.
Az Európai Bizottság szóvivője pedig hangsúlyozta, hogy az eljárás még nem ért véget.
A Bentley bemutatta első teljesen elektromos modelljét, a Torcal nevű SUV-t, amelynek 173 300 fontos induló ára kevesebb mint a fele a rivalizáló Ferrari elektromos autója, a Luce árának. A brit luxusautó-gyártó az új modellel elsősorban a fiatalabb, új vásárlói réteget kívánja megszólítani - írta a Financial Times.
Egy magát egykori CIA-kísérleti alanynak és időutazónak nevező férfi azt állítja, hogy 1981-ben egészen 2118-ig repítették előre az időben.
George Lucas már nem a Star Wars ura, az a Disney, de még most sem bánja, hogy megosztó változtatásokat eszközölt a filmjein.
Tineke Strik azt kéri, a Bizottság magyarázza el, mi alapján hozta meg döntését.
A valódi kérdés a kormányfő és az ügyészség közötti intézményi távolság.
A magyarok többsége szeretne minél tovább és egészségesebben élni, és sokan úgy érzik, saját szokásaikkal is érdemben tehetnek ezért.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A 30 éves barát a rendőrség fő gyanúsítottja.
Az Ötkert-ügyben érdemes különválasztani az állítást a bizonyított ténytől.
A legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világából.
VIDEÓ! Az NFL-alapszakasz 2. fordulóját követően csak több kérdésünk lett, de már látszik, mely csapatokat mértük fel rosszul, s kik azok, akik úgy érzik, még ráérnek összeforrni.
A vállalat nem kommentálta a döntését, de annyi biztos, hogy a 3 GB-os GDDR7 verzió továbbra is elérhető.
Évek óta készül az M2 autóút Rétságot elkerülő szakasza, most mégis kérdésessé vált, mikor indulhat meg az építkezés.
A Fidesz frakcióvezetője szerint kudarcba fulladt a Tisza terve a Fidesz eltüntetésére.
A kínai gyártók ráadásul már nem csupán az áraikkal jelentenek egyre komolyabb konkurenciát.
Akilov Pilip kikapott a negyeddöntőben.
Arnaud Denis szeptember 22-én halt meg Belgiumban.
Három magyar fizikus nevétől lett hangos a nemzetközi tudományos világ, miközben Magyarországon a HUN-REN jövőjéről zajlik az egyik legnagyobb átalakítás.
A BUX 659,49 ponttal, 0,44 százalékkal 152 002,25 pontra erősödött, miközben a nemzetközi piacokon inkább az eladók kerültek fölénybe.
A valódi kérdés nem a poszt, hanem az intézményi függetlenség.
A BVSC 23, az FTC 22 gólt szerzett idegenben, győzött a Honvéd is.
Indoklása szerint az elmúlt időszakban egyre többször tapasztalta: szakmai kérdésekben is pártpolitikai szempontok érvényesültek, és több méltatlan támadás is érte, mert a munkáját szakmai meggyőződése szerint végezte.
A 19 éves férfit már a levegőben kábelkötegelőkkel kötözték meg.
Hosszú lett a Nagykanizsa-Videoton meccs napja két drukkernek.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős miniszter Facebook-oldalán tett bejelentés.
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary szerint jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek az olajárak megugrása és az iráni konfliktus miatt. Az ír diszkont légitársaság emiatt már csökkentette a jövő évi utasforgalmi célját is - írta meg a The Journal.
Magyar vonatkozású kérdés okozott problémát.
Bár a rendszer lassulása régóta foglalkoztatja a klímakutatókat, egy friss elemzés most minden eddiginél egyértelműbb, közvetlen bizonyítékot szolgáltatott a folyamatra.
Nem lesz minden azonnal olcsóbb, de ha sikerül hatékonyabban legyártani a modulokat, akkor azzal legalább a memóriaválság egyik frontja feloldódhat.
A közel-keleti háború és az ukrán támadások miatt világszerte megfogyatkozott a dízelkínálat, az árak pedig az Egyesült Államokban rekordot döntöttek. A gazdák és a fuvarozók terhei miatt egyre nagyobb a politikai nyomás Donald Trumpon, hogy avatkozzon be, egy exporttilalom azonban a világpiacon tovább szűkíthetné a kínálatot, és idővel az amerikai fogyasztók is drágulással szembesülhetnek. A Fehér Ház egyelőre taga…