Három meccsre eltiltották az MTK középpályását
Szuhodovszki Somát egy elkésett becsúszás miatt állították ki múlt szombati Paks elleni bajnokin.
Szuhodovszki Somát egy elkésett becsúszás miatt állították ki múlt szombati Paks elleni bajnokin.
A brazil szélsőt hajhúzásért állították ki a Villarreal ellen.
Eddig mintegy másfél millió tonna, vagyis körülbelül 60 ezer kamionnyi áru szállítása esett ki, és rövid távon javulás sem várható.
Afrika Formula–1-es visszatérésének híre elképesztő történeteket és tragikus pillanatokat idéz fel a sportág gazdag múltjából.
Október elejével elkezdett megemelkedni azoknak a kereséseknek a száma, amelyek a megfázással és az influenzával kapcsolatosak. Szerencsére a megelőzés is érdekli a magyarokat.
A tervezett vagyonadó a magyar startupok fejlődését és a befektetők érdeklődését is visszafoghatja.
A miniszterelnök kiemelte, hogy határozottan megerősítik a hazai és az európai külső határok védelmét.
Páratlan párost alkotnak, az egyszer biztos!
A legutóbbi Creepy Tale-játék végre konzolokra is megérkezett, úgyhogy megnéztem, mi mindent képes adni ez a hátborzongató puzzle-kalandjáték így október közepén.
Miközben a sarkvidéket járta hattyúkat hajkurászva, a bíróság szélsőségesnek minősítette az alapítványt, de Rozenfeld erről nem tudhatott. Amint hazaért és szembesült a hírrel, azonnal leállította az utalást, de hiába. 7800 forint miatt kapott 3,5 évet.
A Villarreal magyar kapusának otthonába négyen törtek be.
Továbbra is rekordalacsony a Duna vízállása Paksnál, ahol a nyáron megépített fenékküszöb több mint 60 centiméterrel emeli meg a vízszintet, biztosítva az atomerőmű működését.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A felvételt az ukrán 115. önálló gépesített dandár tette közzé.
Orbánt még mindig az SZDSZ üldözi, a Tisza a halott környezetért is felel, a Fidesz kulturális irányvonalába pedig beleillik a herezacskózás is. De lehet, hogy félreértünk valamit. Ez a Bubek.
A közvilágítás egyelőre bizonytalan ideig szünetel a településen.
Radoslav Kovac külön beszélt Birmancevicről és Caduról, akik egyaránt játszottak a cseh élvonalban korábban.
Robert E. Hall és Michael Woodford nyerték a közgazdasági Nobel-emlékdíjat, akiknek a munkája láthatatlan módokon, de mindannyiunk életét befolyásolja.
Bayer köztartozása, a Norvég Alap pénzei, Kapitány le-nem-mondása. The post A nap legfontosabb hírei – 2026. október 14. first appeared on 24.hu.
A rekordalacsony dunai vízállás és az augusztus közepe óta tartó paksi hajózási zárlat miatt eddig mintegy másfél millió tonna áru szállítása maradt el, ami nagyjából 60 ezer kamion rakományának felel meg. A Magyar Hajózási Szövetség alelnöke szerint a kiesés az export-, import- és tranzitforgalmat egyaránt érinti. Magyar Péter miniszterelnök közlése szerint Pakson minden idők legalacsonyabb vízállását mérik, az ato…
Amerikában is téma lett Orbán Viktor cáfolata.
Egy parkolási baki is igencsak sokba kerülhet.
Embert gázolt egy vonat ma este Nagykanizsa térségében, a nagyrécsei vasútállomás közelében. A baleset miatt az érintett vonalszakaszon jelenleg is teljes vágányzár van érvényben - tudósított a Katasztrófavédelem.
Egy meghiúsult plasztikai műtét állhat a háttérben?
Az ukrán 3. hadtest Vivaldi hadműveletének három szakaszában mintegy 250 orosz katonát és tisztet ejtettek foglyul Doneck megye északi részén.
Ria Xi 20 000 kilométeres futásra vállalkozott a Selyemút mentén, hogy új értelmet adjon annak, mi lehetséges.
A fitneszlady frankfurti kezelése változtatott meg mindent.
A DLSS 5, illetve a DLSS képgeneráló kap frissítést.
A szervezők petíciót is átadtak a Belügyminisztériumnak.
A miskolciak görög, a soproniak szerb ellenfelet győztek le.
A túlélőthriller, a Yellowjackets negyedik évada lesz a végső, és ehhez méltó módon sötét és fatalista az első előzetes.
Milliárdos támogatásokat követelnek a MOL extraprofitjából.
A Bank of America nem tett eleget a gyanús pénzmozgások ellen.
A 47 éves férfi Magdeburg közelében szenvedett balesetet. A német rendőrség vizsgálja, miért állt ott a teherautó.
A miniszterelnök azt mondta, négyszemközt, nagyjából 10-15 percet tárgyalnak majd az ukrán elnökkel.