Végre kiderült, mi az iszlamista rezsim terve Hormuznál
A világ egyik legfontosabb tengerszorosával kapcsolatban osztotta meg a véleményét Jahja Rahim Szafavi, Irán legfelsőbb vezetőjének katonai tanácsadója – számolt be az Iran International.
A világ egyik legfontosabb tengerszorosával kapcsolatban osztotta meg a véleményét Jahja Rahim Szafavi, Irán legfelsőbb vezetőjének katonai tanácsadója – számolt be az Iran International.
A tőzsdéken egyre fontosabbá válik a megfelelő időzítés, hiszen a legnagyobb hozamokat gyakran azok a befektetők érhetik el, akik még a jelentős árfolyammozgások előtt felismerik a kínálkozó lehetőségeket. Mostani elemzésünkben éppen egy ilyen részvényt mutatunk be. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi s…
30 millió példány fogyott a Phasmophobiából, és csak most kezdődik az igazi rémálom!
A vadaspark azóta zárva tart.
Öt éve még 15-en, idén már csak hárman pályáztak a ferencvárosi színházra, köztük a jelenlegi igazgató, Sztarenki Pál.
Azonnali vizsgálatot indított a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium. Mi történt? Azonnali vizsgálatot indított a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a Vas Megyei Kormányhivatalnál, miután kiderült, hogy 2023 óta egy jogsértő belső szabályzat alapján módosíthatták a hatósági bírságokat, írja a Telex Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter hétfői bejelentése nyomán. Részletek. A minis…
Az üzleteknek rengeteg felolvadt fagyasztott élelmiszert kellett kidobniuk.
Az MGYOSZ szerint nem sportcsarnokokra, hanem infrastruktúra-fejlesztésre kell költeni egy olimpia előtt.
Ilyen az életmentés testközelből.
A Borsod megyei bajnokik után nem mindennapi dolgokat olvashattunk.
A sértett visszautasította az ajánlatot, de többször is megkeresték, és nyomást próbált gyakorolni rá, többek között azt állítva, hogy folyamatos megfigyelés alatt áll.
Az Európai Uniót kritizálta Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán, miután ö maga is kritikát kapott szövetségeseitől, amiért feloldotta az Oroszországra kivetett energetikai szankciókat.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Veszélyben a gazdák uniós pénze: egy volt agrárbiztos kongatja a vészharangot.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői műsora. Az adás első részében arról volt szó, hogy már három hét sincs vissza a többször meghosszabbított, november 1-ei határidőig, amikoris kiderül mi vár arra a több tízerez fiatal házaspárra, akik, akik 2019. július 1-je és 2021. október 31-e között vettek fel kedvezményes kamatozású babaváró hitelt és még nem sikerült teljesíteni az elvárt gyerekvállalást. A témáb…
Eddig három felszólaló nevét jelentette be a legnagyobb ellenzéki párt.
A Watch D3 most kerül a boltokba és továbbra is azon ritka órák közé tartozik, amelyek alkalmasak hiteles vérnyomásmérésre.
Az évkönyvet az egyetem azóta elérhetetlenné tette, majd közölte, hogy a hallgató a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében tanult az intézményben, de mindössze egyetlen aktív féléve volt.
Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata.
A károsultak egy részét még keresi a rendőrség.
A józsefvárosi polgármester a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben azt írta, Karácsony Gergely The post Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról first appeared on 24.hu.
A kaszkadőr 73 éves volt.
Az Egyesült Államok a lehető leghamarabb szeretné elérni Lengyelország felvételét a G20-ak csoportjába, és a decemberi miami csúcstalálkozón napirendre kívánja tűzni a kérdést – közölte az amerikai külügyminisztérium a PAP lengyel hírügynökséggel a Notes From Poland szerint.