Most közölte a HungaroMet: brutális lehűléssel csap le a péntek, de van egy komoly csavar a hétvégében
Hűvösebb idővel indul a péntek, és az őszies időjárás napközben is velünk marad.
Személyre szabható hírfolyam
Hűvösebb idővel indul a péntek, és az őszies időjárás napközben is velünk marad.
A döntés miatt több munkát várnak el a cég alkalmazottaitól bérpótlék nélkül, de megvágják a bónuszokat is, hogy elkerüljék két németországi gyár bezárását.
Gólöröm után villant a piros lap.
A folytatástrilógia visszatérő szereplőjeként Hux is fontos szerepet játszott, de játszhatott volna fontosabbat.
Nem fogadta el a két és fél éves börtönbüntetésről szóló ajánlatot.
Teljesen összetört, csak kapkodta a levegőt.
A Broken Silicon podcast 380. adásából kiderült, hogy a Sony állítólag egy kérdőív segítségével szeretné megtudni, mit gondolnak az alkalmazottak a korongok kivezetéséről.
A portugál labdarúgó-válogatott veterán játékosa Wales ellen is kezdő volt csütörtökön a Nemzetek Ligájában.
Az izraeli miniszterelnököt az utcán is tiltakozó tömeg fogadta, a tüntetők közül többeket is őrizetbe vettek, köztük volt az Oscar-díjas Susan Sarandon is.
A horoszkóp szerint a Merkúr és a Jupiter harmonikus kapcsolata most olyan lehetőségeket hozhat felszínre, amelyekre már régóta vártak.
A közeljövőben már nemcsak az elektromos, hanem a benzines Porschékban is lehet szimulált kézi váltás.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Többen azonnal rohantak segíteni.
A jemeni lázadók ismét szaúd-arábiai civil és olajipari célpontokat támadtak; a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció csütörtökön közölte, hogy a légvédelem hat rakétát lőtt le, amelyek Taif és a Vörös-tenger partján fekvő Janbu térségét vették célba.
A kötényhas nem csupán esztétikai problémát jelenthet. Mutatjuk, mit tehetsz azért, hogy enyhítsd a kellemetlenségeket.
A CLOSEDQUORUM nem AI-t használ problémamegoldáshoz, hanem AI-botok parancsait alkalmazza iránymutatóként.
Napos idő lesz, esőre kicsi az esély.
Igazán jól ismeri a Magyarországon élő, a ZTE FC utánpótlásánál dolgozó Gallas a francia válogatott új szövetségi kapitányát, Zinédine Zidane-t.
Jelentősen csökkentette az ukrán gazdaság növekedésére szóló előrejelzését az EBRD.
A képregényíró a Supergirl mozi történetét is alaposan szétszedte.
Világszerte egyre több daganatos megbetegedést diagnosztizálnak az 50 év alatti felnőttek körében, a rák korai jeleit azonban sokan nem veszik komolyan.
Hétvége indító napi horoszkóp!
A kezdeti nehézségek után több pozitív változás is jöhet.
Az Orbán-kormány erős hátszelet adott a fideszes polgármesterek többségének, akikkel mára nagyot fordult a világ. Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár, Veszprém, Eger és Balassagyarmat vezetőjét kérdeztük a NER alatti életről és arról, kell-e számítani arra, hogy városvezetők sora hagyja el a Fideszt.
Lánczi Tamás a saját blogja után nevezte el a cégét.
Az egykori Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnöke most megmutatja, hogy kell megélni a piacról.
Lehet, hogy megvan Varga Barnabás utódja a magyar válogatottnál.
Az Egyesült Államok a dízel exportjának átmeneti tilalmát fontolgatja.
58 éves lett Will Smith.
Augusztus közepe óta nem működik az eszköz.
Lakatos László szerint férfiként különösen nehéz volt megtapasztalnia azt, hogy meg kell győznie a döntéshozókat az apai szeretetéről.
A csütörtök esti labdarúgó Nemzetek Ligája mérkőzések közül az A-osztály csúcsrangadója váltott ki heves vitát.
Még villant egyet a szeptember.
A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárg…