Az ENSZ főtitkára Biskekben az Euronewsnak elmondta, hogy a közel-keleti és ukrajnai háborúk néhány kulcsszereplője vele volt a teremben, és itt az ideje „véget vetni az őrületnek”.
Oroszország sarkvidéki stratégiájának egyik legfontosabb eleme az Északi-tengeri útvonal, amely az ország északi partjai mentén köti össze Európát és Ázsiát.
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta a közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson. A Tiszaújváros és a miskolci Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon 3 év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás, amelynek megszüntetését az előző kormány Építési és Közlekedési Minisztériuma a jármű- és személyzethiánnyal indokolta.
A forint árfolyama alapvetően egy olyan belföldi tényező miatt gyengül most, aminek a magyarok tulajdonképpen csak örülhetnek, de kellett hozzá egy külföldi hír is.
Egész nap rossz formában volt a hazai deviza, ami estére sem csillapodott. Hét óra előtt pár perccel 367,6 forintot is adtak egy euróért, utoljára három és fél hónappal ezelőtt, áprilisban volt ilyen mélyen az árfolyam.
A TikTokon 170 ezren követik, a videóit milliók látták – Marik Laura pedagógussal és énekessel beszélgettünk a zenei inspirációiról, a hazai oktatás helyzetéről, és arról, miért nehéz ma diáknak lenni.
A Double Fine csapata Kickstarteren gyűjt a következő játékához, és egy szerénynek aligha nevezhető stretch goallal bedobták Jack Black metálőrületének a folytatását is.
Szeptember 1-jei hatállyal Balázs Zoltán veszi át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetését, miközben a felsőoktatási tevékenységet nem végző, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok ("kekvák") felszámolásával 1284 milliárd forintnyi közvagyon került vissza az államhoz – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
A montenegrói Mladost Donja Gorica és a kazah Kajrat Almati párharcának győztesével találkozik az MTK Budapest U19-es csapata az UEFA Ifjúsági Liga selejtezőjének második körében – derült ki a keddi, nyoni sorsoláson.
Hétfőn késelés történt a New York-i Times Square-en, a támadásban életét vesztette a Bank of America egyik alelnöke, Erin Piacenti. A rendőrség tájékoztatása szerint a merényletnek nem volt konkrét célpontja, a támadót pedig a helyszínen lelőtték a rendőrök.
Újabb ismert szereplővel bővül a Blaha Lujza téri gasztropiac, ám ezúttal nem egy meglévő étterem egyszerű másolatáról van szó. Sárközi Ákos és tulajdonostársai a Borkonyha és a Textúra közös, kötetlenebb koncepciójával próbálnak szélesebb vendégkört elérni a Time Out Market Budapesttel kötött megállapodásukkal.