Bárki betekinthet az egykori állambiztonsági iratokba
Dornfeld László politikai elemző arra hívja fel a figyelmet, hogy az egykori állambiztonsági ügynökakták hiányosak és megbízhatatlanok.
Hiába tiltakoztak a helyiek, megkezdődik a fakivágás a Bakonyban: 32 hektár erdőt érint a beruházás
Komoly vitát váltott ki a Bakonyban tervezett fakivágás: a Zirc és Litér közötti új nagyfeszültségű távvezeték kiépítése miatt 32 hektárnyi erdőterületet érint a beruházás.
A pacemaker-terápia jövője? Ígéretes új technológiát próbáltak ki Debrecenben
Magyarországon elsőként alkalmazták a Debreceni Egyetemen a MicroPace OneStim rendszert vezetőrendszeri pacemaker-beültetések során. Az új technológia segítheti a szív természetes ingerületvezetéséhez jobban igazodó pacemaker-működést, ami hosszabb távon hatékonyabb kezelést biztosíthat a betegek számára.
„Amit egyik kezükkel adnak, azt a másikkal elveszik” – éles vita a parlamentben a kormány új adócsomagjáról
Fidesz: a hazai középvállalkozások lesznek az adóváltozások vesztesei.
A demokraták átveszik a Képviselőház és a Szenátus irányítását - Trump jelentős féket kapott
A félidős választásokon aratott győzelem jelentős ellenőrzést biztosít a demokratáknak az amerikai elnök felett, lehetővé téve, hogy kivizsgálják kormányzását, és nagyobb nyomást gyakoroljanak a Fehér Ház politikájára.
Orbán Anita: bizonyítékokat foglaltak le a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében
Orbán Anita szerint a belső vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel az ügyben.
Fotókon a republikánusok eddig legsúlyosabb félidős veresége
A demokraták kék hulláma egymás után sodorta el a republikánus jelölteket a félidős választáson. A voksolás pillanatai, majd az eredményvárók: szomorkodás Ken Paxton eredményváróján, ünnep James Talarico partiján, miután megnyerte a texasi választást.
Újabb fordulat Till Tamás gyilkosának ügyében: 17 másik gyilkosság miatt indult nyomozás
Mutatjuk a részleteket!
Elvi-hazafias alapon beszervezve – Nógrádi György hatos kartonja is nyilvános
1981. június 17-én elvi-hazafias alapon szervezte be az állambiztonság III/III-as csoporfőnöksége a Fidesz-közeli szakértőt a hatos kartona szerint. The post Elvi-hazafias alapon beszervezve – Nógrádi György hatos kartonja is nyilvános first appeared on 24.hu.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Stronghold 4 korai kiadása csak tavasztól lesz elérhető
A Firefly Studios a közösségi visszajelzések feldolgozásával és a gazdasági rendszer korábbi elkészítésével indokolja az ütemterv átírását.
Karácsonyig biztos rács mögött marad Bús Balázs
A bíróság elutasította a fellebbezést.
Meglepő következményei lesznek a december 24-i munkaszüneti napnak
Mindenki érintett: kihívásokkal és átrendeződésekkel kell számolni több területen is.
Kimondta a Republikánus Párt egyik legerősebb vezetője: ez akkora bukás, hogy 2032-ig nem lehet helyrehozni
Szinte biztosan nem fogja a Republikánus Párt visszaszerezni a Kongresszust 2028-ban, reális esély erre legközelebb talán 2032-ben lesz – közölte Ron DeSantis floridai kormányzó.
Kevesebb mint fele annyi a cukor és kalória az üdítőkben, mint 15 éve
Önkéntesen csökkentették a gyártók a cukormennyiséget.
50 felett így győzheted le az őszi bőrszárazságot: egyszerű esti rutin a vízhiányos bőr ellen
Feszesíti az arcot, segíti a kollagéntermelést, és pihe-puhává varázsolja a kiszáradt bőrt.
Édesapját is beszervezték, de nem volt ügynök – állítja Tarr Zoltán miniszter
A családon belül régóta ismert volt az édesapja története.
Globális korlátozást rendelt el az Nvidia az adatközpontokban, Kína jár rosszul vele
Az Nvidia előírása szerint a jövőben a kapacitás legfeljebb 49 százalékát használhatják kínai vállalatok.
Budapesten alig hirdetnek Wekerle-képes ingatlanokat
A 3 százalékos állami támogatású hitelre jogosult új építésű ingatlanok négyötöde Budapesten kívül van az egyik nagy ingatlanhirdetési portál kínálatában. A fővárosban csak a meghirdetett új lakások 16 százaléka Wekerle-képes.
400 év után nyitottak ki egy lakatot Walesben
A zár egy titkos jelszóval nyílt, de mindeddig nem sikerült feltörni a kódot. Most a Cardiffi Egyetem és az Amgueddfa Cymru munkatársai mikro-CT-vel oldották meg a feladatot.
Veszélyes spirál rajzolódik ki az AI-részvényeknél: fájdalmas ébredés jöhet a tőzsdén hamarosan?
Az Nvidia rekordközeli bevételei, a felhőszolgáltatók gyors növekedése és az adatközpontok iránti egyre nagyobb kereslet.
Ennél gagyibb trailerrel be sem lehetett volna mutatni a Hogwarts Legacy DLSS 5 frissítését
Mesterséges intelligenciával varázsolja még szebbé Roxfortot az Nvidia, vagy mégsem?
Koncz Gábor reagált a színházigazgatói váltásokra: „Nem értem, mi szükség van erre, ha egy színház jól működik”
A színész szerint ez egy kockázatos lépés.
Lefoglalta a lélegeztetőgép-beszerzések bizonyítékait a Külügyminisztériumban a Nemzeti Nyomozó Iroda
Az NNI hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz.
VÉLEMÉNY: Ezért lehettünk irtó dühösek a Harry Potter és a bölcsek kövére, melynek kereken 25 éve tartották a világpremierjét
Egy másik fantasy rajongói szívtak miatta.
Moorlet: Ebben a hamarosan debütáló magyar játékban saját szigetünket kell megépíteni, aztán megvédeni azt a vérszomjas szörnyetegektől
Szörnyű veszélyek leselkednek ránk a magyar fejlesztő új játékában, de csak olyan jópofa formában.
A főszponzor újragondolná a hokivébé támogatását, ha az oroszok is részt vesznek
A cseh autógyártó 1993 óta támogatja főszponzorként a jégkorong-világbajnokságokat, de most belengették, hogy kihátrálnának Oroszország részvétele esetén.
Végre van, ahol büntetni fogják a belső sávban vánszorgást
A következő évtől megütheti a bokáját az, aki úgy megy az olaszországi autópályákon 100 km/h-nál lassabban, hogy közben jobbra sem tart.
Hivatalossá vált: Ocon nemcsak a Mexikói Nagydíjról repült, hanem végleg kirúgta a Haas
Összezörrent a vezetőséggel, így Esteban Ocon már nem ül többet a Haas autójába. Mondjuk, ki veszi át a francia pilóta helyét.
Váratlan fordulat a szerb politikában: Moszkvába tartottak Vučić szövetségesei, de visszafordították a repülőgépüket
Az Air Serbia járata Litvánia felett fordult vissza Belgrádba, miután felmerült, hogy az egyik utas biztonsági ellenőrzés nélkül jutott fel a fedélzetre. A gépen Aleksandar Vulin, Nenad Popović és Dušan Bajatović is ott volt.