Komoly intézkedéseket hoztak a Fradi érkezése miatt Milánóban
Kiemelt készültséggel várják a Fradi-tábort Milánóban.
Kiemelt készültséggel várják a Fradi-tábort Milánóban.
A készüléket a háztartási hulladék közé sem szabad kidobni.
A történész leszögezte: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.
„Amiatt volt bennem némi izgalom, hogy a játékosok miként fogadnak.”
A rezsicsökkentés jövője ismét politikai vitát váltott ki, miután a kormány egyik meghatározó gazdasági szereplője a tervekről beszélt.
Az ellenfelét letaroló Jesús Owonót is sokkolták a történtek.
36 éves adósság az ügynökügy rendezése, és a Tisza most ezt ígéri. A rendszerváltás utáni kormányok felelőssége, hogy eddig alig történt valami. A 90-es évek elején még a formálódó elit sem ismerte a titkosszolgálatok belső működését. Az iratokban káosz uralkodott, a történészek sem láttak tisztán. Mindez a lehető legrosszabb forgatókönyvet idézte elő.
A rongálás megállapításához elég, ha valaki ábrázolást helyez el egy vagyontárgy felületén, függetlenül annak tartalmától.
Meglepően nagyot ugrott a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon: az év első kilenc hónapjában 58 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a magyar eredetű bejelentéseknél pedig 57 százalékos volt a bővülés – mondta el a Portfolio-nak Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke. A szakemberrel arról beszélgettünk, mi áll a növekedés hátterében, hogyan telj…
Alig várják, mégis keveslik az árrésstop kivezetését a zöldségtermelők. Áfacsökkentésre is szükség lenne a Délkertész szerint.
A kormány eredetileg szovjet zeneszerzők műveit akarta szerepeltetni az október 23-i gálaműsorban – idézte fel a menesztett főigazgató.
Kelet-Magyarországon is nagy terjeszkedésbe kezdenek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A bíróság szerint nem fogadható el, hogy a hétvégi munkarend miatt napokig ne bírálták el a soron kívüli látogatási kérelmet.
Paris Jackson bírósághoz fordult, hogy apja hagyatékából 600 millió dollár kerüljön a családi alapba. A vagyonkezelő szerint ennek jogi akadályai vannak. The post Michael Jackson lánya 600 millió dollárt követel apja hagyatékából, bírósághoz fordult first appeared on 24.hu.
Marcellina szerint a mentősök megalázták, percekig meztelenül kellett feküdnie a földön, a 73 éves énekesnő kiakadt.
Magyarországon kritikus szintre süllyedt a talajvízszint, aminek hátterében a történelmi folyószabályozások, a vizek elvezetésére épülő vízgazdálkodás, a nem megfelelő növénytermesztési gyakorlat és a klímaváltozás együttes hatása áll. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora szerint a katasztrófa elkerüléséhez elengedhetetlen a csapadék helyben tartása, a mezőgazdasági technológiák me…
„Azért hívtam meg az újoncokat, mert kedvelem őket és jóképűek” – jegyezte meg viccesen a kapitány.
A volt miniszterelnök az ügynökakták nyilvánosságra hozatal előtt közölte, hogy őt is megpróbálták beszervezni. Mi történt? Orbán Viktor exminiszterelnök kedden Facebook-oldalán tette közzé, hogy sorkatonai szolgálata első időszaka alatt, 1982-ben megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül végződött. „Később folyamatos megfigyelés alatt tartottak engem, a feleségemet és ellenzéki…
Még a 2022-es energiaválság idején sem láttunk olyat, ami most jöhet a Molnál. A magyar olajóriás pénteken hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves számait, de az elemzői várakozások alapján már most kijelenthető, hogy egészen elképesztő eredmények születhettek az olajcégnél. Több kulcsfontosságú mutatónál is akkora rekord körvonalazódik, hogy még a grafikonokat is újra kellett skáláznunk. Mutatjuk, mire számítanak…
"Nem is kis, hanem nagykapukat" hagyott az előző kormány az állami finanszírozás szabályozásában – mondta Kármán András pénzügyminiszter a parlament keddi vitájában. A kormány ezek bezárásával indokolja a magántőkealapokat, az állami fejlesztési bankokat és a takarékszövetkezeti integrációt érintő törvénymódosítást, amelyet az Országgyűlés 115 igen szavazattal támogatott.
A támadásokért senki nem vállalta a felelősséget.
Azt nem tudni, a bukott szerb elnök később is felszólal-e a konzervatív politikusokat felvonultató eseményen.
Keretet hirdetett Marco Rossi, amelyben újra ott van Szalai Attila és a sérülésből visszatérő Varga Barnabás és Sallai Roland is. Először húzhatja fel a magyar válogatott mezét Urblík József.
Meglehetősen szomorúnak tartom azt a tényt, hogy ha valaki kórházba kerül valamilyen oknál fogva, akkor bizonyos...
Tíz európai ország készül Lengyelországban egy Ukrajnát támogató misszióra. Hadgyakorlat keretében tesztelik a többnemzeti erő gyors telepítését és együttműködését.
Szárazabb és hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt a folytatásban alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.
Fejes Péter új legfőbb ügyész megválasztása után bocsánatot kért a társadalomtól az ügyészség egyes korábbi döntései és mulasztásai miatt. The post Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész first appeared on 24.hu.
Súlyos környezetvédelmi kockázat miatt hívtak vissza egy vezeték nélküli elektromos borotvát.
Lényegében minden keze ügyébe akadó árut ellopott az a 34 esztendős férfi, aki Abonyban és annak környékén több alkalommal is garázdálkodott a boltokban. A férfit elkapták, a hatóságok foglalkoznak vele a továbbiakban.
A vb-n minden olimpiai egyéni versenyszámban három Los Angeles-i kvótát osztanak.
Drasztikusan megemelkedtek a közüzemi díjak Oroszországban a szeptemberi parlamenti választások után
Zavarba ejtő, hogy mit meg nem tennének a játékosok, hogy a megjelenés előtt hozzáférjenek a gengszterszimulátorhoz.