Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban
A magyar, holland páros 1 óra nyolc perc alatt nyerte meg negyeddöntős meccsét.
A magyar, holland páros 1 óra nyolc perc alatt nyerte meg negyeddöntős meccsét.
Nagy összegű nemzetközi hitelt akar felvenni a kormány.
Nincs olyan nagyobb erdélyi város, ami ne szerepelne az ügynökaktákban. A találatok mutatják, hogy a Kádár-korszak állambiztonsága a Romániából érkezőket sem kímélte.
„Rendkívül helytelennek” tartotta, hogy a honvédséggel üzletelő norvég cégnél vezetőként dolgozhat a Tiszának kampányoló Kürtös László, és a helyzet haladéktalan megoldását követelte.
Az Európai Központi Bank (EKB) bankfelügyeleti részlege az adatközpontokhoz kapcsolódó hitelezés felülvizsgálatát fontolgatja, hogy felmérje a mesterséges intelligenciát övező piaci hangulat és az eszközértékelések ingadozásából fakadó kockázatokat. A globális szabályozók egyre éberebben figyelik a szektor gyorsan bővülő finanszírozását, miközben a befektetők és a hitelintézetek is igyekeznek csökkenteni a kitettség…
Tiltakozásul, amiért a zene a digitális korban egyszerű áruvá silányul, a csapat egyetlen példányt hozott ki a Once Upon a Time in Shaolin-ból. Aztán ez is áru lett.
Inkább hullámvasút, mint autózás – elég szédületes.
A szélsőbaloldal próbál teret nyerni Franciaországban. A Láncreakció vendége Siklósi Péter biztonságpolitikai szakértő.
Egyre több magyar készül ajándékkal karácsonyra, miközben sokan már szűkebb körnek vásárolnak, mint korábban.
De csak akkor tartják reálisnak, ha Oroszország nem vesz részt a tornán.
Záporoztak a jobbnál jobb osztályzatok, a duplázó Joseph átlaga is közel járt a kilenceshez.
A pártállam besúgóhálózatáról szóló egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mit kezdjünk egy ellentmondással: míg sokan zsarolás vagy fenyegetés hatására vállalták az együttműködést, mások így sem voltak hajlandók aláírni a BM-nek. Takács Tibor történésszel azt jártuk körül, milyen kockázatai voltak a beszervezés elutasításának, és mennyiben ítélhetők el azok, akik engedtek a nyomásnak.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A 26 éves brit tartalomgyártó már a munkáját is félretette, új televíziót vásárolt, és naponta akár 14 órát is a várva várt videojáték előtt töltene. A főzésről és a romantikáról sem akar hallani a megjelenés idején.
Új szakmai irányelveket dolgoztak ki az antibiotikum-rezisztens baktériumok leküzdésére.
Durva képeket készített egy digitális művész a Duolingo egyik karakteréről – az app mögött álló cég azonnal közbelépett.
Egyelőre nyoma sincs annak a költségvetésben, hogy az autópályák finanszírozása helyett jövőre a közutakra költene a kormány.
A módosítás visszaadná az iskolakezdés halasztásáról szóló döntés jogát a szülőknek és az óvodavezetőknek. The post Rugalmasabbá tennék az óvoda és az iskola közti váltást Lannert Juditék first appeared on 24.hu.
A 82 éves Thomas Markle-t Floridában vették őrizetbe, miután gyermekpornográfia birtoklásának gyanúja miatt indult ellene nyomozás.
Olajszivárgás, akkumulátortűz, kormányproblémák, eltitkolt meghibásodások: újabb visszahívási kampányokat indítanak Európában a járműgyártók.
Bán Emese esszéje nyerte az első díjat a „Düh, káprázat, országos vakremény” című esszépályázaton, amelyet a József Attila Emlékhely és a 24.hu együttműködésében, az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából hirdettek meg 2001. január 1-je után született alkotóknak. The post A mi országunk – „Düh, káprázat, országos vakremény” first appeared on 24.hu.
Sokan megrökönyödtek, hogy egy ilyen konszolidált életet élő, normális egzisztenciával rendelkező felnőtt ember erre adja a fejét – mesélte politikai pályafutásának kezdetéről az Országgyűlés alelnöke. Hallerné Nagy Anikó szabolcsi gyermekkor után kötött ki a jogi pályán, és bár soha nem akart politikával foglalkozni, az utolsó pillanatban, minden komfortzónáján átlépve mégis belevágott. Mit szólt, amikor felkérték…
Tudjuk a hivatalos címét, hogy hol játszódik és mikor, valamint azt is, hogy melyik évben érkezik majd az új széria.
Évi 250 ezres eladást jósolt Musk, de a valóság egészen mást mutatott.
Éppen a legfontosabb dokumentumok váltak elérhetetlenné.
A Bentley történetének egy ritkán emlegetett, ám meghatározó pillanata elevenedik meg a tizenkét példányban készülő Olympia Collection hátsó ülésén.
300 ezer köbméternyivel több fa marad idén az erdeinkben, mint amivel a Fidesz-kormány számolt, állítja az ÉKFM. A védett erdőkről szóló döntések megismerhetőségét is ígérték.
A kiszivárgott képek lapra hajtható kialakítást és két színt sejtetnek.
A több mint fél évszázados technológiát 2028 végére vezetik ki.
Az elképesztő rekordokat hozó harmadik negyedéves gyorsjelentést követően a Concorde elemzője értékelte a cég teljesítményét, illetve a kilátásokról értekezve kifejtette: akár 500 forintos osztalék is jöhet az olajcégnél.
A hazai mozikba befutott Godzilla Minus Zero igazi szörnyfilmes csúcsteljesítmény.
Október végén színeződött el a Szentgyörgy-ér, azután intézkedtek a hatóságok.
„Ez egy utánlövés, ráadásul egy kapkodós, elhibázott eljárás” – mondta a Magyar Nemzetnek a színművész.
Jelentős változások előtt állhat a magyar állampapírpiac, miközben az euró bevezetésének előkészítése a forint árfolyamára is hatással lehet.
Az új produkció a kanadai szerepjáték-fejlesztő 1995-ös indulásától az Electronic Arts által elrendelt bezárásáig követi végig a vállalat történetét.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Andrássy út