Magyar Péter kijelentése miatt aggódnak a Fradinál: veszélyben a klub versenyképessége
Kevesebb légiós igazolhat az NB I-be.
Kevesebb légiós igazolhat az NB I-be.
Az Anthropic több intézkedést is bevezet az általa fejlesztett AI jólléte érdekében.
16 évvel a The Social Network után újabb Facebook-film készült, de képes ez is akkorát ütni?
A Mi Hazánk politikusa azt mondta, Orbán sok mindenért felelős, de szerinte ebben az ügyben még a meghallgatása sem indokolt.
Trump posztja megállította az olajárak emelkedését.
Az aranykonvojügyben eljáró hatóságok kormányzati utasítás nélkül is kiválóan tették a dolgukat - írta Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.
A Fidesz elnöke azt írta, példamutatóan dolgoztak a hatóságok, és felszámolták „Európa legnagyobb korrupciós botrányát”.
A kórház szerint a betegellátás zavartalan.
Nemrég a halászlé fővárosában néztük meg közelebbről, mit jelent a vidéki turizmus egy konkrét város életében.
A Villarreal szombat este Madridban lép pályára a La Ligában.
Nagy felpattanás van ma az OTP részvényeiben, a bankpapír már 6 százalékos pluszban van az elmúlt két hét mélyrepülése után. A BUX indexet is magával húzza, miközben az európai tőzsdéken is jó a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráci…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Van egy ország Európa közepén, ahol mindig majd öt év múlva vezetik be az eurót. Magyarország több mint húsz éve úgy lépett be az Európai Unióba, hogy egyszer a közös pénzt is használni fogja. Volt idő, amikor akartuk, de nem tudtuk. És volt, amikor már majdnem tudtuk volna, de nem volt hozzá politikai akarat. Most megint előkerült egy dátum: 2031-32. A kérdés az, hogy ez most tényleg öt év – vagy megint a szokásos…
Mit tehetünk a fenntarthatóság érdekében?
Unreal Engine 5-re vált és a középkori Angliába tér vissza a Stronghold sorozat következő fő része. A decemberi rajt már nincs messze, de sajnos vannak rossz híreink is.
A játékvezető: Mit mondhatnék? A meccs után megmutatták nekem a felvételt. Megsajnáltam őket.
A volt miniszterelnök azt írta: ha szükséges lett volna, kiadta volna a szükséges utasításokat.
Pénteken csapattársaitól külön edzett a támadó.
A Delta Air Lines csaknem negyedével csökkentette az idei évre vonatkozó eredményvárakozását, miután az üzemanyagköltségek drasztikus emelkedése felülírta az erős utazási keresletet és a magasabb jegyárakat. A légitársaság részvényeinek árfolyama a hír hatására 3 százalékot esett a nyitás előtti kereskedésben.
Pénteken csapattársaitól külön edzett a támadó.
A válogatott szünetben több játékos is kidőlt.
Leáll a Déli Körvasút építése, emellett szigorodhatnak a gyorshajtásra és az elektromos rollerekre vonatkozó szabályok.
A produkción a játékot fejlesztő CD Projekt RED és a Transformers egyik producere is dolgozik. A megfilmesítési jogokat a Paramount Pictures szerezte meg.
Sokakban felmerül a kérdés a fűtési szezon kezdetén, hogy mehet-e egész nap a fűtésre alkalmas split klíma. Cikkünkben ezt is megválaszoljuk. The post Fűtés klímával: menjen egész nap, vagy érdemes ki-be kapcsolgatni? first appeared on 24.hu.
Az RTL azt kérdezte, hogy van-e B-terv arra, ha az Álllami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Windisch László és Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba nem tesz eleget a miniszterelnök felszólításának, és nem mondanak le önként a megbizatásukért. The post Magyar Péter szerint akkor is el lehet távolítani az ÁSZ és a GVH elnökeit, ha önként nem mondanak le first appeared on 24.hu.
December 31-ig literenként 25 forinttal csökkenti a kormány a gázolaj jövedéki adóját a fuvarozóknak, akik ezt a mezőgazdasági termelőkhöz hasonlóan visszaigényelhetik – jelentette be Vitézy Dávid a pénteki kormányzati tájékoztatón. A lépés 6 milliárd forintba kerül a költségvetésnek.
Többször is bántalmazta a fiatal lányt.
A Taipei Times beszámolója szerint a tajvani nemzetvédelmi minisztérium első alkalommal erősítette meg, hogy az Egyesült Államok nyugalmazott tábornoka is részt vett a sziget legfontosabb hadgyakorlatán megfigyelőként.
Vadonatúj elektromos SUV-ot fejlesztett a Volkswagen, az ID. Tiguanra pedig kicsit mi is büszkék lehetünk. A formaterv egy magyar dizájner munkája.
Az emberi méltóság sérelme is felmerülhet.
Védjegybitorlás miatt indított pert az Adidas az ausztrál White Fox divatmárka ellen