„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel
Az ötkarikás arany értelemszerűen sok változást hozott az életébe, az ismertség, a népszerűség, a vidámság mellé sérüléseket is.
Az ötkarikás arany értelemszerűen sok változást hozott az életébe, az ismertség, a népszerűség, a vidámság mellé sérüléseket is.
Úgy tűnik, nem feltétlenül az kapja meg a dízeltámogatást, aki számít rá. Mutatjuk, mi lehet az oka. The post Autó sincs a nevén, de neki utalta az állam a szomszédnak járó dízeltámogatást first appeared on 24.hu.
Már három Claude-modell is jobb a legerősebb GPT-nél, de az ágensek harcát most épp Mark Zuckerbergék rázták fel. Az AI Híradó új adásában az amerikai szuperintelligencia-paktum és a Meta újjászületése mellett az is szóba kerül, hogy miért vizsgálódik a kínai internethatóság az ország legnagyobb AI-cégeinél.
Ingolstadtban fogtunk vallatóra egy elsőgenerációs polgári A3-at, egy analóg sportgép régi S3-at és RS3-at, melyek mellett a legújabb A3-at és a méregerős legfrissebb RS3-at is elvittük egy körre.
Az amerikai kormányzat jövő áprilisig felfüggesztette az orosz dízelolaj-exportra vonatkozó szankciókat, és több százezer tonna orosz gázolaj szállítását engedélyezte.
Hűtlen kezelés, hanyag kezelés és hivatali visszaélés gyanúja alapján indult eljárás.
A Pénzcentrum 2026. október 10.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Mindannyian ismerjük a horrorkaravánok okozta problémát a látványos, gyakran sokezer kilós túlsúlyokkal. Most egy új trükkel is próbálkoznak.
Úgy tűnik a Föld történetének egyik legfontosabb eseménye órákon belül zajlott le.
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Nyolc budapesti kerületi polgármester közös levélben szólította fel Karácsony Gergelyt a kormánnyal kötött megállapodás felülvizsgálatára. Szerintük a parkolási bevételek tervezett elvonásával a főpolgármester aktív részvételével folytatódik az önkormányzatok kivéreztetése.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Blue Jackets otthonában alulmaradó Pittsburgh sorozatban harmadszor kapott ki.
A rolleres a saját testi épsége miatt talán jobban is járt azzal, hogy lekapcsolták a rendőrök Sárospatakon. Akár nagyobb baja is lehetett volna.
Szoboszlai Dominik bezsebelt egy elismerést.
Bozzay Balázsnak és a Partizán stábjának ítélte a G7 jelenlegi és volt újságíróiból álló zsűri az idei Szentkirályi Balázs-díjat. Az emlékplakettet Varga Zsuzsa és Weiler Vilmos érdemelte ki.
165 kilométer per órás szél, több havi csapadékmennyiség pár óra alatt, villámárvizek - ezeket produkálta Isaias, és az sem kizárt, hogy tornádók jönnek. The post Lecsapott Amerikára Isaias, az idei hurrikánszezon első vihara first appeared on 24.hu.